Mit tegyek? Kihez forduljak?
Teljesen tanácstalan vagyok. Kisfiam most kezdte az iskolát.
Óvodában is tanultak már a színeket irányokat.
Először keverte a citrom meg narancssárgát. Azóta már tudja...most meg elkezdte keverni a jobb bal irányokat. Egyik feladatban tudja. Másikban nem. Már próbáltam annyi mindent H megjegyezze de egyszerűen ideig óráig megy neki S kezdődik elölről.
Nevelési tanácsadónal voltunk.utoljara iskolakezdés előtt. (lakhely változás új óvoda váltás miatt nehezen illeszkedett be. Ott nem állapítottak meg semmilyen tanulási nehézséget)
A nevét felismeri. Le is tudja írni. Felismeri S leírja a számokat 10ig. Tudja a kisebb nagyobb egyenlő fogalmát. Megjegyzi S rövidebb számsorokat. Tudja melyik számot kell benyomni a távirányítón H állatokat nézzen.
Érdemben nem tudok segíteni, de én még a mai napig keverem néha, és fogalmam sincs, mi alapján jegyezzem meg.
Persze tudom, hogy melyik melyik, de ha hirtelen akarom mondani, sokszor eltévesztem.
Utolsó próbáltuk ezt is. Próbáltuk azt is H melyikben fogja a ceruzát. Az a jobb. Egyik esetben sem jegyezni meg tartósan. Keveri.
A feladat nagyrészt jól megcsinálja aztán vmiért összekeveri
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!