Kamaszok, akik sokáig aludtatok szülővel egy ágyban? Hogy szoktatok erről le és mikor? Lett valami negatív következménye?

Nővérem mindkét csemetéje kamasz korukig (kb. 13-14 évesig) együtt aludt vele egy ágyban. Majd külön ágyban, de egy szobában 1-2 évig. (volt másik szoba, tehát nem volt kényszer) Nővérem házassága is ráment erre, a férje 10 év után hagyta el. Mai napig fájó pont számára, hogy nem tudta megértetni nejével, ez így nem normális. Szüleik, férje szülei, én és családom is, jeleztük nővéremnek aggályainkat, de őt nem érdekelte.

Most 35 - 38 évesek a gyerekei. Egyiknek sincs párkapcsolata. Próbálkoznak, próbálkoznak, de néhány hónaposnál egyik viszonyuk sem tart tovább. Mára a családalapításról, gyermekvállalásról is kezdenek letenni. Mindketten egyedül laknak albérletben, modern szóval élve szingli stílusra, azaz vénlány és agglegény életmódra berendezkedve.

Nem vagyok szakember, nem állítom, hogy mindez az anyukával alvástól van, de tuti közrejátszik ez is.

Négy gyermekünk van, kis baba koruktól a szomszédos szobában aludtak. Csak, amikor rossz hangulatok volt, nyűgük - bajuk volt, akkor aludtak mellettünk alkalmilag. Óvodától ketten voltak egy szobában, majd iskolástól kaptak külön szobát. A két kisebb most 11, 13 évesek. Néha a buli kedvéért egymás szobájában alszanak pótágyon. (kb. negyedévente egy-egy estére) Semmi nincs megtiltva, nem erőltetjük rájuk vasfegyelemmel az elképzeléseinket, szobánk is nyitva áll, ha éppen olyanjuk lenne. Szeretnek hozzánk bújni, ám mellettünk alvásra nincs igényük. Sajt kis birodalmuk van, amit nagyon élveznek. A szobáikat a saját igényeik szerint rendeztük be. Ízlésesen, stílusosan, praktikusan.

A két nagyobb csemete már fiatal felnőtt, saját életet élnek. Nagylányunk esküvője múlt nyáron volt, márciusra várjuk az unokát. :-)

(Halkan megjegyezném: házasságunk, intim életünk mai napig rendben van. El nem tudom képzelni, miként lehet megoldani egészségesen, minőségi szinten a házaséletet, ha minden este ott alszik egy - két gyermek a szülői hálóban.

Még egy megjegyzés: nejem a klasszikus este fekszik, reggel kell és indul a betegeihez ritmusban dolgozik. Jómagam viszont, hol hajnali 3:30-kor kelek és indulok munkába, hol pedig éjjel 2 - 3 körül érek haza, néha pedig én is reggel kelek és este fekszem. Ebben az összevissza ritmusban igen zavaró lennék a gyerekeknek, ha egy szobában aludnánk.)

Nem gondolom, hogy helyes, ha a gyerek a szülővel alszik. Egészen pici korban sem, de kamasz korban meg aztán végképp nem.

Alapvetően a helyes az, ha csecsemőként már külön kiságyban alszik a gyerek, ha lehetséges külön szobában is. Mellette lehet esetleg egy "bébiőr", de azt gondolom, ha valami baja van, 99%-ban úgyis rákezd sírni, azt pedig a szülők akár két szobával arrébb, csukott ajtónál is egészen biztosan meghallják. Tehát nem lesz semmi baja. Ha a kezdetek kezdetétől így alszik, akkor ezt az állapotot fogja megszokni, ez lesz számára a természetes.

Ha a szülő mégsem így tesz, akkor esélyesen az történik, amiről már az előttem szólók közül is többen írtak, hogy nehéz lesz az átszoktatás, mert egy ideig félni fog a gyerek a sötétben. Ha sok 16 éven felüli filmet is engednek neki nézni, akkor pedig ez csak fokozódni fog, szóval az aztán végképp nem javasolt.

#11: Az, hogy harmincon túl nincs valakinek hosszan tartó párkapcsolata, szinte biztos, hogy nem ezzel függ össze. Pláne, ha az illető szingli, vagyis külön él a szüleitől, egyedül és próbálkozik. Ennek egészen biztosan más az oka, nincs összefüggés. Más lenne a helyzet, ha azt írtad volna, hogy 30+ évesen még otthon laknak és az anyjukkal alszanak. De ez esetben is inkább csak a tény maga lesz a kapcsolat akadálya amikor kiderül, mivel a mai fiatalok, főleg a lányok szemében, ha valaki nem lakik 20-25 évesen külön a szüleitől, az már nem partiképes, hanem mama kedvence, ami meg egyébként ha nem alszik a szüleivel, akkor egyáltalán nem természetellenes.

Tehát, ha a gyerek sokáig együtt alszik a szüleivel, az azért rossz, mert minél idősebb, annál nehezebb lesz átszoktatni az egyedül alvásra és mert félni fog. Ha még tizenéves korában is együtt alszik a szüleivel, vagy valamelyik szülőjével, előfordulhat, hogy még felnőtt korában is félni fog a sötétben egyedül, emiatt pedig betegesen hajszolhatja, hogy valaki mindig legyen mellette, ha elalszik. Ez pedig extrém dolgokra sarkallhatja. Ha épp van párkapcsolata, akkor esélyesen semmi sem fog feltűnni, de ha épp nincs, vagy a párja pont nem alszik otthon valami miatt, akkor folyton valamelyik haverjánál vagy rokonánál akar majd aludni. De Brutálisan extrém esetekben, ha már mindenki a pokolba kívánja emiatt, előfordulhat olyan is, hogy hajléktalan szállókra megy aludni, vagy pl. betör valakihez, csak hogy ott aludhasson az illető, vagy illetők mellett, ami ugye végképp nem mondható jó és természetes viselkedésnek. Ez viszont - értelemszerűen - már akadályozhatja akár a párkapcsolatban is, de szerintem azért ez a verzió tényleg extrém és nem olyan gyakori eset.

# 12-es.

A logikáddal az az egyetlen probléma, hogy egy egy kisgyerek ösztönösen fél egyedül aludni. Mert az szép és jó, hogy most a város közepén, a fűtött lakásban semmi baja nem eshet, de évezredeken keresztül az egyedül alvás egyet jelentett a halállal.

Meg tovább se feltétlenül igaz, mert én elég sokáig aludtam anyámmal egy ágyban, 16 karikás filmeket néztem már jóval mielőtt betöltöttem volna a 16-ot. D így 19. szülinapomhoz közeledve, minden vagyok csak félős nem, és kifejezettem zavar, ha van még valaki abban a szobában amelyikben én .

Ebben nőttem fel, azt hittem normális. Anyukámmal aludtam 12-13 éves koromig, apukám úgyis mindig elaludt a nappaliban.

Borderline lettem és nagyon kimerít az emberekkel való kapcsolattartás.

Én nagymamámmal aludtam a 14. szülinapom előtti 2 hétig. Már korábban is próbáltam átmenni anyuék házába, hogy saját szobám legyen, de 2 éjszaka után visszamentem, mert éjjelenként sírva fakadtam.

Aztán eldöntöttem, hogy kell saját szoba (hormonok, tanulás, és naplóírás miatt), ezért aztán elmentem. Még 1-2 hónapig szerette volna, ha visszamegyek, mert hiányoztak neki az esti beszélgetések, de mondtam neki, hogy egész nap, bármikor, ha szeretné beszélhet velem + suli után sokáig nála ettem.

#13-as:

Amit írtam nem logika, hanem tény.

Egy csecsemő, ha benn hagyod egy ágyban, semmitől se fog félni. Mivel nincsenek is ilyen gondolatai, mert meg se fordul a kis fejében, hogy őt bárki bánthatja. Ez ilyen egyszerű. És ez nem függ attól, hogy évezredeken keresztül az egyedül alvás mivel volt egyenlő, mert a halállal biztosan nem.

Én enyhén idősebb vagyok tőled a 49 évemmel és enyhén több a tapasztalatom is azt gondolom, gyerekekkel is és úgy általában az életben is. Szóval az, hogy te egészséges lettél még így is, nem jelent semmit, ez csak egy példa a több millióból. Ugye olyan is történt már, hogy valaki leesett a 20. emeletről és életben maradt, mi több járni, beszélni és dolgozni is tud, de ugye senki sem fogja azt gondolni ez alapján az egy eset alapján, hogy az ilyen esetekre ez lenne az általánosan jellemző.

Tehát még egyszer: Nagyon nem jó, ha a gyerek a szüleivel alszik. Kicsi korban sem, de egy nagyobb, tizenéves gyereknél, vagy pláne huszonéves "gyereknél" pláne nem!

Én anyukámmal aludtam, aztán lett egy kistesóm tőlem!

Gazsi