Szerintetek lehetséges, hogy a kormány az első érettségi hét kiértékelése után fog dönteni arról, hogy megérett e az iskola az újranyitásra?
Én arra gondoltam, hogy lehet a kormány az érettségit akarja megvárni a helyzettel és annak függvényében fog dönteni arról, hogy megérett e a helyzet a gyerek összecsődítésére.
Szerintetek lehet valami alapja ennek? Elképzelhető, hogy ha az érettségi nem hoz jelentős fertőzés növekedést akkor a kormány úgy ítél, hogy a következő hét hétfőjétől nyugodtan járhat mindenki iskolába? Persze ez csak egy felvetés de kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Én amúgy meglepődtem, hogy több országban is az iskolák kinyitása az enyhítés korai szakaszában van, akár az elsők között. Dániában már kinyitottak, az osztrákoknál 2 hét múlva, a németeknél is májusban... Pedig nem volt kevés fertőzött náluk.
Szerintem az iskola az egyik legveszélyesebb hely ilyen szempontból, hiszen egy épületben több száz, egy osztályteremben több tucat gyerek tölti együtt a napjait, zárt térben. Bár olvastam, hogy pl. az osztrákoknál megfelezik az osztályokat, de akkor is, 15 tanuló is sok, ha egész nap egy kis teremben vannak.
Azt gondoltam, hogy előbb a kisebb kockázatú helyek (pl éttermek, szolgáltatások, nem élelmiszerboltok) nyitnak ki, és az iskolák csak hónapokkal később.
Nálunk szerintem így is lesz, nem hiszem, hogy szeptemberig kinyitják a sulikat.
Szerintem meg sokkal fontosabb lenne hogy az iskolák kinyissanak, mint az hogy éttermek meg strandok.
Legalább a végzős évfolyamok, hogy ne úgy kelljen véget érjen a suli/ovi, hogy egyszer csak március közepén bezárták és ennyi. Ezektől sokkal több munkahely is függ mint egy kávézótól, ahol lehet h még forgalom se lesz.
Aztán aki nem akarja és fél az tanulhatna otthon továbbra is.
De ne felejtsétek hogy a vírus ugyanígy itt lesz még ősszel is - akkor egész évben mindenki legyen otthon, közösség és fejlesztés (akik eddig jártak) nélkül?
Mire kiértékelik az érettségit, az május vége, 2 hétre már minek nyissanak ki. Ügyelet meg lesz, ha valaki nem tudja hova tenni a gyereket.
Bár őszintén nem értem, iskolás gyerekek. Én inkább bevállalnám, hogy egyedül van otthon, minthogy közösségbe vigyem. Én ennyi idősen már simán egész nyáron egyedül voltam. Az óvoda, az más kérdés, de ott eleve csak 5 hetes szünet szokott lenni nyáron is. Szerintem azt most ki is fogják hagyni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!