Van egy 14 éves ADHD- s fiam, nagyon jó a kapcsolatunk, tegnapi napon bevallotta, hogy titokban szokott dohányozni, hogy reagálhat ilyenkor jól egy szülő?

Így kezdte "Anya! Már akartam erről beszélni, de féltem, hogy elmondjam, hogy dohányzom. Utána több óráig olyan nyugodtnak érzem magam. Nem mertem elmondani, mert féltem, hogy mit fogsz rá szólni..."

Annyit mondtam, hogy nem fogok kiabálni, ettől nem kell félnie, elmondtam a testre gyakorolt hatásokat, hogy fizikális függőséget okoz, elvonási tünetekkel.

Napi 1-2- 3 szállról beszélt, mi a férjemmel soha nem dohányoztunk.

Azt is elmondtam, hogy én abban tudok segíteni, hogy mindezeket elmondom, de rajta áll, hogy árt e magának ezzel, mert úgyis megtalálja a módját tudom.

Máris leszokásról és függőségről beszélt, hogy nem fogja tudni csak úgy elhagyni... mondtam neki, ha két hét szünet alatt kibírta, hogy nem dohányzott, akkor még nem függő.

Az ADHD miatt nagyon nem megy az iskola, szünet előtti este kiborúlt, rámborulva zokogott, hogy fél attól, hogy hiába is fog tanulni, attól fél, hogy meg fog bukni év végén. Nyugtattam, hogy a 3- ast célozzuk meg, ha kettes akkor kettes. De a szeretetem nem attól függ, hogy hogyan képes teljesíteni az iskolában, mindig számíthat rám.

Úgy érzem nagyon kicsúcsosodik a gyermekem problémája és keresi azt amivel le tudja vezetni a feszültséget, frusztrációt...

Talán elkerülhetetlen a pszichiáter mielőbbi felkeresése...