Elfogadható, hogy a féltestvér kezdje el megnevelni a kisöccsét, vagy túlzásokba esem?

Fiatal anyuka vagyok, a férjemnek az előző házasságából van egy 12 éves lánya. Nekünk van egy lassan 2 éves fiúnk. Szeretem a mostohalányomat (csúnya ez a kifejezés), nagyon sokmindent meg tudunk beszélni, el is fogadtuk egymást teljesen, úgy érzem ő is viszont szeret. Viszont az utóbbi időben, ahogy kamaszodik kezdett szemet szúrni egy pár dolog. Mintha előtört volna belőle a testvérféltékenység és egyre jobban ki akarja sajátítani az apját, mikor velünk van. Az apja nagyon ritkán szól rá valamiért, inkább élvezi a nagylánya figyelmét és mindent meg akar adni neki, úgy anyagilag mint érzelmileg. Ezzel nincs is gond, örülök neki, de szerintem a nagylányommal kezd elszaladni a csikó. A kisfiam egy kis izgő mozgó sajtkukac, mindenbe benne van, és mindnt ki akar próbálni, fel akar fedezni. Innen jön, hogy a nagylányom meg akarja nevelni, ha valamit ő nem lát helyesnek azt nem engedi meg, függetlenül az én döntésemtől. Példának okáért a nagylány kimondottan szereti az állatokat, ezért sokszor előfordul, hogy nem engedi a kisfiút a kutyáink vsagy macskáink közelébe, nehogy bántsa az állatait, pedig a kicsi csak simogatni akarja az állatokat. Ilyenkor rá is szól dühösen, megszidja és elviszi onnan, a kisfiú visszamegy mert érdekli de a nagy továbbra sem engedi, rákiabál. Vagy előfordult, hogy a kicsi ki akart pakolni a szekrényből (2 szekrény meg van neki engedve, hogy szórakozzon néha vele) de a nagy nem látta helyesnek ezért először rászólt majd nem engedte, hogy kinyissa és nevetve nézte ahogy a kicsi kínlódik és idegeskedik mert nem nyílik ki, és mikor a kisfiú nagyon felidegesítette magát a nagylány rákiabált és megcsapta a kezét, úgy, hogy a kicsi elkezdett sírni. Még ritkán előfordul ez a rácsapkodás a lánynál ha valami nem tetszik neki, de csak a testvére irányába. Hiába szólok rá, elszégyeli magát akkor de ugyanazt csinálja én meg úgy érzem nem oktathatom ki a nagylányt, nem vagyok az anyja. A férjemnek mondtam, de ő nem csinál semmit, esetleg ha látja nagy ritkán rászól, hogy hagyd a kicsit is,máskor meg a kisfiára kiabál rá, hogy ne hisztizzen. Szerintem a férjem most elvan ebben a rózsaszín ködben és élvezi a lánya kisajátító szeretetét. Sokszor ha a kicsi felkérdzkedik az apja ölébe a nagy is odamegy és az apjához bújik,az ölbe ül és puszilja, öleli, közben kitúrja a kicsit. Ha megyünk vásárolni és nézünk valamit a kisfiúnak a nagylány elkedi mondani, hogy de neki még ez a ruha tetszik, vagy az kell még a suliba es menjünk és vegyük meg. Vagy olyan is elöfordult, hogy egy kisebb baráti összejövetelre mikor készülödtünk azt mondta, hogy inkább ne vigyük a kisöccsét mert nehéz vele. Lassan úgy érzem, ha a nagylány velünk van, mi a fiammal ki vagyunk túrva az apja figyelméből,és inkább a férjem is a nagylányt viszi magával mindenhová, minthogy mennénk mi is a fiammal velük. Komolyan olyan érzésem van, hogy a férjem jóval jobban szereti a nagyot mint a kicsit, pedig 1 évvel ezelőtt hasonlót sem éreztem. Kezd kissé ellenszenves lenni a nagylányom, de nem szólhatok rá, nem nevelhetem mert nem a vérszerinti, a gyengéd tanítást, magyarázást pedig figyelmen kívül hagyja tőlem, először úgy tünik, mintha megértené de utána mlugyan azt csinálja. Segítsetek!! Túlzásokba esem? Vagy mit tegyek?