A lányom nem akar tanulni, mit tehetnék?

Mintha a fiamról beszélnél :)

Nekem elegem lett a könyörgésből, mindig hiszti volt.

Megmondtuk a jegyekért kap pénzt, ha félévi 4.00 jobb az átlagja akkor kapott drága legót, ha évvégén 4.3nál jobb kapott telefont.

A tanuló szobán sem tanult, gyönyörű rajzokat csinált a füzetébe vagy éppen jókat aludt. A tanuló szobáért fizetni is kellett 4500ft / hónap ennyit a nagy semmiért.

Szia! Átérzem a kínjaidat, nekem a fiammal lett az alsóban, hogy évről évre egyre nagyobb ellenállást tanusított a tanulással szemben, ami azért volt ilyesztő, mert egyébként egy baromi érdeklődő, jó agyú, kreatív fickó. A hajamat téptem már én is a leckeírás miatti napi szintű családi drámáktól, és vittem a nevtanba kivizsgálásra, mi lehet a gond (nem találtak nála problémát)…

Aztán átvittük egy másik iskolába, ahol – bár kellett neki egy év – egyszerűen megtáltosodott, ahogy ő fogalmazott, „megérezte a siker ízét” végre. Persze biztosan belejátszott az is, hogy nagyobb lett, de vitathatatlan, hogy a fő gond az volt, nem volt neki való az a típusú klasszikus poroszos iskola, ahol az ordibálás, kigúnyolás, nyilvános megszégyenítés háromszögében mozgott a tanítónők pedagógiai eszköztára. A másik suliban lehetett már kérdezni, kíváncsiak voltak a véleményére, és egyáltalán, kapott pozitív visszajelzéseket, megdicsérték őket.

Szerintem alsóban mindennél fontosabb, hogy a tanítókkal milyen a gyerek kapcsolata. Tudom, vannak, akik bírják a folyamatos parát, de ahogy mi, felnőttek sem vagyunk egyformák, és mondjuk egy munkahelyen is egyikünket kikészíti a rossz légkör, másnak meg sem kottyan, a gyerekeknél sincs ez másképp.

Persze lehet, hogy nálatok nem ilyen probléma van, de ha igen, akkor talán erőt ad, hogy meg tud változni ez a hozzáállás a gyerekben, ha elfogadó közegbe kerül, és megérzi, hogy van értelme a tanulásnak.

(A 9. válaszolónak: mintha egy utópiából léptél volna elő a történeteddel! Jólesett olvasni, hogy vannak normális, gyerekszerető és -értő tanárok is. Csak így tovább! :))

Hú, hát én akartam neked segíteni meg tippet adni, én hogyan motiváltam a tanuló csoportomat az iskolában, de azt írtad te csak azt várod el a 8-9 éves gyerekedtől hogy egyedül oldja meg az egészet, ebből nekem egyáltalán nem jön le az, hogy te annyira probálnál neki segíteni, csak úgymond várod a sült galambot..

Mondj már légyszi példát mikkel próbáltad rávenni a tanulásra? Leültél vele? Vagy csak veszekszel és kiabálsz?

Értem, hogy már várod azt a korszakot amikor önálló a gyerek, de most mit vársz el, magától majd helyrejön a gyerek?

Igenis le kell vele ülni, legalább a közelébe maradni amíg leckét ír, segíteni és bátorítani arra hogy egyedül is megy neki és nem kell hozzá más ember asszisztálása, amikor elég önbizalmat kap már egyedül fogja csinálni.

Iskolában is ilyen? Tanórákon hogy viselkedik?

Ne haragudj, de a legutóbbi kommentálásodból nekem csak ez jött le :(

5-ös vagyok. Ha nem áll valami iskolai kudarcélmény a hátterében, akkor szerintem ez vagy arról szól, hogy vele foglalkozz (és ne a kisebbel) vagy hatalmi játszma, aminél kihasználja, hogy téged idegesít. Amin tudsz biztosan javítani, hogy nem hagyod, hogy idegesítsen. Mondd el neki, hogy mindennek meg van az ideje. Ha pedig a napköziben nem csinálta meg és otthon sem hajlandó, nem biztos, hogy akkora baj, ha kap érte az iskolában egy figyelmeztető pontot vagy ilyesmit. Nem tudod helyette megtanulni és hosszú távon nem teszel jót vele (szerintem), ha kiszolgálod. Nem a te kudarcod lesz vagy a te teljesítményedre kíváncsiak. Ez az iskola és a gyerek meccse. (Kíváncsi lennék, a gyerek mit szólna hozzá, ha az üzenőfüzetbe beírnád, hogy "sajnos ma a lányomnak nem volt kedve házi feladatot írni, kérem, hogy a tanárnő tegyen belátása szerint".) Ha pedig úgy érzed, hogy muszáj a gyerekkel valakinek külön tanulnia, lehet, érdemes lenne egy külön tanárt felfogadni hozzá.

Veled és a családjával pedig inkább játsszon, kiránduljon, olvasson vagy süssön sütiket... stb.