Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Fogzás » Nyáladzás, sírás, nyűgösség?

Nyáladzás, sírás, nyűgösség?

Figyelt kérdés
Cumisüveget próbáltam váltani a picinek mivel a mostani már nincs túl jó állapotban és lassan "kinövi" (látszik hogy nehezebben szívja belőle a tápszert), azonban 2 szívás után az új üvegből annyira elkezdett ordítani, hogy leveresedett teljesen, remegett bele, nem volt jó sehogy, legfőképpen fekve jobban ordított, akkor már annyira hogy levegőt alig kapott. Egy órán keresztül sírt de nem lehetett semmivel megnyugtatni és folyt a nyála, pontosabban még nyúlt kifele a szájából.. Megkentem dentinoxal az inyét, de csak egy fél óra múlva volt nyugisabb kicsivel. Az utóbbi időben amúgyis nyügösebb, éjszaka nyöszörgött mostanában de most éjjel fel is sírt. Hol eszik rendesen, hol alig akar enni (kanalas ételnél 2-3 pici kanál után elkezd sírni, nyöszörögni, most kezdtem a hozzá táplálást ami eddig szépen ment, mostmár nem.), hol aludna egész nap, aztán meg nem alszik semmit. Éjjel is és nappal is rágja a kezét már jó ideje, dörzsöli az arcát (játszás közben, büfi közben, még alvás közben is sokszor rágja az ujjait, öklét). Ha a száját éri a nyála kipattogzik, néha kipirosodik az arca. A normális napi 1 székletből mostanában vagy napi 2-3 van, aztán másnap nincs semmi. Néztem, de nincs kint a fogacska. Alól látszik az alsó kettő neki, de oldalt a 4 szemfog ki van fehéredve és beduzzadva neki. Szóval most azt sem tudom melyik jöhet ha ez fogzás. Ez biztos fogzás? Hogyan váltsak neki cumisüveget ha ettől ennyire sírt? Sok idő innen mire kibújik?

máj. 11. 07:32
 1/3 anonim ***** válasza:
0%

Nem kell masik cumisuveget adni neki, szimplan csak vegyel ra egy nagyobb cumit.

Lehet sok ido, lehet par nap a fog, isten tudja. Amugy frontok is vannak, a fogzas mellett ez is hatassal lehet ra.

máj. 11. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Szia :) kitartást elsősorban.. az kell…

Nekünk tegnap reggel bújt ki az első fogacska alul

Az utóbbi másfél hetünk valahogy nekünk is így nézett ki, brutális nyáladzás, ujjak/ököl rágás, nyűgösség, alig evett, esténként amikor elaltattam 2-3x is be kellett menni hozzá, mert felsírt, volt olyan este hogy panadol baby-t adtunk neki annyira nem viselte jól, cumisüveg cumi részét szintén most váltottam én is nagyobbra

Szerintem nem a cumisüveggel vagy bármi mással van a baj, hanem a fogacska készülődik kifelé és ezért nem tetszik neki ha hozzáér bármi az ínyéhez…

Ja és hozzáteszem a felső két fogra számítottam először, mert az volt eléggé bedagadva, alul is de ott csak ki volt fehéredve a két fogacska, bedagadva nem… de meglepetésként az alsó megelőzte a felsőt, amúgy szerintem nagyobb valószínűséggel fog az alsó kettő kibújni mint a szemfog

máj. 12. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Hát, az ínyén más elváltozást egyenlőre nem látok. De nagyon rosszul viseli bármit csinálok. :(
máj. 13. 05:52

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!