Egyedülálló anyák ti hogy oldjátok meg?
Ezt majd a konkrét tények döntik el. Milyen messze lesz az iskola, milyen környéken, te mikorra mész és meddig maradsz. Iskolában dolgozom, 7-kor már mindig vannak gyerekek, nálunk pl 5-ig. És igen, van olyan, aki 7 után már ott van és utolsónak marad, több is. Rendes családból, teljesen normális gyerekek. Megszokják, és én úgy látom, nem ez dönti el, hogy mekkora a törődés és odafigyelés a családokban.
Tudom, hogy sok a kérdőjel, de kár ezen előre aggódnod. ;)
Nem vagyok ugyan egyedülálló, de párom úgy dolgozik, hogy a gyerek ilyen szempontból teljesen az enyém.
7-kor viszem a suliba (akkor már lézeng ott 3-4 gyerek), 16 után ügyeletbe megyek érte (akkor még van ott 8-10 gyerek).
Hazafelé bevásárolunk, vagy hazaviszem és amíg megnéz egy rövidebb mesét, leszaladok vissza a kisboltba.
Amikor ovis volt, még egyedülálló voltam. Reggel elvittem, délután hazahoztam, a rendkívüli esetektől eltekintve nem volt szükség segítségre. Fél 8-tól 4-ig dolgozom.
Mondjuk amikor iskolás lett, akkor is volt olyan év, hogy én hoztam-vittem is, mert a férjem úgy dolgozott, hogy nem tudta reggelente elvinni. Hát elég korán bent volt a gyerek, azt nem szerette, mert akkor még ügyelet volt csak, és halálra unta magát fél 8-ig, de ez van, máshogy nem tudtuk megoldani.
Egyébként ha már 8 éves, akkor már nem sokáig lesz ez ekkora macera, 9-10 évesen már a legtöbb gyerek egyedül jár iskolába. Túl azon, hogy az elején az ember persze marhára aggódik miatta, de nagyon nagy könnyebbség azért :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!