Mi volt számotokra a legnagyobb meglepetés terhességgel/szüléssel/babával kapcsolatban?

Én pl. azt hittem hogy a terhesség csak egy hányós, szenvedős időszak lehet amikor az ember bálna és sehogy se jó.

Ehhez képest egyszer sem hánytam, egyszer sem szenvedtem, egyszer sem voltam rosszul és még a hasam is elég kicsike, 8 hónaposan még rám jönnek a farmereim és kényelmesek. Igencsak meglepett engem is szinte vártam a rosszullétet és az óriás hasat mert a nagykönyvbe azt vésték de nem és tök mozgékony vagyok így a 8. hónap végén. Ez nekem egy abszolút pozitív csalódás volt.

Úgyhogy lányok akik félnek a terhességtől nem kell félni mert nem törvényszerű a "szenvedés". :)

Az egész egy csoda! Az utóbbi pár évben csak azt olvastam, hogy mennyire szívás az egész, mert nem tudsz elmenni hajatmosni, nem alszol évekig, a szoptatás fáj, a terhesség nehéz...

Hát nekem csodás terhességem volt, energikus és jókedvű voltam végig. Imádok szoptatni, soha egy percig sem fájt. A lányom 6 hetes kora óta átalussza az ékszakát, és eddig egyszer sem fordult elő, h ne tudtam volna fürdeni, wc-re menni, bármi fél óránál rövidebbet csinálni, amikor akartam - hiszen apja is van a gyereknek. 😊

A legnagyobb meglepetés az, amikor megszületik a babád és onnantól kezdve rájössz, mekkora nagy szívás anyának lenni.

Sőt, már a terhesség is az.

Hiszen a férfi éli tovább az életét, a nő teste megy tönkre és itt nem a hízásra gondolok, nekem pl. a csípőm csúszott úgy szét, hogy szerintem pár év és protézis kell ami szomorú tekintve, hogy még csak 30 éves múltam :(

Szülés után szintén szívás a folytonos éjszakázás, a fájó, vérző, sebes mellbimbók a szoktatás alatt, a folyton rajtad lógó gyerek, később a dackorszak, makacsság, óvodáskorban az egyre több ellenkezés, üvöltözések.

Hiába segít az apa, a legtöbbet a nők szívnak ezzel, ők maradnak ki a való életből, munkából évekre, nekik nehéz a visszaállás, be vannak zárva 2-3 évre egy síró, kakiló gyerekkel a lakásba.

Oké, ezt lehet tudni terhesség előtt is, de más hallani róla és más átélni.

Ha igazán át tudnánk élni előtte is mindezt, biztos, hogy sokkal kevesebb gyerek születne.

"Én azt hittem, az émelygés csak émelygés" - ehhez képest sajnos 6! hónapig hánytam, de néha olyan szinten, hogy semmi nem maradt meg bennem :( - este tudtam csak enni, mert reggeltől késő délutánig borzasztó volt.

"Azt hittem, még 37. héten is dolgozom" - nos, 12. héttől táppénz, mert sokszor élni is alig bírtam a folyamatos hányinger miatt, nemhogy a munkámra koncentrálni.

A szülés meg: "Rosszabbra számítottam" - szerencsére hamar és könnyen meglett a lányunk, bár a férjem keze-ujjai még két napig kissé lilák-vörösek voltak, úgy szorítottam fájáskor :D

A terhesség borzalmas volt, nem számítottam rá. DE

Egyáltalán nem lettem bálna, sőt picike hasam volt, egy striám sincsen és pár hét alatt visszafogytam.

A császár egy kicsit sem fájt.

A baba nem bömböl, hanem szépen végigalussza az éjszakát és nappal sem egy hisztérika, nyugodtan eljátszik magában.

Szóval van ami szerencse, van ami nem.

Csak később fog kiderülni nálatok hogyan lesz.

Nem tudtam, hogy az anyatejre is allergiás lehet egy csecsemő. Sugárban hány, megy a hasa, nem hízik.

Nem hittem, hogy nem tudom mellből táplálni annak ellenére, hogy sok tejem van.

Nem vártam, hogy ennek ellenére megkapom a szaranya jelzőt úton útfélen, amiért nem anyatejes.

Nem tudtam, hogy teljesen problémamentes terhességből, papíron rendben zajló (bár horror, sok sérülést okozó) szülésből sérült gyerekem születik.