13 hónapos lányom szó szerint minden ételt utál, két naponta hány, az orvosok nem találtak nála semmit, mi lehet a baj?
Sajnos egyetlen étel sincs, amit csak egy picit is szeretne. Éhségérzet sosincs nála, erre kár várnunk. A percentilis görbe szerint 9,5kg-nak kéne lennie, azonban ő csak 8 kg, és stagnál már másfél hónapja. A gyerekorvos követeli, hogy tömjük a gyereket, mert szerinte sovány, így az egész napunk egy végeláthatatlan etetés. Két naponta biztos hogy eljön az a pont az etetés közben, hogy elkezd öklendezni, és mindent kihány, pedig ezt megelőzően több mint 1 óra volt beléimádkozni az ételt. Túletetés nem áll fent, mert előtte 4 órája nem evett.
Egy fél napot voltunk bent vele a kórházban, de semmit nem találtak nála. A kontrasztanyag épphogy a nyelvét érintette, és azonnal összehányta az orvosi szobát, az orvosok is csak fogták a fejüket, mert ilyet ritkán látnak és nem is tudtak rá magyarázatot adni. Mi lehet a gyerekünkkel? Extrém finnyásság létezhet?
Amúgy jókedvű, mindig vidám, rendkívül mozgékony és okos baba.
"Hányásról van szó, mert sugárban jön vissza, de úgy hogy még a levegője is elfogy közben. Olyan mintha egy nagyobb falatnál beparázna, öklendezik, utána minden kijön belőle, de még több órával korábbi előző étkezés is."
Ha rögtön nyelés után jön vissza, az nem hányás, bár látványos tud lenni az is, ahogy visszajön így a kaja.
Próbáljátok meg kicsi falatban adni neki, vagy nagyobbat, amiből ő maga tud leharapni.
Kérdéses az is, hogy mit szoktatok adni neki, milyen fajta ételt.
feltételezem 13 hónaposan már tud ülni. Miért nem teszel elé egy tányér puhára főtt zöldséget meg valamiféle puhára sütött husit, vagy kisebb tésztát amit meg tud fogni, pl szarvacskát valami szósszal... csak már megeszi.
Próbáltad?
24: Igen, már mindent próbáltunk, de csak játszik az étellel :(
Köszönöm a hozzászólásokat, valamerre mindenképp elindulunk, meg fogom írni ide, ha jutottunk valamire!
Ha még nem teszitek, akkor kezdjétek el írni, hogy mikor mit eszik és mi jön vissza.
Majdnem az összes ételintolerancia meg allergia vizsgálatnál (glutén, laktóz kivétel) csak reménykedünk, hogy kijön a teszten, az orvosnak sokat segít, ha látja, hogy ténylegesen mit evett és mi jön vissza.
Lehet hogy szenzorosan túlérzékeny. Ezért nem bírja a darabos ételt.
Ha a pépeset eszi, akkor azzal lakassátok jól, és a végén kínálgassatok neki darabosat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!