Szorongó, erős megfelelési vágyú elsős gyereked félévi eredményét "elismernéd" ily módon?

Nem hülyeség,

rengeteget segít neki a fejlődésben, bármilyen furcsán hangzik ez így, de meg kell tanítani neki, hogy nem kell aggódni azért, hogy nem felel meg mindenkinek, meg hogy ha küzd, azzal eléri a céljait.

Szerintem nem hülyeség és nem felesleges pénzkidobás. Főleg, ha nem jártok sűrűn, akkor tényleg élmény lenne nekik. És egy gyereknek egy ilyen kézzelfoghatóbb, mint a sima szóbeli dícséret.

IV. osztályban megnyertem egy szavalóversenyt, a szüleim elvittek utána cukrászdába, jutalomként. Máskor is jártunk cukiba, de az az alkalom különösen megmaradt bennem :)

Nagyon jó ötlet. Tárgyi ajándékot én sem adnék, de élménnyel lehet motiválni. Szerintem menjetek el valahova, mert az "nagyobb szám", ha otthon sütsz palacsintát, az végülis bármikor lehet...

Nem tudom, mi van nálatok, de pizzázni is elmehettek, szerintem a gyerekek imádnák. Vagy otthonra rendelni pizzát, megnézni együtt valami mesét ünneplés gyanánt...amit a lányod jobban szeretne :) Esetleg moziba, ha van rá keret.

Mindenképpen jó dolog a megerősítés, de tapasztalatból írom, hogy azért a szorongás és teljesítménykényszer hátterével is érdemes foglalkozni!

Lányom elsős korában hasonló problémákkal szembesültünk, nagyon elégedetlen volt magával, a legkisebb kudarc is kiborította, egy idő után már azt mondogatta, hogy egyáltalán nem szereti az iskolát, nem megy neki. (Pedig amúgy jól teljesített.)

Nálunk kiderült, hogy az egyik tanító néni okozza a szorongásokat, a legkisebb hibáért is leszidja a gyerekeket. Az osztály nagy része szorongásokkal küzdött, volt olyan, aki házifeladat-írás közben, ha hibázott, elkezdte összekarmolni magát.

Én a legelső problémák jelentkezésekor pszichológushoz vittem a lányom (már korábban is jártunk hozzá, ovis gondok miatt, bíztam benne, hogy rövid idő alatt segít megoldani). A pszichológus azt mondta, hogy ebben az esetben én hiába dicsérem agyba-főbe a gyereket, ha a kudarc forrása máshol van: onnan várja a megerősítést és nem kapja meg. Ezért az én megerősítésem (és a családé) nem elég hiteles neki ebben az esetben.

A probléma végül úgy oldódott meg, hogy szülői összefogásra az adott pedagógust elrakták az osztálytól, nem kapott olyan feladatot többet, ahol ilyen károkat tudott volna okozni. A játékterápia is segített, pár hónap alatt a lányom már azt mondogatta, hogy nem ő a hibás, hanem a tanító nénije követel túl sokat.

Az is rontott a helyzeten, hogy az osztály nagy része rettenetesen teljesítménykényszeres, egymást frusztrálják. Én hiába vagyok "elnézőbb" a gyerekemmel, ha az osztályban az a norma, hogy az ötös sem elég jó, csak a csillagos ötös ér valamit.

Iszonyú, hogy elsős-másodikos gyerekek százalékokat néznek, és csak a tökéletes eredménnyel elégedettek...

Az erőfeszítést, az igyekezetet az iskola nem értékeli, a gyereket nem önmagához méri, hanem valamilyen idealizált képhez.

Hozzáteszem, az osztályfőnököt direkt úgy választottuk, hogy tudtuk, nem ilyen teljesítménykényszeres... de nálunk 2 tanító van párban, és elég volt, hogy az egyik "gáz" volt. Szerencsére másodikban már két nagyon szuper tanító nénink lett, azóta a gyerekem szárnyal.

Szóval a saját tapasztalataim alapján a szülői pozitív megerősítés néha sajnos kevés... ezért érdemes megkeresni és orvosolni a probléma gyökerét is.