Mennyi értelme van ötödikben megtanulni a megyéket
megyeszékhelyekkel úgy, hogy vaktérképen felismerve kell
tudni? Ja, és zéró gyakorlással.
Figyelt kérdés
Egyik hétről a másikra adták fel. A kerettanterv szerint csak el kell igazodni a térképen. Ehhez képest meg kellett tanulni úgy, hogy a térképen öt random megyét megjelölt a tanár, azt kellett felismerni, hogy mi a neve, megyeszékhely neve. A gyerekem sorban, régiónként el tudja mondani, így, röpdolgozatként nem sikerült neki. Nem azt mondom, hogy haszontalan az egész, hiszen meg kell ismernie Magyarországot, de nem lehetne pl. régiónként haladni, kisebb egységenként gyakorolni? Elnézést, de kudarcként élem meg a röpdolgozatot ebből a témából, hogy úgy, ahogy a tanár kérte, nem tudott teljesíteni a gyerek, aki előző nap szépen sorban végig tudta mondani. Ja, és nem lehet javítani. Motiváció zéró lett. És mindezt pedagógusként írom.
Nekünk is ez volt, de talán hatodikban. Szívtam is vele rendesen. A megyéket és székhelyeik szinte mind el tudom mondani a mai napig, de a vaktérképen max 4et tudnék megmutatni.
2019. jan. 31. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
2/17 anonim válasza:
Nézegesd az "észbontók" c. műsort, majd megérted. viasat3
2019. jan. 31. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
3/17 anonim válasza:
Nekünk is ez volt '97/'98-ban, de én még környezetismeretóráról emlékszem rá 4. vagy 5. osztály lehetett, az még ment, de aztán 1-2 év múlva Európa fővárosai/folyói vaktérképen...na az kihívás volt.
2019. jan. 31. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
4/17 anonim válasza:
Szerintem nem ez a legfontosabb kérdés, hanem többek közt az, hogy miért nincs általánostól kezdve elsösegély óra, vagy hogy középiskolából kijöve miért nem tudnak sokan feladni egy csekket, rendesen megcimezni egy levelet, és még lehetne sorolni. Hogy álmunkból felkeltve ismerjük azt az (nem megjegyezhetetlenül nagy) országot, ahol élünk, alapvetö lenne.
2019. jan. 31. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
5/17 A kérdező kommentje:
Nem az a probléma, hogy meg kell tanulni, hanem a számonkérés és az előkészítés módja! És ha az a cél, hogy tényleg megtanulja, és ne megutálja az egész földrajzot, ahogy van, akkor miért nem lehet javítani?
2019. jan. 31. 19:21
6/17 anonim válasza:
Nálunk is ez volt, hazajott pénteken hogy vették a megyeket vakterkepen felismerve stb. Hétfőn írnak belőle. Bevagtuk. Hétfőn jött hogy megtanulták az összes megyeszekhelyt és az is kell, keddre :o benyaltuk azt is, ötös lett. Pedig amúgy nagyon nehezen megy neki a memoriter és ez lényegében az volt... (adhd s)
Nem tudom hogy jott ez így hirtelen a semmiből és nem emlékszem hogy én negyedikben tanultam volna ezt.
2019. jan. 31. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
7/17 piroska és a farkas válasza:
Azért, mert a sajàt hazànkat illetően van / vagy legalàbbis kéne lennie egy alap műveltségnek. És akkor ez még csak a mai földrajz, a történelmi Nagymagyarorszàg elcsatolt területeiről még szó sincs. A vaktérkép jó dolog, a tanítàsi mód persze lehetne kreatív/ kreatívabb, de mondjuk 1 hét az teljesen baràti idő.
2019. jan. 31. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
8/17 anonim válasza:
Ötödik-hatodik környékén tanultuk mi is. Elsőre hibátlan dolgozatot írtam belőle, hiszen a saját hazámat illik ismerni. Mondjuk nem egy nagy was ist das megtanulni,barátnőm húgának nyomtattam pár vaktérképet, először közösen beírtuk a megyéket, székhelyeket. Utána bejelöltem neki 5-5 db-ot (ezt háromszor) majd egy üreset raktam elé, kitöltötte hibátlanul.
Egyik osztálytársamnak csak úgy ment, hogy csúsztatta az ujját..
Győr-Moson-S., Komárom-Esztergom, Pest stb. vízszintesen, és amit kértek tőlünk csak oda írta be.
De volt olyan is aki ceruzával firkálta be az egészet és ami nem kellett,azt kiradírozta..
2019. jan. 31. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
9/17 anonim válasza:
Röpdolgozatot nálunk soha nem lehetett javítani... Azt is meg kell tanulnia a gyereknek, hogy nem mindig van második esély... Ez pont, hogy motíváció szerintem.
2019. jan. 31. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
10/17 anonim válasza:
Velünk addig íratták meg újra,amíg 100%os nem lett.Addig meg nyomták az 1eseket :S
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!