Milyen felétek az online tesi óra?
Nálunk semmi nincs online, csak feladat leadás a class room-on keresztül, magyar, matek, környezet, és ha van fogalmazás, akkor kell rajz erről. Így megvan a rajz is. Más tantárgy nincsen, másodikos a fiam.
Ja, annyi, hogy a matekhoz odaírta tanító néni, aki a tesit tanítja, hogy ne felejtünk el fekvőtámaszozni, és felüléseket csinálni. :-D
A gyerekem évek óta jár akrobatikus rock and rollra. Ott rendes on-line edzést tartanak heti 2x 2 órában. Erősítés, nyújtás és tánc. Az oktatók bemutnak (úgy értem a lépéseket), hibát javítanak, csak a formációk és a páros tánc marad ki. Szerencse, hogy nem emeleten lakunk, mert dübörögnek rendesen.
Az iskolai testnevelés ellenben szünetel, illetve a tanár feladatokat küld "fél óra lépcsőzés" szinten.
Pedig a matek pont jól kapcsolató a tornához. Tapsolok 3-at,szökdelj annyit, hogy 10 legyen.
Tornázd el a 6 bontásait jobb és bal lábon szökdeléssel! 1-et jobbon, 5-t balon. 2-t jobbon, 4-t balon és így tovább.
Koppnatok 2-t, bukfencelj ugyanennyit. Vagy eggyel többet.
Tanulás közben pihenőnek is megteszi, és ha előtte vagy utána le is írjuk a műveleteket, talán azt is megérti a gyerek, mi közük van a matematika füzetben lévő kriksz-krakszoknak a valósághoz.
Nálunk egy 64 ütemű érettségi gyakorlatsort kell megtanulni és majd bemutatni-hogy mikor és hogyan, azt nem tudjuk... (6.osztály)
Előtte 2 napig az volt beírva, hogy könnyű futás,30 perc. Dokumentálni nem kellett
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!