Mennyit mondanàtok el 6 éves lànyotoknak ezzel kapcsolatban?

Annyit mondanék hogy meghalt. Az okokat nem firtatnám.

Én azt mondtam mindenki meghal egyszer és a mennyországba kerülünk. Ezt elfogadta. Persze aggódott hogy mikor halunk meg az apjával de elvicceltem azzal hogy akkor már ő is ősöreg vénasszony lesz. Szóval beszélnék róla de módjával.

Annyit, hogy meghalt.

Hogy egyszer mindenki meghal, mert az élet olyan. Hogy megszületünk a végén meghalunk.

Itt és most nyilván nem fortatnám, hogy az unokatesó miképpen halt meg.

Ha rákérdez azt mondanám,hogy beteg volt

/ nem hazudnék, a lelke volt beteg én úgy tartom csaknolyan esetben lesz öngyilkos valaki/

Részvétem

Csak arra válaszolnék amit kérdez. De arra őszintén. Őt is viszitek a temetésre? Ha igen, akkor annyit mondanék hogy XY sajnos meghalt, ezért szomorúak vagyunk és most elbúcsúzunk tőle, lehet hogy sírni is fogunk, mint ő mikor szomorú. Gondolom nem voltak napi kapcsolatban, ha igen akkor nehezebb a téma.

Ha kérdezi hogy mi lesz vele, hova került, én csak akkor mennék bele mélyebben. A gyerek mindig annyit kérdez, amire el bírja viselni a választ. Nem kell nagyon belemenni. Abba főleg nem, hogy mindenki meghal egyszer.

Halál az élet része. Már 2 évesen szétnyom egy hangyát és ezzel már a halál el is jött. Ezt tabu témának nem szabad lennie, erröl ugyan olyan természetesen kell beszélni mint egy szülinapról vagy más dolgokról... Amit kérdez arra a ti hitetek szerint válaszolni(ha vallásos vagy akkor a menybe megy, ha nem akkor azt elmondani amiben ti hisztek).

6 évesen már iskolás ott napi szinten jön fel a téma, söt már olyanokat is mondanak, hogy megöllek. Pont ezért kell tisztában lenni a halál fogalmával. A mesékben ezer szereplö hal meg, zsarolják és terrorizálják egymást.

Minden előttem hozzászólóval egyet értek!

Szerintem minél kisebb egy gyerek, annál könnyebben befogadja ezeket a dolgokat.

(olyasmi,mint mikor örökbe fogadnak egy gyereket, ha születésétől tisztában van vele, nem fájdalommal nő fel, de a később közlik vele, sokkal nagyobb lelki terhet tesznek rá).

Tapasztalatból írom...

Én tavaly veszítettem el édesapámat!

És nagyon nehéz volt, de látom, hogy a gyerekeket, (a testvéreim, a különböző nevelési szokásaink miatt ) mennyivel másképp dolgozzák/-uk fel.

Ne értsd félre, senkinek nem könnyű!!!

De a te mintádat biztos, hogy követi, hisz sokszor másolva tanulunk reakciókat.

Sajnálom a veszteségedet!

Vigasztalást a családnak!

Nem tudom mennyire segítség, de a nagymamám, akihez nagyon közel álltam januárban hunyt el. Mikor jött a telefon, a 4 éves lányom is itthon tartózkodott, mert beteg volt. Látta rajtam, hogy valami nem okés, nem is bírtam ki, hogy hirtelen ne sírjak előtte. Természetesen kérdezte ,mi a baj. Az ő szintjén elmondtam neki, hogy elment a dédi, angyal lett, felment az égbe. Kérdezte, mi az angyal. Mondtam, hogy olyan ember, akinek a hátán szárnyak vannak. Még nem látott angyalt előtte, így neki erről a tündérek jutottak eszébe. Azóta is , ha valakinek meséli, nem azt mondja, hogy angyal lett, hanem, hogy tündér lett. Én nem javítom ki, ha ő így értelmezi, akkor így van és kész. A mamám képe ki van rakva nálunk, néha kéri, hogy adjam oda nézegetni, megpuszilja, majd visszarakatja.

Egy 6 éves már elég értelmes. Nem kell neki természetesen elmondani miért halt meg (előbb-utóbb úgy is megtudja majd), ha firtatja, mondhatod, beteg volt, hiszen pszichikailag nem egészen volt jól, ha erre a szánta el magát.

Bocsánat a kérdésért, de csak nem ő volt az a pécsi fiatal?