Családi problémák. Valaki legalább megért engem?

13 éves lány vagyok és van egy öcsém aki tönkre teszi az egész család életét. Ő 6 éves, és szinte mindent megtehet. Megütheti anyámat, rondán beszélhet vele, a földhöz vághatja a cuccait, volt rá példa, hogy azt mondta anyámnak, hogy megöllek. És a legfelháborítóbb, hogy a szegény kis pici kedvencke, egy pofont sem kap ezért, de még anya rá se szól, mintha ez teljesen természetes lenne egy 6 éves fiútól. Közben meg mindenki azt gondolja, hogy egy angyalka, de amikor 2-esben hagynak minket, én vigyázok rá, akkor velem is ezt műveli. Kitépi a hajamat, össze-vissza ver. De hogyha meg én ütöm meg, vagy rászólok akkor szalad anyához, hogy így meg úgy, ő nem is csinált semmit, én meg pofon vágtam. Van amikor még ennél is bunkóbb, és azt mondja, hogy nekivágtam az ágy sarkának, vagy mindenki előtt elszínészkedi, hogy ellököm. Mindez ellenére ő anya pici kis kedvenc fiacskája, akivel rengeteget beszélget, meg dédelgeti. Anya napját az teszi ki, hogy elviseli a hisztiit, vagy játszik vele, vagy beszélget vele. Amikor meg én szólok hozzá, akkor vagy fáradt, vagy sok a dolga, vagy "hagyjál már békén ezekkel a hülye tini hülyeségeiddel". A tesómmal már próbáltam beszélni, de nem lehet. Amikor meg szóváteszek valamit, vagy szimplán nem játszok vele, akkor is játsza a sértődött jó kisfiút, akit mindenki bánt. Ha anyának teszem szóvá, nem csúnyán, csak mondjuk: Miért nincs egy perced rám is?

Akkor azt mondja, hogy bántja a lelkiismeret, hogy szegény kistesómmal, olyan nagyon keveset foglalkozik, meg hgy az öcsikémnek lelki problémái vannak, meg minden.

Más is elismerte már, hogy olyan, mintha én nem is anyám gyereke lennék.

Van apukám, de ő meg nem hajlandó beleszólni, azt mondja, hogy ez a mi harcunk és kész.

Nincsenek barátaim sem, mert egy feketebárány voltam a suliban. Mondjuk jövőre új suliba megyek.

És végül az apám. Ez szerintem nagyon szomorú: Ő az egyetlen a családból, aki még úgy ahogy megért. De van vele egy nagy baj. Ő (és anya is) fiút szerettek volna helyettem, ezt mondták, és érzem, hogy apukám valahogy a bűnömnek tartja azt, hogy lány lettem. Amikor kisebb voltam, fiús lány voltam, mert ő úgy nevelt. Kérhettem tőle babát, vagy rózsaszín pillangós blúzt, ezért mindig haragudott rám. És most is ezt csinálja, csak már nagyobb vagyok. Elvárja, hogy segítsek megszerelni az elektromos áramköreit, vagy miket, és hogy megtanuljam a szerszámok, meg a vezetékek nevét, meg ott áljak a flex, meg aköszörű mellett, amitől baba korom óta rettegek, a múltkor is megszólalt, hogy fejezzem már be ezt a lányos gondolkodást.

Köszi mindenkinek, aki végigolvasta. 13/L