Hany eves kortol jarhat legalisan egyedul a gyerek iskolaba?
Ez egy jó kérdés, de bele se merek gondolni, hogy valaki 6 évesen egyedül engedje a gyerekét ebben az igazán megbízhatatlan világban. Akár vidék akár nagyváros.. :/
Szerintem a legtöbb esetben amúgy is gyerek fejlettségtől függ az egyedüli járás, de hogy erre van-e valami gyermekvédelmi szabály, azt nem tudom. Remélem van. Egy idő után szerintem amúgy is kiderül, hiszen a gyerekek sztoriznak egymás között, valahogy úgyis kiderülne a tanár előtt is, hogy x y egyedül jár. Ki is szúrhatja egy munkába igyekvő tanár is, hogy az iskolától távol ballag a gyerek egyedül.
Hála Istennek legalább ezt nem jogszabállyal akarják szabályozni, hanem a szülő felelősségérzetére (és a körülményekre) bízzák.
Ezerféle élethelyzet van és ezerféle gyerek. És szerencsére a jogalkotóink, noha sokszor szidjuk őket, mégiscsak bölcsebbek, mint a gyakorin kérdéseket kiírók.
5
A világ nem lett rosszabb semmivel, csak ma már jobban tutujgatják a gyerekeket. Én elsősként is már mentem egyedül pedig messze laktunk a sulitól városon kívül. Nem mondom, hogy az volt a normális, de ami most van az meg a ló túloldala. Elég megnézni a németeknél a mai napid simán jön-megy az elsős gyerek egyedül suliba, még a boltba is bemegy útközbe mert szándékosan próbálják életre nevelni őket.
5# ! Egyetértek. Sokkal szarabb világ van most,több az őrült és és nálunk spec a roma is,akik előszeretettel fenyítik be a kicsiket.
6# ! Veled meg egyáltalán nem értek egyett,de gondolom szívem joga. Milyen ló túloldala? Szted elsős gyereket egyedül kellene elengedni iskolába! 6-7 éves gyerekről beszélünk könyörgöm. Miért probléma,ha nem akarjuk visszanézni a saját gyerekünket a híradóban? Feltűnt,hogy a rohanó,stresszes világban pl (csak hogy ne is éppen elrablást hozzak fel példának) az autósok is úgy száguldoznak mint a hülyék? 100km/h az 50 helyett kicsit dúrva,mikor a gyerek biciklizik. Simán beleelőznek,hiába jönnek szemből. Bár mi vidéken lakunk,kb 4 perc kocsival a suli,de 1 napra jut 20 idióta és ez csak a 8 perces suli oda suli vissza útvonalon. Igenis változott a világ. Vagy te hol élsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!