Ti hogy mondanátok meg ennek a lánynak, hogy kicsit vegyen vissza magából?

Van egy osztálytársam, egy lány, nagyon jó barátnők voltunk. Múlt évben jött ide, és eléggé féltettem, mert tudtam jól, hogy lehet, hogy nem fogja magát jól érezni - hisz az osztályomban a lányok nehezen fogadják be az újakat, főleg, ha nem pont ugyanolyanok, mint ők... hát igen, az osztálytársaim már csak ilyenek sajnos. :(

Én viszont igyekszem nem ilyen módon ítélkezni az emberek felől, ebben a helyzetben az új lány felől, hogy azért, mert nem hord Zarás ruhákat, már unszimpatikus legyen. Tehát, én voltam az egyetlen az osztályból - nem önfelmagasztalásból, de hát ez a tény -, aki múlt év szeptemberének harmadikán odament hozzá, és megkérdeztem mi a neve, honnan jött, hogy érzi magát, szeretne-e beszélgetni? stb... stb...

A lánynak persze hogy jól esett. Beszélgetni kezdtünk, normálisnak tűnt, első beszélgetést tekintve, de meglehetősen furcsának is hatott az egész lénye a lánykának. Furcsák voltak a megnyilvánulásai, a stílusa a beszédmodora, egyszóval: különös szerzet volt. De ezt annak tulajdonítottam, hogy nemrég érkezett, barátokat keres, valószínűleg természetétől fogva félénk, stb.

Kezdett elegem lenni a sok harsány, főkolompos, sikoltozó, plázázó lányokból, még ő volt a legeslegnormálisabb lány az osztályból, tehát vele barátkoztam. Azt hittem, mivel sokan azt mondták, első ránézésre, hogy hasonlítunk - nem külsőre természetesen -, hogy vannak közös témáink, amiről tudunk beszélgetni.

Elég csöndes lányka vagyok, imádok olvasni és történeteket írni, megtudtam, hogy ő is így van ezzel. Viszont ő több tekintetben jókedvűbb, mint én - az osztályom miatt teljesen le vagyok sújtva, négy éve könyörgök a kivételért a szüleimnek, de nem teszik, ez van.

Ahogy telt az idő, a lány egyre jobban tapadt rám, úgy ragaszkodott, mint senki máshoz, de nem tudtam miért és - bevallom őszintén - nem szeretem a tapadó embereket, hogy minden oldalról, mint a pióca úgy tapad rád, megkérdezi számonkérőn: Hova mész?! holott csak a szekrényemhez megyek. Nagyon furcsa lett, érdekes.

Eltelt egy év. Hetedikesek vagyunk jelenleg, nagyon sokat változtam, úgy érem, megkomolyodtam és nem akarok semmi hülyeséget tenni többé, hisz diákcsínyeim voltak, de komoly dolgokat nem csináltam, ezért írtam inkább hülyeséget. Sokan mondják, hogy túl komoly vagyok, de hát, ez vagyok én (persze van miből változnom) :))

Viszont a lány teljesen kezdett úgy viselkedni, mint aki megszokta a barátnőjét - remélem értitek -, mint aki már megszokta, hogy én ott vagyok, mikor ő hiányzik, én küldöm a leckét, órai anyagokat, szkennelve pontosan mindent, ha ő valamit nem tud majd én úgyis elmondom, elmagyarázom, lemásolja rólam, ha neki nincs valamije, hát én majd adok, ő szólás és kérés nélkül beleihat az innivalómba, beleehet az ételembe.

Ez pedig azért történt, mert úgy vagyok vele - de ez szubjektív elgondolás -, hogy az irigység gusztustalan dolog, tehát jószívű voltam vele, adtam neki az almámból, sütimből, sok mindenféléből.

Ezt pedig ő mára már, nagyon kitűnően megszokta, hogy én kb azért vagyok, hogy őt kiszolgáljam. Chaten elkérte a leckét egy alkalommal. Olyan követelően, pofátlanul és utasítón kérte, hogy egyszerűen felháborodtam rajta. Nem is tudtam, hogy merészel csak így rám írni, és követelni a leckét. "Küldd ide ezt azt részletesen, gyorsan, most ülj le ide, szkennelj, küldj, fénymásolj, írd le, csináld, nekem nincs kedvem ezzel este törődni, tehát most kell elküldened, hogy legyek vele kész, mert nekem kell."

Körülbelül így, semmi kérlek, légyszíves, hasonlók. Tisztelet nulla, odafigyelés, hogy nekem rosszul esik, hogy úgy bánik velem, mint a pincsikutyával, szintén semmi.

Erre továbbra is zaklat emailekben, chaten, hogy küldjed most, gyorsan, rögtön, stb. Megmondtam neki, hogy nekem is van dolgom, a nap folyamán megpróbálom elküldeni, de most nem tudok mindent félredobni. Erre úgy megsértődött, hogy azt mondta, na akkor elkéri mástól, de ha nem adja meg az a másik lány, akkor én küldjem (semmi kérlek szépen...), és mintha legalább a titkárnője lennék: írd fel magadnak, hogy nekem kell és szkennelned kell. Mondom, hogy tessék?!

Át sem küldtem neki. Másnap úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. Egy éve jött ide az iskolánkba, minden rohadt, fúj, szar, béna, ez a tanár idióta, a másik meg bénán tanít, ez meg hülye, a másik meg amolyan, itt kell megrohadnunk ebben az iskolában, unatkozom, stb. Kb erről beszél egész nap. És ragaszkodik hozzám! Ki tudja miért?!

Rájöttem mindezek után, hogy semmi közös témánk nincs. Állandóan olyanokat mesélget, hogy júj, ő talált magának egy új becenevet, aláírást, ő unatkozik, megkérdezi tőlem is - aki bár csöndes, de ez nem azt jelenti, hogy unatkozik, hanem elfoglalja magát egy jó könyvvel - minden tíz percben: "Te most unatkozol?", mert ő iszonyúan.

Herpeszes szájjal kéregeti az ennivalóm, beleinna az innivalómba lazán, erre megkérdezi: "Ja, kell?" Mondom: "Igen, mert az enyém."

Tehát ilyen fura. :/

És nagyon idegesít, hogy tapad, követelőzik, már-már bunkó velem, mint a pincsijét úgy kezel, szidja itt a fülem hallatára a dolgokat, és UNTAT.

Mivel állítsam le? Mit mondjak neki, hogy szálljon le rólam? Megbántani nagyon nem akarom, mert anya tanítja a húgát és jóban van az anyjukkal.

Az egész család amúgy nagyon furcsa, voltam náluk, meg se hallják amit az ember mond, ostoba dolgokon nevetgélnek, ilyen nagyon furcsák, de főleg ez a lány.

Mit csináljak? Köszönöm a válaszokat: 13/L