A férfi építi fel a fészket, a nő meg abba szül?
Általában azért az a jellemző, úgy látom, hogy a nők szívesen akkor szülnek, ha a férfinek, akinek fognak szülni, egyrészt van saját lakása vagy háza, másrészt feleségül veszi őket. Mert a nők - javítsatok ki, ha tévedek - biztonságra törekednek, és a biztonság ott kezdődik, hogy van saját hajlék a fejed felett, nem úgy mint pl. albérletben, önkormányzati lakásban, vagy lakás / ház haszonélvezete esetén, ahonnan bármikor kirakhatnak. Hiába élünk modern időket, én úgy látom, még mindig ez a felállás. Tévednék?
Számítás vagy csak elővigyázatosság, óvatosság, ha valaki nem lenne hajlandó addig szülni a férfinek, ameddig az nem nyújt mindannyiuk számára biztos hajlékot?
"De ha elválnak, a gyerek szinte mindig anyánál marad, apa meg fizeti a 20-30 ezres tartásdíjat."
Nem egy esetről tudok, ahol apuka kapta meg a gyerekeket a lakással együtt, mert jobban keres, mint a nő, és azt nézték a bíróságon, hogy ki tud többet adni a gyereknek.
". a törvény egyértelműen kimondja, hogy amit az ember házasság előtt szerzett, az nem közös vagyon. Tehát az az egyik félé. Tehát nem a nőnek vett házat, vagy lett háza a nő miatt. "
Én úgy tudom (rosszul?) hogy válás esetén , ha öt éven belül történik a válás, feleződik a vagyon, tökmindegy, ki mennyit tette bele házasság alatt. Bocsánat, de szerintem sokan ezért is házasodnak. Tisztelet a kivételnek.
Számomra inkább az érzelmi biztonság volt a fontos. Illetve törekedtem ra, hogy meglegyen a megfelelő munkaviszonyom, hogy majd legyen hova visszamennek dolgozni.
Persze jó, hogy a saját lakásunkban a lakunk, ami papíron ugyan az enyém valójában mégis közös.
Ha összejött volna előbb, én szívesen szültem volna akar albérletbe is, mert volt tervünk és tudtam, hogy haladunk előre.
Manapság nem így van. Az állambácsi finanszírozza a fészket (lásd CSOK meg egyebek), a férfinak meg nőnek nincs más dolga, mint igényelni ezeket, és szaporodni, mint a nyulak...
Ha pedig engem kérdezel:
Értelmes emberek felesben építik azt a bizonyos fészket. Dolgozik és spórol a nő és a férfi is. És ha ketten közösen összedobták a fészekre valót, azután lehet csak gyerekcsináláson rágódni! MInden más felelőtlen viselkedés, ami társadalmi káoszhoz vezet.
Mivel manapság még mindig hátrányban vagyunk mi nők a munkaerőpiacon (tehát a fizunk ugyanazon munkáért mindig kevesebb, de jellemzően annak is örülhetünk, ha munkát kapunk és nem raknak félre mondván "biztos lelép szülni")..., szóval a férfiak szerencsések és könnyebben és gyorsabban meg tudnak keresni X forintot. Ezért nem gond, ha nagyobb százalékban szállnak be a közös otthonba, ha sietnek. De hogy egy nő egyáltalán ne szálljon be, az GÁZ! Az a nő gáz, egy eltartott 3,14csa, a pasija meg egy papucs balfék.
Igen a biztonság fontos. A biztos az, ami a nevemen van, vagy legalább félig a nevemen van... ;-)
"Én úgy tudom (rosszul?) hogy válás esetén , ha öt éven belül történik a válás, feleződik a vagyon, tökmindegy, ki mennyit tette bele házasság alatt."
Rosszul tudod. A házasság előtt szerzett vagyon 100 év házasság után is külön vagyon marad.
A házasság alatt szerzett pedig az első perctől közös, kivéve, ha az egyik fél örökölt vagyonából, vagy házasság előtti külön vagyonának eladásából vették.
"Természetesen, mert jellemzően nem a nők térdepelnek le és kérik meg a férfiak kezét.
De hallottam én már olyanról, hogy a nő valahogyan elérte, (célozgatással? nem tudom, hogyan, ebben ügyesek a nők), hogy a férfi feleségül kérje, és jóval később, évek múlva mondta el a férfi nekem, hogy valójában a felesége akarta a házasságot, ő nem is akart házasodni, visszakozott volna, sőt még jóakarói óvták is a házasságtól (aztán hogy ezzel a nővel való házasságától vagy hogy általánosságban a házasság intézményétől-e, azt nem tudom)."
Megkérdeztem a férjem: azt mondja, hogy az ő ötlete volt, hogy összeházasodjuk. Belőle nem lehet kizsarolni ilyesmit. :)
Mi nem házasodtunk össze.Még a nevem is a volt férjemé:D
Albérletbe költöztünk össze 2 év után.Összetettük a pénzünket, vettünk egy házat pár éve és most 5 hós a babánk.
Biztos van olyan is aki úgy van ahogy te írod és ha úgy tesz akkor neki az a jó.Én nem ilyen mentalitással élek.Jó tudni, hogy közösen dolgoztunk meg azért amink van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!