Elveheti a tanár a telefont a gyerektől?
Az iskola házirendjétől függ, illetve attól, hogy ott mi a szokás. (szülőin is megegyezhettek a szülők az ofővel)
Nálunk elveheti, és csak szülőnek adják át. Addig a páncélszekrényben őrzik. Volt olyan, hogy a szülő a munkája miatt nem tudott 2 hétig bemenni érte. A srác megtanulta, hogy nem veszi elő többet órán. :-)
Elveheti, hisz a gyereknek az órán figyelnie kell, és nem telefonnal játszani.
Óra végén visszaadja.
Nálunk a házirendben az van, hogy csak a szülőnek adják vissza. Van tanár, aki így tesz, de a legtöbb el sem veszi, csak szól, hogy tegyük el, vagy az óra után vissza is adják. Viszont van olyan tanárom, aki azért szólt, hogy hangosan hallgatom a zenét, kicsit vegyem halkabbra.
Ált. suliban az egyik tanár év végén akarta visszaadni a gyereknek, évzáró reggelén ment a pánik, hogy nincs meg a telefon...
Igen, elveheti.
Mivel a tanár az óráján minden diák jogaiért felelős, ezért el kell vennie, és megbizonyosodni róla (gyerek és a gyerek képviselője jelenlétében, aki lehet szülő, a DÖK patronáló tanára, a gyerekvédelmis vagy a családsegítőtől valaki), hogy a telefon segítségével nem történt olyan felvétel (akár hang, akár kép), amely sérti más tanulók alapvető jogait.
A házirend szabályozza, hogy a telefont mikor adja vissza az igazgató, mert az elvett telefonok az igazgatói iroda páncélszekrényébe kerülnek. Elvileg csak szülőnek vagy törvényes képviselőnek adható vissza, pontosan azért, mert el kell mondani, hogy az iskolák felelősséget nem vállalnak az értéktárgyakért, és a telefonnal elkövetett jogsértést is bünteti a törvény.
én szomorú vagyok hogy ez a kérdés egyáltalán elő tud jönni, én se voltam mintagyerek de legalább aki tanulni akart nem hátráltattam benne
ez a fegyelmezetlenség már már vérlázító, amit megengednek maguknak ezek a taknyosok
akkor legyen két csoport az osztályba, egyik az idiótáknak akik nem akarnak figyelni, a másik meg azoknak akik tanulnának a szebb jövőjük reményében
Ahol en dolgoztam, ott elvettük a telefont es a nap végen a gyerek az iskola igazgatótól kapta vissza egy szóbeli figyelmeztetéssel. Masodik alkalomnal írásbeli figyelemeztetes, harmadiknal csak a szülőnek adtak vissza.
Ahova a gyerekem jár, a tanítás kezdetekor a gyerekek egy kosárba teszik a mobilokat, azt a tanár elzárja es a szünetekben adja vissza - ha kéri a gyerek. A tanítási ido alatt a telefon a kosárban van. Ev elején kaptunk erről egy hírlevelet, hogy ez a rendszer, ha nem tetszik, nem kell mobilt vinni, ha a tanár rajta kapja a gyereket, akkor elveszi es iskolaév végen, a szülőnek adja vissza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!