Hova tűnhet el egy gyerek úgy, hogy hónapokig, vagy akár soha nem találják meg?
Facebookon rábukkantam az Eltűnt emberekért - megoszthatod csoportra, és ledöbbentem, hogy mennyi gyerek tűnik el. Oké, a legtöbben 1-2 nap után hazamennek, de van például egy székesfehérvári kislány aki még augusztusban tűnt el, és azóta sem tud róla semmit. Otthonról ment el. Vajon magától szökött el, vagy elrabolták? Hova mehet úgy egy gyerek, hogy senki ne találja meg, és hogy marad életben egyedül, honnan vesz kaját például? Hiszen ahhoz be kell menni egy boltba, és akkor már van esély hogy felismeri valaki. Vagy ha messzire ment, akkor is láthatták tömegközlekedési eszközökön.
Mennyi esély van rá, hogy ennyi idő után előkerül egy gyerek?
Sok esetben szökött intézetis gyerekről van szó, akiket nem erőszakkal visznek oda, hanem odacsábítanak - mikor épp pénz nélkül, éhesen mászkálnak egy városban (szökésben).
Vagy c... családok adják el a serdülő lányukat erre a célra. Nekik sincs más esélyük, minthogy szolgálják ottani urukat. Ha megszöknének, a családjuk sem fogadná vissza őket, hanem kékre-zöldre verve, fogaikat kitörve küldenék vissza őket ugyanoda.
A legtöbbjük ott hal meg pár év múlva: drogozzák őket, bántalmazzák őket, testileg-lelkileg megnyomorodnak, és előbb-utóbb belehalnak ezekbe.
Van, aki 20 éve indult el biciklizni és azóta várják haza.
Én nem feltétlenül azt gondolom, hogy elrabolják, lehet baleset áldozata lesz, és bizony hirtelen zavarában előfordulhat, hogy az okozó olyat tesz, ami nem reális, nekiáll eltüntetni (elásni, vízbe dobni, stb) a holttestet...
Rengeteg kisgyerek/kamasz tűnik el, de a legtöbbről sajnos nem is tudunk. Illegális gyerekbordélyok mindig voltak és sajnos lesznek is.:(
Fb-on is mindig belebotlok Till Tamás történetébe, ami megint csak borzasztó, mert kb 20 éve nem találják és kiinduló pont sincs, hogy hol és merre lehet.
Vagy itt van a Szathmáry Niki esete. A holttest előkerült, de a mai napig nem tudják, hogy ki tette.
Azért nem mindig kell rögtön bordélyra gondolni. Igen, olyan is van, hogy elrabolják, eladják, meggyilkolják, stb.
De olyan is, hogy baleset éri, főleg ha kisebb településről tűnt el, eltéved az erdőben, beleesik egy barlangba, szakadékba, folyóba, tóba, megsérül, nem tud segítséget kérni vagy nem hallják.
Vagy zűrösebb családoknál eltűnik a családon belül, bántalmazó szülőtől elszökik a nem bántalmazó elvált másik szülőhöz, felügyeleti jogi vita közben az egyik szülő elviszi a gyereket és hasonlók.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!