Hogy tudnám megoldani a gyed extrát?
Áprilisban lesz a kicsink fél éves és a pénz miatt azt szerettük volna, ha a férjem megy gyedre, de azt mondta a munkahelyem, hogy ebben az esetben nekem nem jár fizetés nélküli szabadság,tehát marad az, hogy kilépek.
Hogy lehetne megoldani, hogy márciusban még nekem jár a gyed, meg április első felében is, de utána én kilépjek és a férjem igényelje? Érdemes nekem utána elmennem munkanélkülire? Azt tudom, hogy utána nekem kell fizetnem a tb-t, ezt kilépés után azonnal kell intézni, ugye?
A munkahelyemet nem bánom, mert nem is tudtam volna visszamenni oda dolgozni a munkarend miatt és nem tudtak volna adni mást. A férjem pedig majdnem a gyed maximumát kapná, tehát nem mindegy. Én meg úgyis azt terveztem, hogy a kicsi egy éves korában elmegyek négy órában dolgozni, akkor pedig már megint lenne biztosításom.
Fizetés nélküli szabadság az alábbi esetekben illeti meg alanyi jogon a munkavállalót:
a gyermek gondozása céljából a gyermek harmadik életéve betöltéséig (klasszikusan a GYES jogosultság alatt), továbbá a gyermek tizedik életévének betöltéséig, amennyiben ezen időtartamra is fennáll a gyermekgondozási segélyre való jogosultság;
a munkavállalót a hozzátartozója tartós ápolása céljából az ápolás időtartamára, de maximum 2 évre (az ápolás indokoltságáról orvosi igazolás szükséges);
a tényleges önkéntes-tartalékos katonaiszolgálat-teljesítés időtartamára.
"A munkavállaló a fentiektől eltérő esetben is igényelhet a munkáltatótól fizetés nélküli szabadságot, azonban ebben az esetben a munkáltató mérlegelési jogkörében jogosult eldönteni, hogy azt engedélyezi-e, illetve ha igen, milyen feltételekkel."
Nálam nem adja meg. :(
na, ezért nem cikkeket kell idézgetni, hanem jogszabályt.
A munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig - a gyermek gondozása céljából - fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.
129. § (1) A 127-128. §-ban meghatározott szabadság megszűnik
a) a gyermek halva születése esetén,
b) ha a gyermek meghal, a halált követő tizenötödik napon,
c) ha a gyermeket - a külön jogszabályban foglaltak szerint - ideiglenes hatállyal elhelyezték, átmeneti vagy tartós nevelésbe vették, továbbá harminc napot meghaladóan bentlakásos szociális intézményben helyezték el, a gyermek elhelyezését követő napon.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt esetben a szabadság tartama - a szülést követően - hat hétnél rövidebb nem lehet.
Hol van ebben az, hogy ellátás folyósítása alatt? Sehol. Hol van, hogy megszűnik, ha a másik szülő kap ellátást? Sehol.
Sőt, egészen tavalyig volt a törvénynek egy olyan pontja, hogy ha mindkét szülő fizetés nélkülit vesz igénybe a 3 év alatti gyerekre, az anyát illeti a felmondási védelem - pedig az meg kizárt, hogy egyszerre ketten kapjanak ellátást, tehát az egyik addig is ellátás nélkül kapta a fiznélkülit...
ne hagyd magad, nincs igazuk.
Mondd meg a jogásznak, hogy adja vissza a diplomáját. És idézze a tv-t, ami előírja az ellátás folyósítását.
Nekem a 100 cégnél most is van 7-8 ilyen kismamám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!