Ha júliusra vagyok kiírva és apuka veszi majd később igénybe a GYED-et, a fizetését honnan nézik?
Figyelt kérdés
Nagyjából tudom, de kíváncsi lennék azért a válaszokra. Július elejére vagyok kiírva, a baba fél éves korától apuka megigényelné a GYED-et. Pontosan mettől meddig fogják figyelembe venni a jövedelmét?2017. márc. 22. 10:45
1/5 anonim válasza:
Pontos választ csak pontos adatokkal lehet írni. A csed lejárta utáni 169. naptól kérheti apa a gyedet, így a 169. naptól visszafelé 3. hónap utolsó napjától számítva visszafelé 180 napot néznek. Jogosultsági időt viszont a születéstől néznek (bár gondolom az megvan neki ha már ebben gondolkodtok).
2/5 A kérdező kommentje:
Nem leszek CSED-en, csak GYES-t kapok majd addig, amíg nem igényeljük meg.
2017. márc. 22. 14:43
3/5 anonim válasza:
Akkor a baba születésének napjától fogják számítani a 168 napot.
4/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm, nagyjából én is így számoltam egyébként, csak nem tudtam, hogy jól gondolom-e. És tudom, hogy ez nem törvényszerű, de akkor példaként: A baba július 1.-én születik, vagyis január 1.-én tölti a fél éves kort. Onnan visszaszámolok 3 hónapot, és onnan kezdem a 180 napot (vagyis a kb. fél évet számolni), így jön ki az áprilistól szeptember végéig tartó időszak. És ebben az időszakban kapott fizetést leátlagolják, ugye? Azt is megmondom miért fontos ennyire. Úgy néz ki, párom vállalna egy kis plusz munkát is, ezért érdekel. Ha a 8 órása mellett vállal mást is (mondjuk 2 órában), az is hozzáadódik az átlagához, ugye?
2017. márc. 23. 09:30
5/5 anonim válasza:
Nem, akkor már hamarabb kellett volna vállalnia. A másodállás csak akkor számít, ha ott is megvan a min. 1 év jogviszony.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!