A ti általános iskolátokban, ahová jár a gyerkőcötök, mikortól/hányadik osztálytól van idegen nyelv oktatás és heti hány órában?
Pécsi iskola, első osztálytól van angol/német, heti két órában. Másodiktól csoportbontás, lesz emelt angolos csoport is, meg sima, a simában marad a heti két óra, az emeltben heti három, harmadiktól heti négy.
Mondjuk ő már nem lesz ott másodikban, mert sulit váltunk, de ott is elsőtől heti két nyelvórájuk van, viszont ott csak negyediktől van emelt óraszám (annak, aki kéri).
Nekem ebben semmi fura nincs, én is már elsős koromtól tanultam angolul heti két órában, harmadik évvégén vizsgáztunk is belőle, és utána negyediktől csoportokra lettünk osztva a vizsgaeredmények szerint (heti 5, 3 és 2 órás). Illetve nálunk negyediktől bejött a második idegen nyelv (erre csak azok mehettek, akik heti 5 órában tanultak angolt), de ez nem volt kötelező. Tudomásom szerint a mai napig ez a rendszer van érvényben abban a suliban.
Azt egyelőre nem tudom, hogy a fiam sulijában mikortól kerül szóba második idegen nyelv, de remélem, hogy negyedik osztály előtt nem. Viszont nekem semmi bajom azzal, hogy elsőtől van már angol, én későnek érezném, ha csak fölsőben kezdené el, 6-7 évesen szerintem könnyebb.
Szia
Egerben, egyházi fenntartású suliban, első osztályban heti egy angol óra van, könyvvel, és munkafüzettel, de játékos jellegű a nyelvtanulás. Sógornőm kisfia (unokaöcsénk) is ott tanul, ő most másodikos, nagyon szépen fejlődik, nincs terhére aaz idegen nyelvű oktatás sem. Ebben a suliban egy kötelező nyelv van első négy évben (választható: spanyol, olasz, német, angol) ötödiktől másodikat is lehet felvenni, ha a tanár, és a szülők is úgy látják, hogy a gyermek bírni fogja a terhelést
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!