Ti hogy mondanátok meg ennek a lánynak, hogy kicsit vegyen vissza magából?
Van egy osztálytársam, egy lány, nagyon jó barátnők voltunk. Múlt évben jött ide, és eléggé féltettem, mert tudtam jól, hogy lehet, hogy nem fogja magát jól érezni - hisz az osztályomban a lányok nehezen fogadják be az újakat, főleg, ha nem pont ugyanolyanok, mint ők... hát igen, az osztálytársaim már csak ilyenek sajnos. :(
Én viszont igyekszem nem ilyen módon ítélkezni az emberek felől, ebben a helyzetben az új lány felől, hogy azért, mert nem hord Zarás ruhákat, már unszimpatikus legyen. Tehát, én voltam az egyetlen az osztályból - nem önfelmagasztalásból, de hát ez a tény -, aki múlt év szeptemberének harmadikán odament hozzá, és megkérdeztem mi a neve, honnan jött, hogy érzi magát, szeretne-e beszélgetni? stb... stb...
A lánynak persze hogy jól esett. Beszélgetni kezdtünk, normálisnak tűnt, első beszélgetést tekintve, de meglehetősen furcsának is hatott az egész lénye a lánykának. Furcsák voltak a megnyilvánulásai, a stílusa a beszédmodora, egyszóval: különös szerzet volt. De ezt annak tulajdonítottam, hogy nemrég érkezett, barátokat keres, valószínűleg természetétől fogva félénk, stb.
Kezdett elegem lenni a sok harsány, főkolompos, sikoltozó, plázázó lányokból, még ő volt a legeslegnormálisabb lány az osztályból, tehát vele barátkoztam. Azt hittem, mivel sokan azt mondták, első ránézésre, hogy hasonlítunk - nem külsőre természetesen -, hogy vannak közös témáink, amiről tudunk beszélgetni.
Elég csöndes lányka vagyok, imádok olvasni és történeteket írni, megtudtam, hogy ő is így van ezzel. Viszont ő több tekintetben jókedvűbb, mint én - az osztályom miatt teljesen le vagyok sújtva, négy éve könyörgök a kivételért a szüleimnek, de nem teszik, ez van.
Ahogy telt az idő, a lány egyre jobban tapadt rám, úgy ragaszkodott, mint senki máshoz, de nem tudtam miért és - bevallom őszintén - nem szeretem a tapadó embereket, hogy minden oldalról, mint a pióca úgy tapad rád, megkérdezi számonkérőn: Hova mész?! holott csak a szekrényemhez megyek. Nagyon furcsa lett, érdekes.
Eltelt egy év. Hetedikesek vagyunk jelenleg, nagyon sokat változtam, úgy érem, megkomolyodtam és nem akarok semmi hülyeséget tenni többé, hisz diákcsínyeim voltak, de komoly dolgokat nem csináltam, ezért írtam inkább hülyeséget. Sokan mondják, hogy túl komoly vagyok, de hát, ez vagyok én (persze van miből változnom) :))
Viszont a lány teljesen kezdett úgy viselkedni, mint aki megszokta a barátnőjét - remélem értitek -, mint aki már megszokta, hogy én ott vagyok, mikor ő hiányzik, én küldöm a leckét, órai anyagokat, szkennelve pontosan mindent, ha ő valamit nem tud majd én úgyis elmondom, elmagyarázom, lemásolja rólam, ha neki nincs valamije, hát én majd adok, ő szólás és kérés nélkül beleihat az innivalómba, beleehet az ételembe.
Ez pedig azért történt, mert úgy vagyok vele - de ez szubjektív elgondolás -, hogy az irigység gusztustalan dolog, tehát jószívű voltam vele, adtam neki az almámból, sütimből, sok mindenféléből.
Ezt pedig ő mára már, nagyon kitűnően megszokta, hogy én kb azért vagyok, hogy őt kiszolgáljam. Chaten elkérte a leckét egy alkalommal. Olyan követelően, pofátlanul és utasítón kérte, hogy egyszerűen felháborodtam rajta. Nem is tudtam, hogy merészel csak így rám írni, és követelni a leckét. "Küldd ide ezt azt részletesen, gyorsan, most ülj le ide, szkennelj, küldj, fénymásolj, írd le, csináld, nekem nincs kedvem ezzel este törődni, tehát most kell elküldened, hogy legyek vele kész, mert nekem kell."
Körülbelül így, semmi kérlek, légyszíves, hasonlók. Tisztelet nulla, odafigyelés, hogy nekem rosszul esik, hogy úgy bánik velem, mint a pincsikutyával, szintén semmi.
Erre továbbra is zaklat emailekben, chaten, hogy küldjed most, gyorsan, rögtön, stb. Megmondtam neki, hogy nekem is van dolgom, a nap folyamán megpróbálom elküldeni, de most nem tudok mindent félredobni. Erre úgy megsértődött, hogy azt mondta, na akkor elkéri mástól, de ha nem adja meg az a másik lány, akkor én küldjem (semmi kérlek szépen...), és mintha legalább a titkárnője lennék: írd fel magadnak, hogy nekem kell és szkennelned kell. Mondom, hogy tessék?!
Át sem küldtem neki. Másnap úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. Egy éve jött ide az iskolánkba, minden rohadt, fúj, szar, béna, ez a tanár idióta, a másik meg bénán tanít, ez meg hülye, a másik meg amolyan, itt kell megrohadnunk ebben az iskolában, unatkozom, stb. Kb erről beszél egész nap. És ragaszkodik hozzám! Ki tudja miért?!
Rájöttem mindezek után, hogy semmi közös témánk nincs. Állandóan olyanokat mesélget, hogy júj, ő talált magának egy új becenevet, aláírást, ő unatkozik, megkérdezi tőlem is - aki bár csöndes, de ez nem azt jelenti, hogy unatkozik, hanem elfoglalja magát egy jó könyvvel - minden tíz percben: "Te most unatkozol?", mert ő iszonyúan.
Herpeszes szájjal kéregeti az ennivalóm, beleinna az innivalómba lazán, erre megkérdezi: "Ja, kell?" Mondom: "Igen, mert az enyém."
Tehát ilyen fura. :/
És nagyon idegesít, hogy tapad, követelőzik, már-már bunkó velem, mint a pincsijét úgy kezel, szidja itt a fülem hallatára a dolgokat, és UNTAT.
Mivel állítsam le? Mit mondjak neki, hogy szálljon le rólam? Megbántani nagyon nem akarom, mert anya tanítja a húgát és jóban van az anyjukkal.
Az egész család amúgy nagyon furcsa, voltam náluk, meg se hallják amit az ember mond, ostoba dolgokon nevetgélnek, ilyen nagyon furcsák, de főleg ez a lány.
Mit csináljak? Köszönöm a válaszokat: 13/L
Hát először is gratulálok Neked, hogy 13 éves létedre ilyen éretten és értelmesen fogalmazol. Nagyon szépen írsz, helyesen, és olyan szófordulatokat használsz ami nekem nagyon tetszik, főleg egy 13 éves lánytól:)
Figyelj én a helyedben ezt így (persze nyilván rövidebben és egyszerűen) megmondanám neki amit ide is leírtál. Nem kell kertelni, meg aggódni, hogy megsértődik. Meg lehet neki ezt úgy mondani, hogy ne légy bántó, szóval ne mondj neki olyanokat, hogy "elegem van belőled" meg, hogy "nem vagyok a pincsid" , "untatsz" és hasonlók. Hanem kulturáltan, röviden és tömören:
Pl: "nézd, tudod jól, hogy mindig kedveltelek és most is kedvellek, de úgy érzem te visszaélsz a jóhiszeműségemmel és jóindulatommal. Tudod jól, hogy szívesen segítek neked és bárkinek, ha szükséged van a leckére, vagy ha éhes vagy, szívesen adok a sütimből, de úgy érzem te ezt nem méltányolod. Én kedvellek és tisztellek téged, de ugyanezt elvárom tőled is. stb. stb."
Vagy ha nem megy szemtől-szembe, mert izgulsz pl. akkor írj neki egyszerűen egy levelet.
Légy bátor! Sok sikert!
33/N
tényleg nagyon jól írsz!
sztem szard le,nézd simán levegőnek,bánj vele lekezelően,és ha szól az anyjának,mivan? egyszerűen idegesít téged akkor micsinálj? én a helyedben már rég eltapostam volna,jah bocs ha bunkó az irásom,én próbálok kedves lenni nah de nekem ez a véleményem :))
Első körben anyukáddal nem tudsz beszélni, hogy mit tanácsolna? Ez esetleg azért is jó, hogy melléd állíthatod, mondhat valami jó ötletet, na meg azért is, hogy ha a másik anyuka panaszkodik rád, akkor ő már ismerni fogja a történet másik oldalát.
A lánnyal meg legyél udvarias, de határozott. Ha pl. elvenné az italodat, akkor mondd határozottan neki: Légy szíves ne igyál bele, mert engem ez zavar.
Szerintem szedd össze az összes gondolatodat és írd meg neki e-mail-ben, bizonyos szempontból azért jobb ha nem szemtől szembe mondod meg, mert valószínűleg összeszedettebb tudsz lenni e-mail-ben, valamint szemtől szembe nem biztos hogy minden eszedbejut amit el szeretnél mondani...
Ha pedig panaszkodik, akkor megvan az "írásos bizonyíték", hogy Te semmi rosszat nem szóltál neki.
Szerintem is nagyon jól fogalmazol.
Sok Sikert!
No, elnézést, hogy csak most tudok visszaírni, de eddig nem jutottam huzamosabb ideig számítógéphez. ;)
Mindenki válaszára válaszolni fogok most, pár szóval, vagy mondattal, attól függ, mennyi hozzáfűznivalóm van a kommentjéhez.
2#
Köszönöm, hogy azt mondtad, szép az írásom! :) Nem tudom, hogy miért mondod - valóban nem értem :D -, de köszönöm szépen. :)
Amit szeretnék hozzáfűzni magához a lényeghez: nem kedvelem túlzottan most már a lányt. Azóta - gondolom rájött, hogy rosszulesett ez a stílus - próbálja szépen kérni, és bűntudatom támadna, ha ne adnám oda a leckét. Mégis: a lányban valami nem szimpatikus. Én mindig próbáltam vele kedves lenni, de egyszerűen - bocsánat, hogy nem találok erre megfelelőbb szót - furcsa.
Példának okáért, hogy nehogy azt higgyétek csakis egy ilyen eset miatt "pöccentem be rá": imádok regényt írni. Próbálkozom hát az írással, de nem szeretek gyermekkönyveket írni, melyek tele vannak rajzokkal, még ha én rajongok is a Disney mesékért és rajzfilmekért. :) Inkább komolyabbakkal próbálkozom, olyan fajtákkal, mely az emberi kapcsolatokat - nem feltétlenül a szerelmieket - dolgozza fel, E/1 személyben leírva, min mennek keresztül, ha megbántják őket, ha sértést kapnak, vagy hasonlók.A történetemben konkrétan egy család és ismerőseik, barátaik, rokonaik kapcsolatát dolgozom fel, amely eddig szerintem a legfrappánsabb ötletem az egy kisfiú bátyjával és apjával való, félreértéseken átbukdácsoló kapcsolata, mely arról szól, mennyire ostoba félreértésekből születik a közöttük kialakuló romló viszony - a kisfiú apjával, később bátyjával kialakuló rossz viszony két külön könyv -, és később hogy derül fény ezekre a félreértésekre. Dolgozom a regénykémen, tehát még nincs kész, hiszen sorozat.
Nagyjából így, kicsit bővebben meséltem el a lánynak, aki szintén próbálkozik az írogatással, hogy miről is szól a történet. Előtte ő mesélte el; türelmesen hallgattam végig, hogy miről szól, egy gyerekregényt ír, melyet én kissé az ő szintjéhez unalmasnak és egyhangúnak találok, hisz a lány okos, szerintem tudna komolyabb könyveket is írni: de ha neki ez tetszik - úgy voltam vele - hát írja csak tovább, lehet, hogy én gondolkozom efelől rosszul. Elmesélte hát, és mondtam neki, hogy bizonyára érdekes a történet, persze ha szépen és gondosan kidolgozza, minden bizonnyal remek mű lesz belőle.
Én is elkezdtem mesélni a magam történetét, miután ő is beszámolt a magáéról. Olyan - ne haragudjatok a kifejezéssel - már-már pofátlanul hallgatta, közben úgy tett, mintha aludt volna, közbeszólt pár "aha, persze, igen..." szavakat, mintha nagyon izgalmas lenne, tudjátok hogy értem... egyszóval hatalmas tiszteletlenségnek tartottam, hogy valaki hogy lehet ennyire pofátlan és közömbös valami iránt, miközben én is ugyanezt megtehettem volna, de nem tettem. Mert nem vagyok olyan, mint ő. Csak tudjátok, ebben az a rossz, hogy teljesen lesújt vele, megbánt, elveszi a kedvem a történet írásától, és elküldeni se merem senkinek, hogy értékelje, mert azt hiszem túl rossz.
Az, hogy emailben megmondjam neki, mit gondolok, megfordult már nekem is a fejemben. Erre a válasza annyi volt - bár olyat írtam neki, hogy nem tudom elküldeni a leckét bizonyos okok miatt, de kifejezetten regényt írtam, úgy képzeljétek hát el -, hogy akkor - ott volt már a kérlek és a légyszíves - hozzam el hétfőn.
No tehát, így állunk. Nekem ez nem tetszik... viszont nem akarom elküldeni azt kb amit ide is leírtam, mert mondom: megsértődik. Tehát nem tudom mit tehetnék. :(
De köszönöm a válaszod! :)
#4
Valóban khm kicsit meredeken írsz... :)
Elhiszem én, hogy nem akarsz bunkó lenni, de azt gondolom, mégsem ez a megoldás, amit te javasolsz. Szólni fog az anyjának? Ez igenis fontos. :) Tudod, az anyukámhoz, aki szintén tanár, csak alsó tagozaton, no hozzá szeretnék járatni a lány öccsét is :/ A húga már hozzá jár, de ez nekem nem lenne túl előnyös.
Egyszerűen eltaposni nem fogom, szerintem nem ez a megoldás. "Lesz@rni" pedig, hát, nem is tudom, ha ez a "nem foglalkozom vele" szinonimája, akkor az már lehet, hogy ésszerűbb megoldás. :) Nővérem ugyanezt mondta, ő azt tervezi, be fog olvasni ő a lánynak chaten, de ezt nem szeretném, de ki tudja, lehet, hogy ez lenne a jó megoldás... :)
Köszönöm a választ!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!