Anyukák! Őszintén, milyen érzés, ha gyermeketek évvégi bizonyítványa közel sem olyan kiváló mint annak idején a tiétek volt minden évben?

Én 12 évig voltam kitűnő... a legkisebb, a lányom, majdnem az lett, 1 négyese volt, informatikából, a hatodikat végezte. A legkisebb fiam 4,7 lett, a matek és földrajz 4-ért nem dícsértem meg, ő nyolcosztályos gimiben végezte a 7. osztályt. A középső fiam ,5 lett, 9. osztályt végezte. Bentlakásos iskolába jár, az ország egyik legerősebb sulija, tényleg magas a színvonal. A legnagyobb jövőre érettségizik, 4,7 lett, minimális tanulással. A 3 fiú gimnazista, mindegyik máshová jár, mindegyik az ország első 20 iskolájának valamelyikében tanul.

Tulajdonképpen büszkének kellene lennem rájuk, de valahol mégis azt várom, hogy hátha lesz még valamelyik egyszer kitűnő. Tudom, hogy hülyeség, de mégis...

Nálatok ezzel a háttérrel, hogy rengeteg fejlesztésre jártok, ez az eredmény nagyon jó! Igazából nekem inkább az a gondom, hogy a fiúk borzasztó jó képességűek, csak picit kellene tanulniuk a jobb eredményért!

Engem nem zavarna ennyire az ilyesmi, egyrészt, mert én sem voltam sosem kitűnő tanuló (szerencsére soha nem is várták ezt el tőlem, pedig mindkét szülőm pedagógus), mégis gond nélkül eljutottam a diplomáig. Nem csak a kitűnő tanulók tanulhatnak tovább. Másrészt azért sem zavarna, mert egyszerűen irreális elvárásnak tartom, hogy egy gyerek minden tantárgyból egyformán jó legyen. Ha matekból hármast kapott, akkor azt nyilván kicsit többet kell gyakorolni, de valószínűleg nem a matematika terén lesz majd sikeres. Biztos van olyan tantárgy, amiből viszont kimondottan ügyes, majd abban ér el sikereket, nincs ezzel semmi baj. Az ének hármas meg... Ne haragudj, de az egy készségtantárgy. Vagy van valakinek jó hallása, jó hangja, vagy nincs. Én pl. hallom, hogy hamisan énekelek (az esetek többségében), de egyszerűen képtelen vagyok úgy énekelni, ahogyan kellene. Soha nem is voltam jó énekből, de ebből sosem csinált senki sem gondot. Az még hagyján, hogy énekelni nem tudtam rendesen, de nekem a kotta is olyan megfoghatatlan dolog volt mindig is... Én a hangokat nem tudom egymástól elkülönítve vagy akár egymáshoz viszonyítva sem felidézni, hiába tudom, hogy a kotta mit ír, nekem a zene attól még leírhatatlan, kifejezhetetlen, megfoghatatlan marad. Szóval szerintem felesleges egy gyerektől olyan területen elvárni jó teljesítményt, amihez egész egyszerűen talán nincs is tehetsége. Erről ő nem tehet, ezt nem lehet gyakorlással javítani, maximum megtanulja kompenzálni valahogyan, de ha nincs meg hozzá a hangja/hallása, akkor nem lesz jobb.

Az én gyerekem pl. rajzból nem túl jó, pedig egyébként nekem tetszenek a rajzai, van bennük fantázia, de tény, hogy elég elnagyoltak a vonalai, nem látja jól az arányokat, bizonytalan a vonalvezetése is, ezért rajzból egy kb. hármasnak megfelelő szöveges értékelést kapott (elsős volt még csak az idén). Na és? Én inkább annak örülök, amiben ügyes. Hogy jó magyarból, matekból, angolból. Ezeket szereti is. Ellenben nem szereti a rajzot, a tesit (pedig örökmozgó), és a környezetet (pedig abból még ügyes is, csak szerintem nem túl jól tanítják náluk ezt a tárgyat).

Azt azért hozzáteszem, hogy nekem eleve nem kenyerem a bizonyítványért való jutalmazás. Nem azért kell a képességeihez mérten jól tanulnia, mert majd kap valamit, hanem mert ezért jár iskolába.