Ki hogy áll anyagilag?
Most megy a "nagy" fiam első osztályba, és hát az anyagi helyzetünk közel sem rózsás. Már mindent megvettünk, amire az iskolában szüksége lesz. De van még egy középsős óvodás és egy 2 éves gyermekünk is. A férjem szerződése lejár augusztus végén, és nem hosszabbítják meg, de nem csak az övét, hanem minden második embert elküldenek a munkahelyéről. Előre félek, mi lesz? Ti hogyan spóroltok? Segítsetek!
Ha tinik is írnak vissza: ti hogy élitek meg, ha a szüleitek akaratukon és saját hibájukon kívül nem állnak jól anyagilag?
Mi sem állunk jól anyagilag. Ebben a hónapban nagyon összejött minden. Először is, tönkrement a mosógépünk, nem lehet megjavítani (apu ért hozzá). Fog.gátlót írtak fel betegségre nekem, az se olcsó. Meg kell venni nekem és a tesómnak az iskolára a cuccokat, ami táskával-tornacuccal-minennel eggyüt kb 40-50 ezer forint. Megyek csibetáborba, arra még kell befizetni 6 ezret, plusz egy kis költőpénz. Plusz kéne nekem is, meg a mamámnak is szemüveg (a mamám velünk lakik).
Egyébként egész jól bírom, hogy a szűk keretünkből sok a kiadás és kicsit rosszul élünk. Igaz, néha eltörik a mécses és sírok egy kicsit, de másnapra már el is felejtem. És mi a kaján spórolunk. Mindig csak annyit veszünk, amennyi kell, nem eszünk luxus dolgokat, nem iszunk mindennap kólát/fantát/stb-t, nem veszünk felesleges dolgokat.
Remélem hamarosan jobbra fordul az anyagi életetek. :)
15/l
Nekünk sem fényes az anyagi helyzetünk:/
Iskolába még nem vettük meg cuccokat, majd..:)
Azon is spórolok, hogy táska nem kell, stb..:)
De azért van egy 1 éves kisöcsém neki is kellenek dolgok:) Egy hónapba kb 10000 a pelus..:/
De megértem anyukámat és próbálok is segíteni neki:)
Ha kapok egy 1000rest pl. akkor megyek is és adom neki:)
14/L
Mi átlagos életet élünk,ami alatt ezt értem:
1 db gép:laptop,4 éves
1 db autó:2007-ben vettük,mert a régi autónak az alja rozsdásodott,és valami lötyögött benne hátul
2 db mobil:egyik 4 éves,a másik 2 hónapos
1 db márkás cipőm van,de nekem elég is annyi,az is akciós volt a Deichmanba,3990 Ft-ért megvettünk,pedig 9.000-be került volna(asszem)
Sosem veszünk semmit drágán.Mindig keressük az akciókat,mert kell a pénz a számlákra(villany-nagyon drága,víz,gáz..stb.),kölcsönünk nincs.
Én kollégista szeretnék majd lenni 10. osztályos koromba,ebben a szeptemberbe megyek 9.-be,mostmég jól kell tanulnom,de a koli az ingyen van,csak a kaja 7.000-be kerül hónaponta,de azt majd zsebpénzből simán tudom fizetni,meg majd nyári munkát fogok keresni.És abból finanszírozom majd 2-3 hónapra jövőre a kolit,és kérvényezem is saját magam,anyumat pedig rábeszélem,hogy engedje.:)
Aztán majd ha nem tetszik,akkor kihozatom magam unokatesómékkal(még szilencium előtt..)
Mi sem élünk túl fényesen,hozzáteszem apukám immár 4. éve 2 helyen dolgozik,anyukám a munkahelyén helyettes lett 1,5 éve és emiatt elvileg többet keresne.Gyakorlatilag mire mindent levonnak belőle kb. 3000Ft-val keres többet mint a többi alkalmazott.Pedig anyukám és a főnök felelős azért,hogy minden rendben menjen,mindenből legyen készleten,árut rendelni,átvenni stb.stb...
Apukám azért vállalta el a másik munkát,mert nővérem mindig is egyetemre akart menni,ami mint tudjuk nem olcsó.Fel is vették,így most már szinte Pesten él.
Ami elég drága.Koli,bérlet,étel,fénymásolások,jegyzeteknek füzetek-papírok...Kb. apum egyik munkahelyéről származó fizetését el is viszi egy hónap alatt.
Közbe itt vagyok én is,leendő 2.-os középiskolás.
Mi még semmit nem vettünk sulira,van néhány füzet tavalyról,de mivel lesznek új tantárgyak is majd csak szeptember elején vesszük meg a füzeteket,mert nem tudom mire mi kell.Így majd egyszerre megveszünk mindent.
Nekem nem kell új iskolatáska,van 2(egy sima háti és egy oldaltáska) és néha csak kisebb váltáskát viszek.Tolltartó sem kell új.
Mi így spórolunk:
-Ugyanazt nem nézzük két tv-n.
-Egyszerre nem megy a tv és a gép (mármint,hogy pl. most egyedül vagyok itthon,de a tv nem megy,csak a gép).
-Ősszel/télen ha megyek a szobába nem a nagyvillanyt kapcsolom fel egyből,hanem az asztali lámpát.Az is bőven elég,ráadásul tanuláshoz jobb is.Ha kimegyek lekapcsolom a villanyt.
-Télen lefekvés előtt fél órával feljebb veszem a fűtést (ált. 2,5-3-asra) és mielőtt lefekszem visszaveszem 2-esre.Így este van kb. 22-23°C és reggel is akörül van.
-Suliba itthonról viszek kaját és innivalót,mert olcsóbb,mint a büfé.
-Ha valami akciós abból többet is vesszünk,főleg,ha jó a szavatossága (liszt,cukor,tészta stb.).Húsokat is szoktunk venni,amikor akciós.Apukám szépem megtisztítja itthon és lefagyasztjuk,amikor kell csak kivesszük előtte való nap és nem kell akkor drágábban megvenni.
-Legtöbbször magamnak veszem a zsebpénzemből (havi 3000FT) a tonikot,arckrémet,sminklemosót,arcradírt,deo-t.
Ezekkel talán kicsit spórolunk.
És persze nem nyaggatom minden héten anyámékat,hogy új ruha,nadrág kell.
15/L (tesóm 19/L)
Mi sajnos többnyire a nagymamám segítségéből, a családi pótlékból, a 10 ezernyi gyerektartásból, amit apám küld és anya elég kevés keresetéből élünk. Jövőre diplomázik az anyám, most indította be a vállalkozását, szóval remélem, egy jobb időszak következik majd be hamarosan. Úgy spórolunk, hogy ha a Tv megy, akkor nem gépezek vagy fordítva. Ha TV-t nézek vagy gépezek, akkor lekapcsolom a villanyt. Úgy alapból a házban kb 1 villany ég este, az is az anyám dolgozószobájában. Nem kádban fürdöm, hanem zuhanyzom. Kaján is spórolunk, általában keveset eszünk, de gazdaságosan. Már nem járunk kozmetikushoz, itthon is ki tudom szedni a szemöldökömet, meg tudunk gyantázni stb. Anya lemondott a műkörmösről, a havi 3000-ből inkább bérletet vesz nekem. Ha ruhát veszünk, akkor megvárjuk a szezonvégi leárazásokat.
16/L
Mi sem állunk túl jól.Anyumnak most lejjebb vitték a fizetését 40ezer forinttal.előtte elég jól éltünk,de most kicsit összébb kelll húzni a nadrágszíjat.
a sulikezdésre elég sok pénzt ad az önkormányzat,de még így is alig elég.:S
ráadásul mostkell majd fogszabályzó is szóval eléggé szűkös lesz a helyzet.
mi úgy spórolunk,hogy:
-nem megy egyszerre gép és tv
-nem égetjük feleslegesen a villanyt
-nem veszünk semmit feleslegesen,csak amit kell
kb ilyenekkel.annyira szerencsére nem kell spórolni,de azért kicsit szűkösebben élünk mostanság.
amúgy ki lehet bírni.:Dnem éppen jó,de szerintem nem olyan szörnyű,hogy ne lehessen túl élni.:)
13/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!