Hogyha elsőben nem osztályoznak, akkor miért adnak %-okat a tudáspróbákra?

Akkor "váltsd" át neki te jegyre.

Nálunk középiskolában sokszor úgy adták meg, hogy 0-40%-ig egyes. 41-60% kettes, 61-75%:hármas, 76-89: négye, 90-100%: ötös.

És akkor megérti, hogy a 100 is ötös, meg a 92 is...

Ha fordítva nézed, aki majdnem a felét tudja, egyest kapna. Akkor ha osztályoznának, sok gyereket elkeserítene, hogy a felét tudja, és egyes-kettes... Talán ezért van csak százalékos, nem jegyes osztályozás.

Nem értem hogy mire jó ez.

A világ sokkal nehezebb mint alsóban jó jegyet kapni.

Inkább több ösztönző dolgot kellett volna beiktatni a jegyek mellett.

Mi például sokszor kaptunk nyomdát vagy valami kis rajzot a tanárnénitől a szorgalmira, vagy ha saját képességeinkhez képest nagyon jó lett a házink.

Nálunk csak azoknak volt rossz érzés a rossz jegy, aki tanult és jó jegyet akart kapni. Volt olyan aki a négyesért is bőgött, mikor szín ötös volt.

Volt aki meg megszokta, hogy mindig kettest kap és neki az úgy elég volt.

Szóval maga a jegy vagy százalék nem változtat semmin.

Az enyém is elsős. Engem különösebben nem zavar, hogy % van. Neki a környezet volt 96 %os, megdícsértem, tudja, hogy nem elvárás a 100%. Ennyit beszéltünk róla: na, ezt és ezt rontottad, semmi baj, majd legközelebb figyelmesebb leszel. Kész. Megértette.

Egyébként pont azért van %, mert így szélesebb a skála. És nincs kimondva, hogy Pistike egyest kapott (ami hatalmas kudarc is lehet neki), hanem pl 38%os lett. Ami a pistike féléknek kedvez. Illetve azért tudjuk, hogy egy 82%os ötös nem ugyanannyit ér, mint egy 98%os ötös.

Nalunk ez inkabb az anyukakat erinti meg.

Engem kinyirtak az anyukak a szemukkel mikor beszelgettek,hogy ooo hat mi lehetett ebben a dolgozatban?a Pistikenek csak 65%lett.

Ne is mond,a Karcsinak is csak 70%os.

Hat igen,biztos nehez volt,az en kis Jozskam nagyon okos es megis csak 59%lett.

Na es ezek utan ram neztek,hogy es az en kisfiamnak?

Hallkan odasugtam,hogy 100% os lett.mar majdnem feltem,hogy ramugranak :D

Olyan csunyan neztek....hajaj.pedig Ok azok a szulok akik ejjel nappal ott ulnek a gyerek mellett,es nyuzzak,hogy o legyen a legjobb.mig en tobbszor is elmondtam,hogy nem nyaggatom a gyereket plussz feladatokkal itthon.az iskolaban tanul,megcsinalja a hazit is,itthon jatszunk.

Es ezek utan az en gyerekem irja 100%ra a dolgozatokat.

Ez inkabb a szuloknek(akinek nem inge...)okoz porblemat.en legalabbis ezt vettem ki a delutani beszelgetesekbol.

Nem rad iranyitom kerdezo,ez sajat tapasztalat.

Ha a kisfiam hoz gyengebb dolgozatot,nemhiszem,hogy meg fogja erinteni.de o ilyen.

En is csak azt tudom tanacsolni,hogy probald vele megbeszelni,hogy attol,hogy nem 100%os lett a dolgozat,meg az is szuper eredmeny,es buszke vagy ra.

(Es mielott leszedne barki is a fejem,ha szukseget latom,gyakorlok a gyerekekkel itthon,de csak akkor)

"Valaki érti, hol ebben a logika? Egy tanító ha esetleg el tudná magyarázni?"

Ott, hogy nem adnak osztályzatot az első 2-3 évben! Én ugyanúgy adnék nekik is osztályzatot, a piros/fekete pöttyöket és csillagokat pedig eltörölném. Szigorítanék az oktatáson, a szorgalmat tulajdonképpen az adott osztályzatok mutatják, úgyhogy külön azt nem is osztályoznám. De a magatartást sokkal szigorúbban venném! A gyerek az iskolás évei alatt tanul meg viselkedni, akkor fejlődik ki a kamaszkori magatartása. Ahogy meg kell tanulnia írni és olvasni, mert a hétköznapokban szüksége van rá, úgy a megfelelő magatartást is el kell sajátítania, mert a hétköznapokban még jobban szüksége van rá, mint az írásra olvasásra! Én akár külön órát is alkotnék, ami a rossz magaviseletű gyerekeket neveli meg. Természetesen ez speciális óra keretein belül történne meg, ahol akár 2 megfelelően felkészült tanár megfelelő módszerekkel próbálja berögzíteni náluk a magatartási normákat, a tanáraik, a szüleik, és az osztálytársaik felé. Hiszen a rossz magatartás szinte mindig egyenes út a nemtanulás, és a rossz jegyek irányába! Illetve aki nem tanul, az csak magával szúr ki, de egy rossz magaviseletű gyerek nem csak magával, de másokkal is.

"És oké meg kell ezt is tanulnia elviselni, de ezzel az erővel már sokkal kíméletesebb lenne jegyeket adni!"

A százalékok is osztályzatok! Nem hiába írják fel sokszor a táblára, hogy:

0-30% - elégtelen (1)

31-50% - elégséges (2)

51-70% - közepes (3)

(hadd ne folytassam)

A jegy csak egy körülbelüli érték, hogy mely százalékok közé esett az illető eredménye. De nem hiszem, hogy ha 100% helyett 96%-ot lát, akkor bármelyik gyerek is kikészülne idegileg, főleg hogy a legtöbb dolgozaton feltüntetik a százalékos arányt is! És ez így van jól, nem baj, ha a gyerek szembesül vele, hogy nem volt éppen 100%-os CSILLAGOS ötös az eredménye csak sima ötös. De az biztos, hogy bármelyik egyik gyerek sem fog kikészülni ha 100 helyett 96%-ot lát. A rossz magaviseletű osztálytársaik sokkal inkább megviselik őket.

Szerintem arról van szó egyszerűen, hogy szép utópia a szóbeli értékelés alsóbb évfolyamokon, azonban egy „sima” iskolában nem működik. Másrészt az iskolának „mérnie” kell a gyerekeket, hiszen meg vannak határozva globális, minden gyerek számára elérendő célok, ezt mérik a dolgozatok, és erre kapnak szövegesnek nevezett, azonban valójában csak a jegyeket szavakra („megfelelő”, „jó” stb.) cserélő értékelést a bizonyítványukban. (Ez a mi régi sulinkban abban merült ki, hogy osztályzat beírása helyett aláhúzták egy előre nyomtatott lapon az adott szót.)

A szöveges értékelésre sem a tanítók, sem a szülők nincsenek felkészülve. (Talán extrém példa, de nálunk ez úgy ment, hogy a tanítónő %-okat írt a dolgozatokra, majd kiosztáskor hozzátette, hogy „nem osztályozunk, de ha osztályoznánk, akkor ez 4-es lenne” – majd ez érdekes módon tovább cizellálódott, mikor már volt osztályozás, mert akkor meg olyanokat tettek hozzá folyton, hogy „ez ugyan 5-ös lett, de csak épphogy”.)

Nyilvánvalóan a szöveges értékelés fárasztó dolog („ennyi pénzért még irkáljak is??”), és fejlett érzelmi intelligenciát, megfigyelőképességet és a gyerekek iránti jóindulatú érdeklődést feltételezné. Amíg a tanítónők alapvető hozzáállása (tisztelet a kivételnek) az, hogy minden olyan feladattól ódzkodnak, amelyre nem húzható rá egy megoldókulcs, tehát amivel időt kéne tölteni, elgondolkodni a megoldáson, addig nem várható ez el. (Most nem szülőként mondom ezt, hanem mert részt vettem számos tankönyv készítésében, és folyamatos harc volt amiatt, hogy a lektorok igyekeztek életből vett, gondolkodtató feladatokat a könyvekbe tetetni, azonban a – tanár – szerzők mindig kihagyták ezeket, mondván úgysem csináltat meg egy átlag tanár ilyet a gyerekekkel, mert macera.)

Másrészt a szülők sem „értek meg” a szöveges értékelésre (megint csak tisztelet a kivételnek). Hiszen sokaknak az a hozzáállása, hogy az „élet harc”, tanuljon meg küzdeni a gyerek, ha felnő, akkor is folyton méricskélni fogják – és nem önmagához, hanem a többihez, ahogy az iskolában is. Tehát általában a szülők is mérni és mérettetni akarnak. Azt szeretnék, ha az ő gyerekük kitűnő lenne (pedig milyen faramuci dolog ez, tegye fel a kezét, aki felnőttként polihisztor lett), nem pedig azt, ha megtanulná az alapdolgokat, viszont közben szépen abba az irányba terelődne, amiben ő különleges, amit ő csinál jól. „Hogy lehet az, hogy Pistikén kívül mindenki 5-ös matekdogát írt, ebadta kölök, tanuljon még többet. Hogy kiválóan szaval és odavan a környezetismeretért – jó, jó, de attól még matekból is kiválónak kell lennie.”

Mielőtt azt gondolná valaki, hogy csak beszólok most másoknak, elárulom, hogy gyerekként én is eminens tanuló voltam – mentem előre mint a gép, csak éppen nem maradt időm/energiám arra, hogy felfedezzem, „mi végre vagyok a világon”, így jó 10 évembe telt a felsőoktatás után, mire rátaláltam.

Szülőként pedig magam is érzem a nyomást, a félelmet, hogy: „úristen, mi lesz ebből a gyerekből”, ha olyan iskolába jár, ahol nem tapossák ki a belét is, ahol mindenféle projektekkel múlatják az időt ahelyett, hogy tölcsérrel töltenék a fejébe a tudást?!?”

Szóval nem könnyű, de szerintem a lényeg, mindenki találja meg a saját értékrendje és a gyereke számára legmegfelelőbb oktatási formát.