Szerintetek ha az osztályban van egy gyerek aki nyugtalan és zavarja a többi tanulni vágyót, az kinek a feladata "leállítani"?
Van tehát egy gyerek az osztályban, aki nagyon „rossz”, de annyi a gond, hogy miatta nem tudnak tanulni a többiek, és emiatt elment az osztály harmada?
Neked mi a véleményed a helyzetről? Szerinted is azzal az egy gyerekkel van gond?
A tanár feladata lenne, csak a leírásból elég világos, hogy tehetetlen. Sajnos vannak ilyen családok akiknek a gyerekével semmit nem lehet kezdeni, főleg ha a szülő sem együttműködő. Ilyenkor általában az a megoldás, hogy megpróbálják kirakni az adott gyereket, csak sajnos ez sem mindig működőképes. Ha ez a körzetes iskolája akkor ez szinte lehetetlen, max. a szülők vihetik el önként, ha akad iskola aki befogadja (ha csak megsejtik a hírét ilyen soha nem lesz). Nagyobb városokban, ahol van még pár iskola ilyenkor áll elő a fenti helyzet, hogy a szülők a többi gyereket fogják elvinni. Volt olyan hely ahol egyetlen ilyen gyerek miatt konkrétan megszűnt az osztály, annyira kevesen maradtak.
Lehet, hogy ez nem túl szép a többivel szemben, de kérdező te gondolkoztál már ezen? Ha a helyzet nem változik lehet, hogy a te számodra is ez lehet a megoldás. Nem hinném, hogy a saját normális gyerekedet kellene feláldozni egy ilyen miatt. Attól tartok kell egy pár nagyobb balhé ahhoz, hogy országos szinten átgondolják ezt az integrációs dolgot, mert ez ebben a formában nem működőképes, mint a mellékelt történet is mutatja.
Ilyen szintű problémák megoldása pedig nem a gyerekek feladata. Rászólhatnak, de nem biztos, hogy az segít a helyzeten.
Kedves utolsó, hát persze. A tanító dolga minden, véletlenül sem a szülőké. Abban egyetértünk, hogy nem a gyerekeké, de ha már ennyi gyereket elvittek ott komoly problémák vannak, ilyen esetekben a nyugtalan finom kifejezés, de szinte tutira nem a valóság. A tanító pedig nem keverendő össze sem a pszichológussal sem a gyógypedagógussal. Normális gyerekek oktatása a fő feladata és persze a problémák kezelése és a nevelés, de nem extrém problémás gyerekek kezelése (aki miatt az osztály harmada lelépett az pedig ilyen kategória) . Az is érdekelne, hogy mit tesznek a problémás gyerek szülei. Elismerik, hogy van gond és tesznek érte, mondjuk elviszik vizsgálatra és pszichológushoz, vagy a homokba dugják a fejüket és közlik, hogy az ő gyerekükkel nincs semmi gond a többi szülő fújja fel.
Ped. asszisztens meg van kb. 100-500 gyerekre egy az iskolákban, ő is többnyire adminisztrál, ez max. egy ideális álomban segítség nem napjaink Magyarországán.
Köszi a sok hasznos írást.
11. Igazából nem tudom eldönteni mi a véleményem. A gyerekem nem panaszkodik, szereti az osztálytársait, szeret oda járni. Időnként volt hogy hazajött a házi egy része. Mondjuk kb heti egyszer. A tanítók nem nevezik meg a szülőin a gyereket, nem mondanak konkrét sztorit, hogy x helyzetben hogy jártak el, hanem csak általánosságokban beszélnek a dologról. Tanítónál rákérdeztem négyszemközt, minket ez nem érint a válasza. Amit a többi szülő mond, azt nem veszem készpénznek, de vsn aki ki van akadva. Az a benyomásom alakult ki, hogy talán felfújják az ügyet, de ha ilyen sokan mennek, csak van valami. A gyerekemet nem piszkálja, bár volt rá példa, de nem állandó jelleggel.
Egy kicsit mintha te is félre néznél,ne haragudj. Biztos vannak gondok,de amíg az én gyerekemet nem bántja...
Az is benne van a pakliban hogy a tanár is fél. Ugye mostmár nem mindegy milyen módszerrel fegyelmezi a gyereket. Még egy rákiabálásnál is azt mondják,hogy lelki sérülést okoz a gyereknek. Nem beszélve arról ha most bocsánat,de ha kisebbségi,és a családja csapatostul járja az iskola környékét.
Én vagy egy aláírásokkal teli kérvényt nyújtanék be az igazgatónak a többi szülővel együtt,amiben jeleznénk a nem tetszésüket,vagy a gyermekvédelmiseknek szólnék. Utóbbi azért is lenne jó ötlet,mert egy ilyen viselkedésnél lehet a gyerek az iskolában adja ki a sok feszültséget,amit otthon lát vagy hall.
Nálunk is volt egy ilyen gyerek a 32!!! fős osztályban.
Fele óra erre az egy gyerekre ment el. Hiába lázadt a tanár, a napközis tanár, a gyerekek, szülők, mindenki volt az igazgatónál - együtt - közösen. Az anyja nem volt hajlandó átrakni őt másik iskolába, mert hogy normális gyerekekkel járjon iskolába.
Mindenki megszenvedte- kb 5. osztályban változott a helyzet, amikor a gyerek már kezdett szófogadóbb lenni. 6-tól kb nincs gond vele- beszokott az iskolába..... :(
Szívás volt- sokan mentek el miatta. :(
Utolsó vagyok- még annyi, hogy mikor nem sikerült a gyereket sehogyan sem kitenni az osztályból- az még ideiglenes megoldás volt, hogy az iskolai fejlesztő pedagógus, meg ped.asszisztens beült nagyon sok órára mellé, mikor ráért. Ő próbálta fegyelmezni óra közben.
Egyébként a gyerek sokszor bántott fizikailag másokat, nagyon kellett vele vigyázni. :( Csak úgy sunyiba lökött egy-egy gyereken- kéztörés, vagy buktatott- kartörés... szóval gáz volt. De még mindig az osztályban van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!