Tanít annyit egy gyereknek a munka, hogy megérje arra fordítania az idejének egy részét, nem pedig másféle képzésekre, tanulásra?

Szerintem nem. Nekem 20 évesen volt először munkám, akkor is gyakornoki, a szüleim tartottak el. Ahogy sokan szeretik mondani, mindent “alámraktak”, a külföldi egyetemem többtízmilliós tandíját fizették, házat kaptam Magyarországon (amit kiadtam, így az abból befolyt pénzt is félretehettem), az álomautómat. És ezek ellenére én nem érzem úgy, hogy elkényeztettek volna (azt minimálbérből is meg lehet tenni), sőt, olyan értékrendet adtak át nekem, ami eddig mindig hasznosnak bizonyult. Tudtam, hogy mennyit dolgoznak azért a pénzért, hogy milyen szerencsés vagyok, soha semmit nem egy csettintésre kaptam meg, soha nem kérkedtem. És ahogy említettem, egészen 20 éves koromig soha nem is dolgoztam. És mégis, amint munkába álltam, rögtön belerázódtam az egészbe, mindent 110% -osan végeztem el, és másokkal is kijöttem.

A tizenéves nyaraimat és hétvégéket pedig nyaralással, fesztiválozással, utazással, barátokkal való lógással töltöttem. Annyi szép emlékem lett, hogy ha soha többet nem szórakoznék is elég lenne.

Ezzel szemben az osztályom fele dolgozott 16-17 éves korától kezdve. Volt akinek előnyt jelentett ez a későbbi életében? Persze, biztosan. Azonban nem ez volt a jellemző. A legtöbben elszórták a pénzt, amit kerestek, és most, felnőttként sem bánnak vele jobban. Úgyhogy az, hogy a munka ilyen fiatalon jó dolgokat tanít, az egy hatalmas nagy általánosítás és (elnézést kérek, de) leginkább a kevés pénzből élő családok kedvenc mondata.

Mindezt csak azért írtam le, hogy lásd, nem számít, hogy mennyi mindent adsz meg a gyerekednek, meg milyen sokáig támogatod, ha helyes értékrendet adsz át neki, ha megtanítod, hogy mindig legyen szerény és alázatos, és soha ne kérkedjen a szülei pénzével, később sem lesz neki idegen a munka. Cserébe pedig a nyarait azzal töltheti, amivel csak szeretné.

Nincsenek tuti receptek, legfeljebb csak meggyőződések, hitek és hiedelmek. Bármi segíthet és árthat is épp úgy. Bár mindenkit lepontoztak, (szinte?) mindenki tök jó válaszokat adott és bár azok voltak többségben, akik szerint jobb, ha dolgozni megy a gyerek és megtanulja a pénz értékét, azért volt ellenvélemény is, amiben szintén lehet azért valami.

Az a legfontosabb, hogy milyen kontextusban és módon kapja a gyerek az útravalót, kényszer, hogy dolgoznia kell, vagy inkább lehetőség. Mennyire jó helyre kerül, támogatják, inspirálják inkább, vagy bántják, hogyan tudja kezelni a helyzeteket, épül és fejlődik általa, vagy torzul és megnyomorodik a lelke?

Ugyanúgy, ahogyan gyerek és gyerek, ember és ember, úgy munka és munka, illetve főnök és főnök között is rengeteg különbség lehet.

Ha foglalkoztatnak a gyereknevelés kérdései, akkor ajánlom hogy olvasd el Susan Forward: Mérgező szülők című könyvét.

Én pl. nem voltam rákényszerítve, hogy dolgozni menjek, a szüleim mindent megpróbáltak megadni. Erőn felül dolgoztak és még ha nem is volt sok pénzük, amit csak lehet biztosítani próbáltak. Eszük ágába sem jutott, hogy dolgozni küldjenek, de szerencsére jött olyan lehetőség, hogy kedvem lett és magamtól mentem el dolgozni több féle helyre is. Mindegyik munkát élveztem és sokat köszönhetek nekik. Némelyiknek csak különféle tapasztalatokat, másoknak még kapcsolatokat, sőt további munkákat is.

Bánnám, ha nem mentem volna dolgozni, így is rengeteg olyat csináltam, amikkel csak fecséreltem az időmet és így is megtanultam (szinte) minden olyat, amit kellett. Nem attól lettem volna jobb tanuló, vagy eredményesebb az iskolákban, vagy bármikor később, hogyha nem mentem volna el diák munkára.

Ugyanakkor el tudom képzelni azt a helyzetet is, hogy egy rosszabb korai munka még hasznosabb lett volna, hogy jobban megtapasztaljam, hogy mennyire utálnék dolgokat és akkor még motiváltabb lettem volna többet és jobbat elérni. De ugyanígy el tudom képzelni azt is, hogy egy rosszabb munka még inkább elfogadni, beletörődni tanított volna a helyzetembe és akár benne is ragadhattam volna egy ilyen életben.

Ahogy valamelyik ókori sztoikus bölcs mondta, "Nem a veled történő dolgok határozzák meg, hogy ki vagy, hanem az, hogyan reagálsz ezekre."

Csatlakozom a 11-hez: erősen túl van misztifikálva ez a diákmunka-kérdés. Én is hasonló korban kezdtem el dolgozni, és egyáltalán nem éreztem hátrányát ennek. Amennyire tudom, soha nem volt rám panasz a munkahelyemen, a pénzzel viszonylag jól bánok, nem verem el hülyeségekre, tisztában vagyok a dolgok értékével.

Az az igazság, hogy azokat a készségeket, amiket a gyerek egy ilyen nyári munkán tanul, simán el lehet sajátítani enélkül is. Egy ennyi idős gyereknek első sorban az iskola a munkahelye, itt jó esetben elsajátítja a megfelelő munkamorált, pontos munkavégzést. Pénzt nem kap ezért, de nyilván valamennyi zsebpénzt fog kapni a szüleitől, és ha ezt következetesen adják (tehát minden hónapra kap egy meghatározott keretet, és hiába fogy el, nem vágnak hozzá még egy köteget), akkor simán megtanulhatja beosztani.

Az meg, hogy mit ír az önéletrajzába... Változó, hogy ez mennyire hasznos. Nyilván van olyan helyzet, amikor a gyerek talál olyan munkát, ami kapcsolódik a későbbi szakmájához, de ahogy én láttam, a legtöbb esetben ez nem így van. Lehet, hogy csak felénk volt így (vidéki város), de már alapból kevés lehetőség volt normális diákmunkára, nemhogy még kifogj egy olyat is, amit később büszkén beleírhatsz az önéletrajzodba, mert releváns szakmai tapasztalatot adott. Pláne hogy még kapcsolati hálót is építs...

Nyilván a pénz abszolút pozitívum, ebből a szempontból valóban jó lehetőség a diákmunka (persze csak addig a pontig, amíg nem megy a tanulás rovására). De nekem pl. nem volt semmilyen extra igényem, néha-néha egy könyvet vettem a zsebpénzemből, de ennyi.

Ha a gyerek szeretne valamilyen ilyen "luxust" (fesztiváljegy, drága ruhák, extrás gép), amit a szülő nem tud neki kifizetni, akkor persze én is bátorítanám őt, hogy gyűjtse össze rá a pénzt. Viszont ha ezek nélkül is megvan, vagy éppenséggel ki tudom fizetni ezeket neki, és ő magától nem szeretne diákmunkázni, akkor egyáltalán nem bánnám vagy erőltetném.

Én dolgoztam fiatalon, de nem tanultam meg a pénz értékét. Nem tanultam meg megbecsülni a munkát.

Ez meg, hogy tanulni kell, ha nem akarnak pincérkedni.... kész röhe.

Van fogalmad hány diplomás, tanult ember dolgozik másodállásban, csak mert a diplomás szakmájában nem keres annyit?

Én egy olyan multi nagyvállalatnál vagyok HR-es, ahol szívesen alkalmaznak pályakezdőket.

2-3 éve jött ki a menedzsment utasítás, hogy az interjúra való behívásoknál előnyben kell részesíteni azokat a jelölteket, akiknek korábbi munkatapasztalata van (nyári vagy más diákmunka, gyakornoki program, önkéntes munka). Ezenkívül rá kell kérdezni az interjún is a korábbi munkatapsaztalatokra.

A munkatapasztalat teljesen mindegy, lehet McDonalds vagy fesztiválon jegyszedés is, csak legyen minél több.

Az a tapasztalat, hogy az iskolában tanultakat úgy is update-lni kell, és a betanítási idő nem nagyon függ össze a tanulmányi eredményekkel.

Viszont akiknek van korábbi akármilyen munkatapasztalata, azok jobban beilleszkednek, kevesebb a próbaidőn belüli felmondás, magasabb a hosszú távú lojalitás, és maga a munkamorál is magasabb. Ezekre több száz jelöltön alapuló belő vállalati statisztikáink vannak, ezért van erre menedzsment utasítás.

Szóval lehet hogy lepontoztátok azokat, akik javasolták a nyári diákmunkát, de, mint szakmabeli, megsúgnám, hogy könnyebb lesz munkát kapnod, ha van már korábbi munkatapasztalatod - és nem csak a mi vállalatunknál van ilyen policy.