Akinek 6,8 osztályos előkészítőbe jár a gyermeke jelenleg, mennyit gyakorolja otthon az előző évi központi feladatsorokat?

Ezt megtanulja egy mezei dolgozatnál is. A legtöbb, amit tehetsz, hogy úgy küldöd oda, hogy ne érezze a teljesítménykényszert. Azok, akik sírva jönnek ki, és a szüleik a fb-n háborognak, hogy nehéz volt, nem jutnak be. 92 óta vannak nálunk kisgimisek, látom.

Az sem igaz, hogy csak a kitűnőnek van esélye. Minden évben hívunk be olyan gyereket, akinek az írásbelije nem tökéletes, a bizonyítványa sem az, de mégis van benne valami, adni miatt érdemes vele foglalkozni. És potyognak ki a szóbelin olyanok, akik a legjobb eredménnyel jöttek.

Írjon naplót, olvasson sokat, fejtsen neki való rejtvényeket.

sziasztok,

a hosszú, lepontozott válaszoló vagyok.

nagyon “köszönöm”, hogy betegesnek titulált itt egyik kedves kommentelő: tudod éjjel valóban ügyeletes voltam sokszor és amikor nem volt betegforgalom, bizony ezzel töltöttem el az időmet.

szerintem ez sem teljesítménykényszert nem tett a gyerekre (lévén nem tudott róla!), nekem meg nem okozott gondot.

Ezt nem tartom betegesnek, de nem is bátorkodnék ilyen módon megnyilvánulni másról… de az is nagy igazság, amit azt hiszem, pont egy ELTÉs kutatás vizsgált pár éve- érdemes utánaolvasni esetleg: pont az ilyen típusú iskolákba bekerült gyerekeket és családi/kulturális hátterüket vizsgálta.

Igenis van esélynövelő hatása annak, ha a szülő is támogatóan áll ehhez.

Az, hogy a gyerek tesztlapját kijavítom, a hibákat feljegyzem, ne adj Isten átbeszéljük- nos, ha ez beteges, akkor OK.

Pont ma beszélgettem egy közös program kapcsán osztálytársak szüleivel: nos, nem volt olyan kis csillámpóni, aki a maga zsenialitásában minden felkészülés nélkül ugrott ennek neki és nem volt olyan nagyképű szülő sem, aki arra döngette volna a mellét, hogy de menő, hogy ők bezzeg mit NEM csináltak…

…nos mi mindannyian bent vagyunk az ország egyik legjobb ilyen intézményében. Hasonlóbb, homogénebb szociokultúrális háttér van, mint alsóban… ezek szerint beteges volt az egész :D

Jó, köszi az “építő” kritikát. Térjünk vissza rá majd akkor, ha a srácaink ugyanoda járnak :)

Kedves 24, a jelenlegi 36 fős nyolcadikas osztályból, ahol fizikát tanítok, mindössze kilenc gyerek volt előkészítős (tudom, mert én tartottam a matekot). És kb ez az arány, harmada, negyede jár csak a bejutóknak, a többi nem. És általában nem ők a tehetségesebbek.

Szerintem senki nem mondta, hogy nem kell támogatni a gyereket. De erősen kevered a támogatást a felkészítéssel. Azt mondod, nem érzi a gyerek a kényszert, mert nem tud róla. Hogyne tudna, hiszen heti több órát kell foglalkoznia vele, pontosan tudja, miért.

kedves 25-ös.

Bár nem vagyok pedagógus, de úgy hiszem, valamivel heti több órát foglalkozni nemcsak erőszakkal és kényszerrel lehet.

Komolyan sokszor elgondolkodtam már és sosem értem, miért jó valakiknek azt a hitet/érzetet kelteni másokban, hogy ezek a sulik embertelen versenyistállók, a szülők meg embertelen hajcsárok… nagyon, de nagyon nem…

A legkomolyabban hiszek abban, hogy igenis lehet mezei normálisabb szülőként is úgy tálalni, úgy megmutatni egy lehetőséget (felvételi, nyolcosztályos stb.), hogy a gyerek kifejezetten akarja és akarjon bele tenni kraftot.

Ezt a felkészülést én egy rendszeres gyakorlási feladatnak látom inkább: a zeneiskolához tudnám hasonlítani, nekünk az egy életszerű példa.

Ott is van jellemzően egy bemeneti kedv, akarás és némi tehetség/képesség- ki hogy hívja- de hetente több zeneóra is van és igenis gyakorolni is kell. Talán millióból van egy virtuóz… ők gyakorolnak a legtöbbet :D

Nos az a gyerek, aki szereti a hangszerét, szeretne fejlődni, van vele célja stb., az bizony gyakorol naponta-kétnaponta 1-1 órát.

Nem, nem kell sem kényszeríteni, sem ordibálni vele… tudja, érzi, hogy a gyakorlás, tanulási folyamat a része ennek…amit te is kedvvel csinálsz, az nem kényszer, ugye?

(…és igen, a kis csillámpónikkal ellentétben Mozart és Beethoven is gyakorolt a mérhetetlen zsenialitásuk mellett/ellenére is…

Szülőként, hasonló iskolában végzett emberként azt gondolom, hogy igenis kell rendszeresség- a szülőnek ezt a kedvet, lelkületet kell megerősíteni a gyerekben.

Nemcsak buta/lusta meg ujjmozdítás nélküli kreatív zsenialitások vannak- sőt a 10 éves gyerekek többsége nem ez a két szélsőség.

De igenis fenntartom, hogy MINDKÉT(!!) tárgyból (matek-magyar) 85% feletti teljesítményt hozni egy vizsgaszituációban igenis felkészülést kíván. Azt hiszem, azok valók egy ilyen iskolatípusba, akik motiválhatók, terhelhetők, lelkesek, “van kraft” tanulni… nyilván vannak meg nem értett zsenikék is 50 pontos matekkal meg 30-32 pontos magyarral is- de én azt láttam, barátok, nagyobb gyerekek stb-nél is: boldogabb, stabilabb ilyen rendszerben az, aki úgy kerül be, hogy mindkét tàrgyból stabilan átlag feletti szintet hoz (40+ 40+ mindkettőből).

Én heti több órát foglalkozom a munkámmal- sokszor nem érzem kényszernek, mert szeretem a hivatásom… valami ilyen lehet ez az egész felvételi is. A 10 évesek igenis tudnak elkötelezettek lenni valamiért- és nekünk szülőknek a betevő falaton túl az is lenne egy “magasztosabb” cél, hogy támogassuk benne őket.

Az én gyerekem, ha azt tapasztalta volna, hogy “jóvan az úgy, mennyé aztán majd meglátjuk mi lesz”- na pont ilyen beletojós taktikát nyomatott volna ő is… de ha lehetőségként, célként, kvázi ajándékként éli meg a bekerülés lehetőségét… szerintem el lehet fogadni azt, hogy vannak ilyen személyiségtípusok és ez már 10 évesen is tetten érhető.

Nem kell kritizálni sem a “különutas” nyolcosztályos rendszert, sem a “hajtós” gyerekeket, szülőket; vannak más iskolák is…

Az pedig vitathatatlan tény, hogy kb. a korosztály 5%-a tanul ilyen intézménytípusban és feltételezzük, hogy a rendszer nem velejéig romlott és korrupt… :D nos akkor a bekerülő gyerekek sem a “még elmegy” kategóriából kerülnek ki.

A kimeneti statisztika is árulkodó- a mi sulinkból minden gyereket felvettek a választott felsőoktatási intézményébe, egy (!!!) kivételével az első helyen megjelöltre.

Hát az a “rossz” hír, hogy arányaiban ott is hasonló kemény felvételi van.

Egyébként meg miből gondoljuk azt, hogy nyolcadikban, amikor 90+ %-nak ígyis-úgyis meg kell méretnie magát, mert tankötelezettség van (a kamaszkor minden nyűgjével együtt!), akkor mindez könnyebb/másabb?

Persze, nem lesz mindenki egyetemista meg diplomás és ez teljesen OK- de a szakképző intézmények egyike-másika még nagyobbat rostál… már az igazán jóhírűek, a nem “gyűjtőiskolának” titulált “jóvanazúgy”-ok. :)

Ezen tehát a gyerekek szinte mindegyike végigmegy- a hatodikos meg nyolcadikos felvételi is hasonló szisztéma… ha nagyon csúnya szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy addigra már lefölöződik a gyerekállomány a nyolcosztályosokba meg a hatosztályosokba… de természetesen NEM vagyok ennyire fekete-fehér (némi halvány szignifikancia azért bizonyított tény :)

…ha ehhez az kellett, hogy a gyerekem következetesen harmadjára rontott nyelvtani szabályát felfedezem és én magam is erőt, időt teszek abba, hogy elmagyarázzam, kijavítsuk vagy egy rossz berögződést felülírjunk… tudod mit? Nem nagy ár.

Továbbra is tartom, hogy jól (!), tehát sikeresen (=bekerül!) és emberségesen (=nem ostorral verve, hanem kihívásként megélve) felkészülni egy 10 évesnek- az elsősorban a családnak, szülőnek plusz munka, plusz vállalás.

valamivel heti több órát foglalkozni nemcsak erőszakkal és kényszerrel lehet.

egészen pontosan hol írtam, hogy erőszak és kényszer? Sehol.

Azt írtad, a gyerek nem is tudja, miről van szó. De. Mert nem hülye, pontosan tudja, amivel ennyit kell foglalkozni, az fontos, annak tétje van. Begyakoroltatsz vele egy rakás egyforma feladatot. Bármikor jöhet egy év, amikor más jellgű lesz, akkor mit csinálna a gyereked? Nem rutint kell szereznie típusfeladatokban, hanem gyakorlatot a problémamegoldásban. Erre pont nem az való, amit csináltatsz vele.

...azt nem tudta, hogy az ügyelet alatt néztem át, amiket hibázott és javítottam ki megoldókulcs alapján... de mindegy is.

Nem vitatkozom veled, mert az én gyerekem bent van a vágyott intézményben és mindhárom megjelölt intézmény minden osztályába létszámon belül bekerült... azóta is jól érzi magát, nekivalónak tűnik.

...az értő olvasás pedig nekem is erősségem, neked a parttalan belekötés és vitatkozáson kívül más, gyakorlatban, a most felkészülők hasznára váló tanácsod viszont nincs.

Nagyon örülök, hogy megtaláltál és minden segítő gondolatomban, tapasztalatomban találsz valami kivetnivalót.

Talán nem ez lenne a kérdés célja, hanem az, hogy kinek milyen saját tapasztalatai vannak. Neked pl. Hány gyereked tanul ilyen intézményekben? Te magad milyen jó példával szolgáltál a felvételire készülő gyerekeid számára?

Említettem a témában készült kutatást is.

(Bár nyilván szerinted továbbra is mindenki beteges és nem jól fogja fel, aki szerint igenis készülni kell!)

A most felvételire készülőknek azért remélem segítségére lesz egy-két gondolat a tanulmányból (te meg köss bele abba is nyugodtan :D)- a tanulmány viszonylag friss, 2018-2019-es.

Veled a továbbiakban nem szeretnék “eszmét cserélni”, mert aki lebetegesez valakit, az nem méltó vitapartner és ha történetesen pedagógus is vagy ilyen szemlélettel, az valóban szégyenletes.

A véleményedhez továbbra is minden jogod megvan, más minősítéséhez, leszólásához eddig sem volt.

Áldozatos munkádhoz azért a továbbiakban őszintén sok sikert kívánok és minden nézetkülönbségünk ellenére remélem: a te gyereked is bekerül abba az oktatási intézménybe, ahová való és vágyik.

...ha pedig a kérdezőt és más felvételin gondolkodót érdekel, néhány pontos idézet a tanulmányból:

“Eredményeim szerint előnytelen összetételű általános iskolákba járó tanulóknak szinte esélyük sincs még csak arra sem, hogy egyáltalán megpróbálkozzanak azzal, hogy kisgimnáziumba felvételizzenek – az ő világukból ezek az iskolák mintha nem is látszanának. A kisgimnáziumok létének köszönhetően a középiskolai felvételi rendszer egyfajta lépcsőzetesen szelektáló rendszernek tekinthető, s ez a lépcsőzetesség, kombinálódva azzal a nagy- fokú családi támogatással, amit megkíván a folyamatban való részvétel, tovább növeli az egyenlőtlenítő hatásokat.”

“A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokról megfogalmazódó narratívákban gyak- ran előkerül, hogy ezek az elit iskolái, „versenyistállók”. Valójában azonban vi- szonylag ritkán fogalmazódik meg olyan a szülők részéről, hogy csak és kizáró- lag a legjobbnak tartott iskolák valamelyike iránt érdeklődnének. Itt érdemes megjegyezni, hogy ezek a szülők sokszor használják az iskolákat valamilyen módon összemérő rangsorokat, például a HVG ezirányú kiadványait, de többen elsők között említették, hogy már az általános iskola választásakor szempont volt, hogy megnézték az Országos kompetenciamérés eredményeit.”

“Három és fél óra és ötezer forint

Az alcímben jelzett számok heti felkészüléssel töltött óraszámot és heti pénz- beli ráfordítást jelentenek. Afelkészülés többféle módon történik: a legtöbb gyerek jár hivatalos (külön cég vagy az egyik megcélzott gimnázium által szervezett) előkészítőre, és sokak esetében ez külön magántanárral is párosul. Ugyanakkor szinte nincs is olyan család, ahol a szülők ne vonódnának be valamilyen mértékben: jellem- ző módon a hétvégén az egyik délelőttöt több-kevesebb rendszerességgel a közös készüléssel töltik: a gyerek tesztet tölt ki (ehhez a többség versenyhelyzetet teremt, a felvételit szimulálva másfél órát adnak a teszt kitöltésére), a szülők pedig ellenőrzik a munkát; néha pedig a tesztet együtt töltik ki.

A fentiekből jól számszerűsíthetően kirajzolódik az a tény, hogy részt venni a fel- vételi folyamatban: a szó szoros és átvitt értelmében is igen jelentős befektetést kíván. Ráadásul, a szülők nemcsak heti rendszerességgel áldoznak pénzt és időt a felvételire való készülésre, de az őszi félév során több-kevesebb rendszeresség- gel nyílt napokra és nyílt órákra járnak.”

Az interjúk tapasztalata alapján pedig az is kiderül, hogy olyan erőforrásokat kíván meg a felvételi folyamatban való részvétel, ami a társadalom többsége szá- mára elképzelhetetlen. Úgy tűnik, főleg a hatodikos felvételi esetén nem lehet- séges előkészítő nélküli felvételizés, és főleg nem lehetséges erős és kompetens, szabadidejéből áldozni képes támogató családi háttér nélkül felvételizés. Ehhez még érdemes hozzávenni, hogy maga a felvételi adminisztrációs folyamata is bonyolult és összetett, és még ezeket a középosztálybeli/értelmiségi szülőket is meg tudja riasztani.

A biztos családi háttér behozhatatlannak tűnő előnyhöz juttatja a felvételiző a tanulókat. Szüleik havonta nemcsak jelentős mennyiségű pénzt hajlandóak és képesen is áldozni a cél érdekében, hanem mindehhez legtöbbször saját tudástőkéjüket, idejüket és kapcsolati tőkéjüket (ráadásul, nem vagy egyiket, vagy másikat, hanem nagyon úgy tűnik, minden típusú tőkére egyszerre van szükség ebben a folyamatban) is hozzá tudják tenni. A családi háttér mindent elsöprő hatását felerősíti az általános iskolák legjobb esetben is passzív pozíciója ebben a folyamatban.”

...remélem, hogy a kérdezőnek és más idén felvételire készülőnek ezek a gondolatok is sokat segítenek és a heti 3,5 óra tényleg ÁTLAG a kutatás szerint is. Lehet homokba dugni a fejünket meg piszkálni, leszólni, minősíteni másokat, ahogy itt ez megnyilvánult, de értelmes szülőnek szerintem érdemes tudnia, hogy a “mezőny” többi versenyzője ÁTLAGOSAN legalább ennyi energiát fektet ebbe.

Személyes tapasztalatom alapján és a szakirodalom alapján is ez a reális.

Sok sikert az idei felvételizőknek!

(A sokat kommentelő, hosszabb válaszolgató voltam, aki ezen már túlvan...)