Akinek a gyereke keveset és ritkán evett az óvodában annak az iskolában is ugyan ez volt a helyzet ?
Fiam most fogja kezdeni az első osztályt . Az aggodalmam az , amíg oviba járt a 3 év alatt alig evett ott . Az első évben egyáltalán semmit még meg sem kóstolta, második évben kb 3 hónap múlva odáig jutottunk , hogy elkezdte meg kóstolni , néha evett is . Így az utolsó évben volt már pár étel amiket meg evett , amolyan kedvencek lettek , de ezek ugye nem voltak mindig. A mai napig nem igazán mondja meg az okát , egyszer mondta csak , azért mert amit én főzök az jobb . Itthon azért eszik rendesen , persze van amit nem szeret és ami új meg sem kóstolja vagy nagyon nehezen . Mintha félne az új ételektől, vagy nem tudom . Eddig nem vittem sehova , mert mindenki mondta majd kinövi , ne erőltessem ….
Soha nem erőltetem , persze nem mondom hogy néha nem fordult elő , hogy mérges lettem és vitatkoztam vele emiatt 🫤
Nem tömöm édességgel , addig nincs is amíg nem eszik normális ételt . 98%-ban vizet iszik .
Minden nap eszik gyümölcsöt .
Aggódom , hogy iskolában is ez lesz , pedig ott már kellene enni normálisan , hogy fog éhesen koncentrálni ???
Valaki aki volt hasonló helyzetben tudna tanácsot adni ??🫤
Egyáltalán nem szr itt a menza! A gyerekem egy rakás bölcsibe, oviba és suliba járt, mi is meg tudtuk kóstolni, volt, hogy hazahozta! Még a kórházban is adnak jobbfajta ételeket(a diétás menü rossz csak).
Szerintem ne nagyon firtasd, ha nem kell neki, nem kell megenni. Az enyém sem evett(itthon sem nagyon), aztán valahogy sok év alatt eljutottunk oda, hogy inkább a menzásat enné, mint az enyémet, rokonét, vagy éttermit. Sokan visznek szendvicset otthonról, 4. osztálytól már büfézhetnek is, van egészséges automata is..
Nálunk annyira éhes volt oviban, hogy viselkedésgondjai lettek(illetve tetőztek az éhségtől), kenyeret nem nagyon adtak és nem nagyon kaphatott, pedig legalább azt megette.. ha titeket ez nem érint, ne aggódj! Mindenki csomagol szendvicset a gyerekének, kis ételhordóba lehet mást is, sőt van, ahol mikróban melegítheti a főttételt(nálunk a cukros gyerek csinálja ezt).
#10
Fun fact: a 3-as válaszoló vagyok, és erdélyi. :D
Amúgy kérdező, annyire naív azért ne legyél, hogy azt hidd, hogy ugyanazt a kaját adják nekik napi szinten, mint amit nyílt napokkor a szülőknek bekészítettek. :)
#12 Sehol nem állítottam, hogy nem vagy magyar!! Pont nem érdekel, hogy hol születtél, hol éltél. Ha a Felvidéken születtél volna, akkor is ugyanúgy magyar lennél, mint egy Magyarországon született magyar. De ez most tök lényegtelen. Arról írtam, hogy a magyarországi viszonyok NEM EGYENLŐEK a szlovákiai, vagy más országbeli viszonyokkal! Itt pedig nagy többségben olyanok válaszolnak, akik Magyarországon élnek, a magyarországi viszonyokat ismerik, és nem tudnak segíteni a külföldi viszonyokkal kapcsolatban. Pl. én sem.
"Nálam alap intelligencia , ha egy adott kérdéshez nem tudok hozzá szólni , akkor csendben maradok , nem megyek bele oda nem illő válaszokkal!"
Képzeld, nálam is! Itt azért válaszoltam, mert tudtam érdemben hozzászólni: leírtam, hogy a sz.r menzás kaja miatt nem eszik a gyerek. Erről tudtam, mivel magyarországi iskolai menzákkal vannak tapasztalataim. Erre ideírod, hogy nem is Magyarországról van szó. Így azért nehéz megfelelni neked, hogy ez eredetileg nem derült ki.
#11 "Egyáltalán nem szr itt a menza!"
Hát DE! A legtöbb helyen (tehát nem mindenhol, lehetnek kivételek) mindig is az volt, mivel mindig is kevés pénzből kellett kihozni valami értékelhetőt, ez nyilván nem sikerülhetett. Aztán volt már millió+1 "reformmenza" törekvés, és mindegyikkel csak egy rosszabb lett. Pl. ugyanazt az undorító kinézetű trutymót készítik, csak az új szabályok miatt már sót sem tesznek bele, így még ízetlen is.
Mintha az én fiamról írtál volna. 😃 Csak a húst eszi meg és a levest.. és ennyi. Amióta magától eszik nem evett még meg egy zöldséget vagy egy kanál rizst vagy egy szelet kenyeret..
Mivel a vérképe jó a súlya meg nem kórosan sovány, így engem nem érdekel. Eszik majd ha éhes.
3. osztályig folyamatosan elcsaltam az evést. Pár falat után jóllaktam és simán bírtam a következő étkezésig. Harmadik-negyedikben már normálisan ettem, maximum ha valamit nem szerettem, félretúrtam vagy megkértem a konyhást, hogy ne adjon.
Óvodaban gebe voltam, suliban normális alakom volt, bár vékonyka voltam, aztán 13 évesen fordult a kocka, akkor hirtelen felszökött a súlyom, kicsit duci voltam, úgyhogy fogyókúráznom kellett.
Azóta meg ez van, nagyon kell vigyázmom az alakomra, mert ha kicsit nem figyelek oda magamra, már itt-ott jönnek a zsírpárnák.
Fenntartható életmód, de őszintén szólva irigylem azokat, akik hamburgert esznek pizzára, majd beülnek a kanapéra és csokoládét majszolva bamulják bealvásig a Harry Pottert és zörög a csontjuk.
Ha ovis koromban rámnéztek, senki sem gondolta volna pl, hogy majd duci tini leszek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!