Második osztályos gyermekednek milyen a helyesírása?
Eddig csak másoltak (ezt szépen, ügyesen tudta), most viszont már önállóan kellene mondatokat írniuk, feladatlapot kitölteni stb.
Az én fiam össze-vissza ír mindent rövid és hosszú betűkkel, lehagyja az ékezeteket, nem választja külön a szavakat, hallás után írja le pl. "tugya"(=tudja).
Nyilván nem tökéletes írást várok el, de úgy érzem rengeteg a hiba. Vagy így fogja megtanulni? Én hogyan segíthetnék neki, hogy jobb legyen? Az iskolában ki sem javítják, csak mondják neki, hogy sok volt benne a hiba.
Értem, akkor nem aggódok annyira :)
Köszönöm
Második elejére még alig tanultak valamit helyesírásból, hiszen még írni sem régóta tudnak, helyesírásból ilyenkor még nem sokat kell elvárni, totál önálló szöveget nem kell tudnia leírni.
A toldalékokat is majd csak második félévben fogják venni, illetve az ilyen tud-ja, játszik, tehát az eltérően kiejtendő és írandó szavakat.
Szóval második év elején még teljesen az elején járnak, nem kell sok mindent tudnia teljesen helyesen leírni, csak azokat amik a nyelvtan könyvben vannak, és azokból a szavakból tollbamondást. Ha maga kezd el szöveget írni abba nyilván bármilyen extra helyesírású szó lehet, azt nem kell még tudnia helyesen leírni.
A helyesírás affinitás inkább szerintem. A fiam tavaly volt másodikos, alig akart olvasni, csak a kötelezőt, pár sort, makogott össze-vissza. Tényleg, egyáltalán magától semmit. Viszont helyesírása meglepően jó volt már akkor is, csak ötös felmérői voltak egész évben. Most is jól ír helyesen, igazából úgy látom, mindent tud, amit egy 9 évesnek kell tudni ebből a tantárgyból, így, év elején.
Viszont, van egy osztálytársnője, na ő könyveket olvasott ki tavaly, irigykedtem is, hogy az én gyerekem semmit. :-) Ezzel szemben a helyesírással szenvedtek, hiába gyakoroltak, nem tudta. Szóval én személy szerint nem hiszek abban, hogy ha valamelyik gyerek nagyon jól olvas, akkor párhuzamosan jó a helyesírása is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!