Akinek elsős lesz hétfőtől a kisgyereke (velem együtt), mennyire izgul, hogy készültök? Mert hogy teljesen új életszakasz kezdődik számukra.
Én nem vagyok frászban. Azt gondolom, hogy egy kis izgatottság helyes, de nem akarom a gyerekre sem rányomni ezt az őrölt hangulatot, mert megérzik.
Most fejelezik be a pizzasütést az apjukkal, megesszük és elmegyünk kirándulni. Jót fog tenni még egy laza délután egy ilyen felfokozott hangulatban.
Középső gyerek. Így nem nagyon izgulunk. Na jó, ő várja nagyon. :) Sokkal izgibb, hogy én is új munkahelyen kezdek reggel, de arra meg igyekszem tudatosan nem ráparázni.
Hmm, még könyvjelzőt kéne ragasztani a könyveibe..... O:)
Köszi az eddigi válaszokat! Ő is nagyon várja, már minden készen áll, csak azért aggódom, mert elég eleven, de az óvodai évzárókor, amikor kivetítőn visszajátszották az ovis emlékeket, elkezdett sírni. A kistesót az oviban hagyja. Akkor lepődtem meg a legjobban, hogy a lányom ilyen dolgon sír. Nagyon megsajnáltam. Pedig előtte elmondta a betanult verset, megtapsolták, mosolygott. Szóval kissé meglepődtem, mert azt hittem, stramm gyerek, ilyen helyzetben meg elsírta magát.
Nem hittem volna.
Nekem a harmadik megy elsőbe holnap. Nem tudom megszokni. Parázok és izgulok mindig, helyettük is...
Persze nem mutatom, nem sírok igyekszem jókedvű lenni, de a gyerek nem hülye, érzi a szülő aggodalmát. Ezért próbálom minden erőmmel levetkőzni ezt az izgulást.
(mikor én mentem iskolába, pláne új hely, első nap,akkor is szétizgultam magam...)
Igazán nem hiszem, hogy helyes ekkora felfokozott idegállapottal terhet tenni a gyerekekre, akik érzik ezt, hiába próbáljuk titkolni előlük.
Nem jó ez semmire, csak teher.
Én is izgulok, most lett összepakolva sok cucc, amit vinni kell. Nem vártam az iskolakezdést, gyerkőc se találja a helyét. Jó, aki kirándulni tud, nálunk egész nap dörög és esik az eső.
Holnap biztos sírni is fogok, de előre azért még nem. Az ovikezdés rosszabb volt, akkor még olyan picik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!