SOS, ez már depresszió? Mit tehetek ellene?

Először is, nyugodj meg, előfordul, hogy az első pár hónap sokkal nehezebb. Próbáld meg elfogadni, annak nincs értelme, hogy menekülsz előle, a babádnak szüksége van rád.

Másodszor, érdemes elmenni a védőnőhöz, ha még eddig nem tetted, ő is tud hasznos tippeket. Legyél a babád mellett, legyen meg a testi kontaktus és akkor vigasztald őt, amikor úgy tűnik, hogy nem segít. Ha azt érzi majd, hogy egyre jobban eltávolodsz, azzal nem segítesz neki. Masszírozd a pocakját, illetve még az szokott beválni, hogy a hátára fekteted, felhúzod a hasához a lábait és elkezdesz "biciklizni" vele, ez oldja a görcsöket. A gyógyszertárban lehet kapni cseppet is rá, kérdezz utána. És az étrendedet is érdemes átgondolni, kerülj minden puffasztó ételt. Sírás esetén ne kapd fel őt azonnal, csak legyél mellette, beszélj hozzá, simogasd.

Az én lányom is ilyen volt és ugyanezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem.

Nálunk semmilyen csodaszer nem segített a hasfájásán. 3 hónapos korában elmúlt magától, addig pokol volt az élet. Azt hittem sohasem lesz boldog, most meg egy csupa mosoly kisgombóc.

Nálunk volt már olyan, hogy éjjel remegtem a fáradságtól és az idegtől, vagy ha hallottam ébredni a babát, akkor már sírni kezdtem. Nem depresszió, de piszkosul nehéz és egy ördögi kör, mert megérzi a gyerek, hogy anya ideges és ettől csak még jobban sír.

Ahogy előttem is írták: ha van rá mód, kérj segítséget a családtól/barátoktól. Nekem sokat jelentett, hogy anyum dajkálta, míg én lefürödtem, nyugodtan megebédeltem vagy elmentem egyet levegőzni. Tudom, hogy most nem látod az alagút végén a fényt, de kitartást, idővel jobb lesz!

Az én fiam is nonstop üvöltött. Pokoli volt. A legmélyebb pont az volt, mikor pár napon keresztül csak párszor 10 perceket hagyott aludni. Na ne félj, gondoltam én ennél cifrábbakat is, nyugi ez természetes. Akkoriban igazából csak függőleges pozícióban tudott valamennyit aludni és azt is csak rajtunk. A reflux párna, nem segített. Következésképpen az első 3 hónapot lényegében egy fotelban töltöttem. Ahol én ugyan nem tudtam aludni, de legalább a gyerek igen.

Én is volt, hogy annyira fáradt voltam, hogy halucináltam. (persze, semmi horror filmbe illőt, csak annyi volt amennyi a fáradtságnál természetes, ahogy az agy próbálja magát ébren tartani, pl mintha mozogna a felakasztott kabát)

Szóval tudom mennyire nehéz most, de látod sokan átmentünk rajta. Akinek nem segit se infacol, sem semmi egyéb, annak csak az idő segít. És bár most nehez hiszed el, egyszer csak vége lesz, és hirtelen lesz egy boldog mosolygós babád! Fel a fejjel!