Alsós gyereketeket el szoktátok kérni az iskolából, ha családi programra szeretnétek menni? Hogyan reagálja le az osztályfőnök?
A lányunkkal háromasban el szeretnénk menni a Body Kiállításra, ezért ma reggel szóltam az osztályfőnökének, hogy szerdán nem megy iskolába.
Erre Ő nem túl kedves stílusban közölte, hogy az ilyen programokat ne iskolaidőbe szervezzük, és amúgy is már leigazoltuk neki a 3 db szülő által igazolható napot és hogy mindig mi vagyunk azok, akik valami program miatt nem visszük a gyereket suliba, pedig a rendszeres iskolalátogatás kötelező.
A szülő általi igazolás meg rendkívüli helyzetekre van, mint pl.: temetés.
Annyi igaz, hogy már többször is elkértük; mozi, kirándulás, korcsolyázás, bábszínház stb. miatt, de ez kb. 1-2 havonta szokott előfordulni.
Mondjuk ha az iskola is vinné néha rendes programokra, nem nekünk kellene mindig elkérni, hogy élményekben legyen része, akkor talán nem alakult volna ki ez a helyzet....
Hozzá kell tennem, a lányunk jól tanul, tanulmányi versenyekre is szokott menni, a házit és az órai munkát mindig bepótoljuk.
Úgy gondolom, a tanárnő lehetne egy kicsit együttműködőbb, ha már mindig a kommunikáció és a szülő-iskola közti együttműködés fontosságát hangsúlyozzák.
Hisz az ilyen élményektől "több" lesz a lányunk, tágul a látóköre, a hasznára válik.
Nálatok ez hogy működik?
Szokott probléma lenni belőle?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az osztályfőnöknek van igaza. Iskolából nem lehet folyton elkérni azért h szórakozni járjon. Eszembe nem jutna mozi miatt kikérni az iskolából. Menjetek akkor délután, meg van elég iskolaszünet, hétvége, menjetek akkor, szervezzétek máshogy a munkátokat, nektek kell alkalmazkodnotok az iskolához, ez a gyerek munkahelye, előttem már jól leirták.
A body kiállitás amúgy nem való egy ekkora gyereknek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Igaza van az osztályfőnöknek, ez már nem az óvoda, hogy bármikor el lehessen kéretőzni, van rá évente három napotok, azt kell beosztani. Illetve pár iskolában bevezették, hogy 6 napot is igazolhat a szülő, ott annyit, de nyilván nem lehet tetszőleges mennyiségben kivenni a gyereket a suliból. Iskolás gyereketek van, el kell fogadni, alkalmazkodni kell hozzá, és úgy szervezni a programokat, hogy ne hiányozzon miattuk. Pusztán szórakozás miatt nem kérjük ki a gyereket a suliból, ezt mindenki tudja. Az iskola dönthet úgy, hogy elengedi a gyereket azon a bizonyos három napon felül, ha erre valami épkézláb indoka van a szülőnek, de egy kiállítás nem az. Nekem anno egy hétre kikérték egy volt osztálytársamat, mert apuka nyert egy utat a Kanári-szigetekre, őt elengedték, mert nem választhatták meg az út időpontját, meg amúgy is egy kitűnő tanulóról volt szó, de ilyen náluk 8 év alatt egyszer fordult elő, tök normális, hogy erre elengedte a suli. De ilyen, hogy mozi, kiállítás, miegymás, ezek látogathatóak tanítási időn kívül is.
Nekem negyedikes a fiam, eddig egyszer volt, hogy nem ment suliba mert programunk volt, hosszú hétvégére mentünk, de azt a 3 általam igazolható nap terhére intéztük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!