13 hónapos lányom szó szerint minden ételt utál, két naponta hány, az orvosok nem találtak nála semmit, mi lehet a baj?
Sajnos egyetlen étel sincs, amit csak egy picit is szeretne. Éhségérzet sosincs nála, erre kár várnunk. A percentilis görbe szerint 9,5kg-nak kéne lennie, azonban ő csak 8 kg, és stagnál már másfél hónapja. A gyerekorvos követeli, hogy tömjük a gyereket, mert szerinte sovány, így az egész napunk egy végeláthatatlan etetés. Két naponta biztos hogy eljön az a pont az etetés közben, hogy elkezd öklendezni, és mindent kihány, pedig ezt megelőzően több mint 1 óra volt beléimádkozni az ételt. Túletetés nem áll fent, mert előtte 4 órája nem evett.
Egy fél napot voltunk bent vele a kórházban, de semmit nem találtak nála. A kontrasztanyag épphogy a nyelvét érintette, és azonnal összehányta az orvosi szobát, az orvosok is csak fogták a fejüket, mert ilyet ritkán látnak és nem is tudtak rá magyarázatot adni. Mi lehet a gyerekünkkel? Extrém finnyásság létezhet?
Amúgy jókedvű, mindig vidám, rendkívül mozgékony és okos baba.
Fél nap semmi. Akár egy nagyon ritka betegség is lehet. Sajnos több év sokszor, mire kiderül,mi a baj. Ha kiderül egyáltalán.
A lányom bajára nem jöttek rá 5 év alatt sem. Pedig szövetminta ment Németországba is.
Szóval hidd el,átérzem a problémát. Kitartás, és ha nem javul, kerekedjetek fel, és irány Budapest (SOTE, Heim Pál), vagy Szeged.
1 vagyok.
Tápszernél/szoptatásnál se volt éhségérzete?
Köszönjük a bíztató szavakat!
Anyatej nem lett, így már 3 hét után tápszeresek voltunk. Nagyon sokat bukott már az elejétől kezdve, ami már inkább hányás volt. 2 hónaposan tápszert váltottunk, az segítetett, a hozzátáplálásig nem volt gond. Egyébként refluxos volt csecsemőkorában.
77cm és 8kg.
Nyelőcső és gyomorszűkületre vizsgálták ki, illetve vér vettek tőle.
Anyagcsere betegségekre,enzimhiányokra, intoleranciákra is ki kellene vizsgálni.
Keressetek 1 jó gyerekgasztroenterológust, és v8zsgáltassátok ki
Folytatni kell, míg ki nem derül, mi a baj.
Mindenesetre tömni nem szabad. Inkább vinném 6x kórházba, mint hogy 1x megtömjem.
Ételallergiára vizsgálták?
Hasmenése nincs?
Igen, ezekre mindenképp kivizsgáltatjuk!
Létezhet olyan, hogy nem szeret semmilyen ízt? A szülinapi csokitortájából kapott egy körömnyit, ki is kikaparta a szájából. Bármit ki tud hányni, de azért a "nemszeretem kaják" előbb visszajönnek. Jah, az etetés pedig két emberes meló nála, az egyik szórakoztatja, elvonja a figyelmét, a másik pedig próbálja beadni neki az ételt, több kevesebb sikerrel. Ám ha bement, akkor is sokszor kiköpi, dobálja a falatot.
A hányásában azt vettük észre, hogy nagy darabok vannak, mintha meg se rágná, pedig látszólag nagyon hosszú ideig rágja.
Viszont egész nap imád vizet lőtyölni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!