Harmadikos fiad akinek kicsit "terelődik" a figyelme - mennyi időt tanul még hogy a gyakorlás is beleférjen?
Semmit nem tanul pluszban, csak a suliban tanuló szobán. Utál tanulni, simán letagadja, hogy van házi, vagy esetleg szorgalmi feladat. Erős 3as, 4es tanuló. Esze lenne hozzá, de nem csinálja. Annyit teszek ez ellen, hogy amiből gyengébb (magyar) abból heti 1.5 órát hordom magán tanárhoz. Persze azt is utálja, engem is olyankor, de mégis megvan a látszatja, múlt héten először írt ötöst szovegertesbol, igaz azt gyakorolták már hónapok óta a magántanárral. Sportolni nem jár. Habár járhatna akármire, nem akar. Volt, hogy erőltettük az úszást, majd a hokit is (nagyon jól korizik) néhány alkalom után sírva könyörgött, hogy ne menjünk.
Így mivel délután 16kor hazajön, nincs más dolga, mint játszani. A tesója teljesen más, ő is fiú. Ő szívesen tanul kérés nélkül is, ő szeretett volna sportolni is, ha vége a járványnak akkor kezd el focizni.
kitűnő. Ritkán jön haza lecke, csak ha elszórakozták az időt, vagy konkrét tanulnivaló, olvasnivaló.
Pluszban nem jár sehova, elég neki az iskolai ugrálás, rohangálás.
A fiam nem napközis, elhozom kettő előtt, általában háromig kint játszik a barátaival, majd lecke, hétfő-kedd úszás van öttől, szerda-péntek karate négytől. Persze amikor engedélyezettek ezek a sportok. Hétköznap leckén kívül nem tanulunk, kivéve másnapra környezetet, abból minden órán van számonkérés.
Hétvégén gyakoroljuk a szövegértést, matekot, nyelvtant, környezetet, abból általában van szorgalmi. Van többféle könyve, főleg kompetencia alapúak. Egyébként 1-1,5 óra ez az időtartam.
Sajnos a magatartás problémás egyedül, de remélhetőleg kinövi. Egyébként etika ami négyes neki, illetve az irodalom. A szövegértést nagyon max-szon kell tudni, három hibánál már négyes. :-( Szerintem fiúknál talán ez a legnehezebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!