Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Mennyit gyakoroltok nyáron a...

Mennyit gyakoroltok nyáron a gyerekkel, gyerekekkel?

Figyelt kérdés
Mi nyáron Júniusban nem gyakoroltunk, de Júliustól elkezdtünk tanulni. Két felsősöm "csak" a kötelezőket olvassa, de az elsőssel úgy látom sokat kell gyúrni, ha jövőre jó bizit akarunk. Így az ajánlott Vuk-ból olvas egy lapnyit és még mellett matekozunk, írunk, szövegértünk.

2014. júl. 7. 14:32
1 2 3
 21/23 A kérdező kommentje:
Na azért nem nyúzom agyon a lurkómat. Napi egy órát vesz igénybe a "tanulás" olvasással együtt. Az olvasás úgy néz ki, hogy elolvas két oldalt, majd felolvasok én négyet. Így haladunk és élvezhető az olvasmány. Ma először magától elővette a könyvet és elolvasta a ráeső részt magában. Aztán hozta, hogy szeretné hallani az én részem. Aztán elmesélte, hogy ő mit olvasott. A többi gyakorlás javarészt szó-kép összekötő, kis és nagybetű összekötő, ill. néhány kis írott betű nagy írott betűre írása. Matematikából pedig egy-egy a tavaly nem értett, de mára meg tanult feladatokból (ezek nála perceket sem vesznek szinte igénybe) és még néhány összeadás, kivonás húszig. Tegnap ez sem volt, mivel rajzolhatnékja támadt és a fél délután képregényt rajzolt, írt. Ezenkívül környezet órát tartottunk a közeli játszótér homokozójában összegyűlt tócsából csináltak a barátokkal folyót, szigetet, félszigetet. Persze nem direktbe, csak mellékesen elmesélve, hogy mitől sziget a sziget és mitől félsziget a félsziget.
2014. júl. 27. 16:39
 22/23 anonim ***** válasza:
100%
Én ùgy mentem általàbosba,hogy nem tudtam se írni,se olvasni.Fölösleges erőltetni a gyereket,csak ha van kedve.Nyáron nem tanultam,max olvastam és agusztus végén anyukámmal átnéztem néhány példát és ennyi.Nem lett semmi bajom se attól még,hogy nem hajszoltak nyáron,sőt most az ország egyik legjobb kéttannyelvű gimnáziumába járok.Az a baj a mai szülőkkel,hogy sokat várnak a gyerekektől.Minek kell előre tanítani?Szerintem ráérne agusztusba,nem mész vele sokra,úgy is elfelejti a nagyját.
2014. júl. 31. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 anonim ***** válasza:
Nekem tetszik amiket írsz, kedves Lérdező. Ha élvezi is a gyermeked, amiket csináltok, akkor meg szerintem egyáltalán nem ártasz neki. Így is pihen, csak közben fejlődik :)
2014. aug. 1. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!