Mit tegyek? Fogadjam el?
Lányom 19 a vőlegénye 27 éves.
Júniusba volt eljegyzés.
Novemberbe lesz az esküvőjük amit nemtudok elfogadni hogy ilyen fiatalon feleség lesz! (nem mondtam még neki semmit ezzel kapcsolatosan mivel örülök hogy a lányom boldog,de még túl fiatalnak tartom ehez az egészhez)
Más anyukák véleményére lennék kívàncsi hogy hogyan dolgozták fel.
19 évesen jegyeztek el. Épphogy betöltöttem a 20at mikor összeházasodtunk a férjem akkor volt 32.
2 gyerek van. Most megyek vissza dolgozni
25 éves vagyok most
És nem voltam terhes az eskuvon
Hát igen, szerintem is korai, de ez az ő döntése, mást nem tudsz tenni, mint hogy elfogadod és reméljük sokáig boldogok lesznek. :)
Amúgy a gyerek továbbra sem feltétele a házasságnak és már férj és feleség is család, igen, gyerek nélkül is. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy a kérdező nagyi lesz. 🤷🏻
A példákkal az a baj, hogy szinte egy teljesen más világból jönnek. Az én szüleim is 30 éve boldogan élnek korai házasság után, de az egy más kor volt. Ma 19-20 évesen gyakorlatilag 90%-ban gyerekekről van szó. (Hasonló példa, hogy engem még 8-10 évesen simán elengedtek az osztálytársakkal egyedül a kisvároson belül csámborogni, ma pedig 11-12 éveseket is kísérgetnek az iskolába, kisebbeknél pedig fel sem merül, hogy a sarki bolton túl bárhová menjenek...)
Ennek ellenére szerintem nem tudsz mást tenni, mint elfogadod. Ha elkezded fúrni őket, tuti hogy elveszíted a lányod bizalmát. Márpedig ha rosszul sül el a dolog, akkor jó ha tud menni valahová. Sajnos ismerek példát, ahol már csak dacból is benne maradt a sz.r házasságban a fiatal lány, és több év szenvedés után tudott belőle kikecmeregni. Ha meg jól sül el, akkor úgyis megnyugszol.
Amúgy 19 évesen mennyit éltek együtt vagy hogy áll saját lábára a lányod? Mert az sem mindegy, hogy önellátó, önálló érett lány, akinek valamennyi tapasztalata van, vagy pedig egy iskolából éppen kiesett kis csitri, aki az instára szeretné pakolni a gyűrűket meg szép ruhás képeket...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!