Egy kapcsolatban mennyi idő után érdemes leghamarabb babát vállalni?

Mi harom honapja ismertuk egymast amikor teherbe estem.Mindeketten vagytunk a babara...szoval tervezett volt :) most vagyok 26 hetes terhes...es mi vagyunk a legbolodgabbak a vilagon.

Szoval szerintem nincs erre szabaly. Ha ugy erzitek, hogy egymasnak teremtett titeket az eg is...nyugodtan vagjatok bele.

Sok sikert, es boldogsagot

Azért ilyen tanácsokat nem kéne adni. Szerintem egy év együttélés után érdemes gondolkodni a dolgon leghamarabb. Saját tapasztalat. Én két hónap együttjárás után estem teherbe, 5 hónapos terhesen már nem voltunk együtt, azóta szóba sem állunk szinte, gyerektartást sose kaptam, csak ígérgetéseket, aztán meg jöttek az ordenáré veszekedések, ezek után úgy döntöttem, ennek nem teszem ki a gyereket (most egy éves), inkább nem kell a pénze, élünk ahogy tudunk. És mi is azt hittük, hogy egymásnak vagyunk teremtve. De ennyi idő nem elég arra, hogy két ember teljesen megismerje egymást. Ha egy évet együtt éltünk volna, akkor rájöttünk volna, hogy ez nem fog menni.

Szóval én a saját tapasztalatomból mondom, hogy felelősségteljesebben kell hozzáálni, nem elég pár hónapig azt érezni, hogy egymásnak vagytok teremtve és minden jó lesz, mert köztudottan olyankor tombol legjobban a szerelem, olyankor az ember sokmindent érez, de nem okos dolog ilyen rövid ismerettségre alapozni egy kisbaba jövőjét.

Kívánom, hogy az első válaszoló ne jusson erre a sorsra, de de szerintem lehetett volna megfontoltabb.

Mi pár nap után összeköltöztünk, 4. hónapban közös lakást vettünk, 7. hónapban összeházasodtunk, azután pedig rögtön jött is a baba! Most vagyok 35 hetes terhes!

És nagyon-nagyon boldog!!!!!!!!!!

Szerintem attól függ hány éves az ember egyébként. 20 évesen ezt nem csináltam volna...

De minél idősebb az ember, annál jobb emberismerő talán, és annál jobban tudja, kivel tudná leélni az életét és ki az a pasi, akinek szülne babát.

Szia!

Az én véleményem az, hogy a szerelem kevés az együttéléshez, mert ha vannak a másiknak egymás felé nagyon elviselhetetlen dolgai (pl. beteges féltékenység..) nem biztos, hogy kibírja a kapcsolat és úgy döntenek, hogy inkább vége. Az ember ugye boldog akar lenni és nem biztos, hogy az akkori nagy szerelmével lenne a legboldogabb. Bár úgy legyen. Szóval a lényeg az, hogy kell a "Nagy Ő"-vel együtt élni min. egy évet mire kiderül az, hogy mennyire jó együtt az élet. Nekem van egy barátnőm a kislánya most 3 éves és sajnos nem a kicsi apukájával élnek együtt, 2 év házasság és persze együttélés után végre sikerült teherbe esnie, már mindketten nagyon várták a kicsit. Sajnos amikor megszületett 5 hónapos volt a kiscsaj amikor a szülei elváltak, mert apa félrelépett...:( Ez nálatok ne következzen be, én a legjobbakat kívánom nektek! Sok boldogságot és gyönyörű, egészséges kisbabát kívánok!

Puszi!

A dolog nagyon relatív, elsősorban tőled és a párodtól függ.

Én például hiába töltöttem több mint öt évet az exemmel úgy, hogy négy évig együtt is éltünk kacsalábon forgó palotában biztos anyagiakkal, amikor megkérte a kezem és gyerektémára terelte a szót, akkor a hideg futkosott a hátamon, rádöbbentem, hogy nem vagyok képes összekötni vele az életem és nem akarok tőle babát. Úgyhogy napokon belül léptem.

Akkor úgy gondoltam, hogy talán soha sem találom meg azt, akivel valóban családot akarok majd alapítani. Ehhez képest rá két héttel megismerkedtem a jelenlegi párommal, akivel már első perctől annyira más volt minden, hogy hihetetlen! Három hónap múlva már összeköltöztünk és egy éve sem voltunk együtt, amikor úgy döntöttünk, hogy babát szeretnénk. Összeházasodtunk, a baba öt hónapig váratott magára, de soha sem volt egyetlen nap sem, amikor megkérdőjeleztem volna, hogy helyesen döntöttem-e.

Az exem meg fújtat rám, hogy mekkora picsa vagyok, merthogy neki beadtam, hogy nem nekem való a gyerek és a házasság, másfél évvel később meg már férjnél voltam terhesen. Nem érti meg, hogy nem csak rajtam múlott, hanem a kapcsolatunk nem volt olyan, amire lehetett volna alapozni, nem szerettük úgy egymást.

Az mondjuk nem árt, hogy ha nem a kapcsolat kezdődő rózsaszín ködében döntötök a babáról, hanem kicsit vártok. Én nem vagyok ugyan egy belezúgós szerelmes típus, a férjem az első, akit szerelemmel szeretek, de van egy-két barátom, aki hónapokig lebeg, majd egyik napról a másikra közli, hogy már mégsem szerelmesek, szakítottak. Hát, neki biztosan azt tanácsolnám, hogy ne vágjanak bele a családalapításba a kapcsolat elején.

Neked kell érezni, hogy a párod mennyivel másabb, vagy másabb-e, mint a korábbiak, hogy ez a kapcsolat lehet-e az igazi, kiugróan jobb-e a többihez képest. És a párodnak (gondolom hogy ő a pasi) szintén nagyon eltökéltnek kell lennie a témában, mert bár fizikailag mi hordjuk ki a babát, de lelkileg ők ugyanúgy terhesek lesznek. Én olyan sokat változtam a terhesség alatt (és nem csak a testem, hanem a lelkem, agyam, érzéseim), hogy azt leírni nem lehet, időnként úgy tekintettem a páromra a türelme és a kitartása miatt, mint egy csodalényre. Mind a kettőtöknek nagyon-nagyon akarni kell.

Miert kell lepontozni, ha valaki elmondja a velemenyet??? (elso valaszolo vagyok)

Azert mert valakinek ne sikerult ugy az elet...vagy irigy a masikra???

Igen is vallalom, hogy boldog vagyok a parommal, es azt is hogy egy het ismeretseg utan osszekoltoztunk, es osszekotottuk az eletunk.

Nem vagyunk mar 20 evesek, es nekem nem kell ahhoz egy ev hogy erezzem akarom ot vagy nem.

Nekem is voltak exeim neki is...mindketten tudtuk mit akarunk mire vagyunk...es h ezt kepesek vagyunk megadni egymasnak, mire varjunk meg????

Csak nezzetek korul...a sok boldog parkapcsolat...evekig egyutt elnek, mert nincs jobb, s nem azert mert egyutt akarnak lenni.Felnek a maganytol...hogy este egyedul kell agyba bujni??? Szanalmas...

NA MOST LE LEHET PONTOZNI

Szia!

Mi 6 hónap után eljegyeztük egymást, aztán rá 4 hónapra terhes lettem (tervezett baba), aztán 7 hónapos terhesen megcsalt, és 3 hónapos volt a fiam, amikor elváltunk.

Pedig jó is lehetett volna. Megvolt mindenünk, csak ő nem tudta, hogy mit akar. Ennyit a rövid távról.