A férjem volt felesége elhunyt.5 hónapja hozzánk kerültek a közös gyermekeik, de úgy érzem nem boldogulok velük. Tanács? Ötlet?

7 évvel ezelőtt ismertem meg a jelenlegi férjemet. Nem volt egyszerű és főleg nem zökkenőmentes a kapcsolatunk kezdete, mivel a megismerkedésünk előtt nem sokkal hozta meg a döntését, hogy válni akar az akkori feleségétől. A házasságuk évekkel előtte megromlott, hiába tettek erőfeszítéseket nem sikerült helyrehozni a dolgot, végül ő döntött. Sajnos a volt feleség szemében én voltam az OK, pedig ez nem igaz. Akkor voltak 8 és 6 évesek a lányaik. A férjem imádja őket, valójában miattuk húzta, halasztotta a válást is. A válás után a gyerekekkel megmaradt a jó kapcsolat, nagyon szerettek hozzánk járni, havonta legalább 4 napot és a szünetek minimum felét velünk töltötték, jól éreztük magunkat együtt, megszerettek engem is és én is őket. Sajnos azonban a körülményeik nem jó irányba kezdtek változni, az anyukájuknak pár hónappal később lett egy nála több, mint 20 évvel fiatalabb barájta, nem dolgoztak, eladták a lakást, elköltöztek albérletbe egy szomszédos faluba. Szép lassan felélték a pénzüket, gyakorlatilag egy larobbant nyaralóban laktak, a gyerekek tanulmányi eredménye egyre romlott, kiderült, hogy többféle ételallergiájuk van, amivel nem foglalkoztak, nem diétáztak, de a pénzt persze felvették emiatt (emelt családi, gyes). Végül gyámügyes eljárás is indult a szülő ellen (amiről mi pl. nem is tudtunk….hogy miért nem értesített minket erről a gyámügy, nem tudom). Ez így ment nagyjából 5,5 éven keresztül. Persze, most lehet azt mondani, hogy mi miért nem tettünk többet, hát tettünk: megvettük a diétás élelmiszert, elvittük nekik. Felajánlottuk, hogy lakjanak nálunk a gyerekek. Ruháztuk őket, kifizettük az iskolai költségeket, táborokat, nyári programokat, amikor lehetett elhoztuk őket hozzánk. Sajnos azonban az a fajta életvitel, amit folytattak, a nevelés és a folyamatos felügyelet hiánya, a rendszertelenség, igénytelenség nagyon rossz irányban hatott a gyerekek fejlődésére. Amikor megismerkedtünk a férjemmel, akkor szívesen vállaltam volna a lányok felnevelését, ekkor azonban már beláttam, hogy két kiskamasz, aki teljesen eltérő módon él a mi értékrendünkhöz képest, nagyon feladná a leckét, sőt, akár a házasságunk is tönkre mehetne. Ez idő alatt mi – a saját erőnkből – lakást vettünk, tanultunk, munkahelyet váltottunk, született egy kisfiunk, egyszóval felépítettünk egy viszonylagosan jól működő életet. Emelett folyamatosan támogattuk az exet a gyerekek miatt, de nagyjából hiába – műköröm, új telefonok mindig voltak, normális étel, ruha, körülmények – nem. Volt, hogy mi vettünk tüzelőt nekik. A tragédia ezután történt, 5 hónapja meghalt a lányok édesanyja, egyik napról a másikra, hirtelen. A gyerekeket még aznap magunkhoz vettük, elindult a gyámügyi eljárás, férjem visszakapta a szülői jogait én pedig a nevelőanyjuk lettem. A maga után hagyott adósságot, most nem részletezem, a volt élettárs a temetésbe sem tudot egy fillért sem fizetni, több százezer forintot kellett hirtelen előteremteni, hogy tisztességgel el tudjunk búcsúzni tőle….most meg ő (volt pasi) követelőzik… A gyerekek teljesen más értékrendet követnek, állandó harc az életünk – még azt sem tudják, hogyan kell tanulni, mindenük a mobiltelefon, rendetlenek, kupisak, meg kellett őket tanítani a normális öltözködésre is (még nem is megy nekik igazán), a kisebbik folyton hisztizik valami miatt, nem ismernek mértéket az evésben (de nem a „normális” számukra előírt ételt eszik, hanem a csipszet, csokit, bolti dolgokat). Hiába készítek nekik én házi süteményt, az nem kell. A fiunk is teljesen kifordult magából mióta velünk vannak: ő is egyre hisztisebb, csak a tablett-tal hajlandó játszani, holott régen szeretett legózni, kirakózni, építőzni, gyurmázni. Most sokszor csak kergetőznek a lakásban este kilenckor visítva és ez a játék. Nem győzöm rendre utasítani őket. Egyébként nagyon szeretik egymást, ezzel nincs baj, sőt, nagyon örülök ennek!

A napom szinte csak munkából és az otthoni rendrakásból áll, mert a ruháikat is szétdobálják, hiába mondom szépen – csúnyán, bent esznek a szobában, morzsálnak, szemetelnek, nem pakolnak el maguk után. Tudom, hogy az elmúlt 6 év hatását nem lehet villámcsapásra megváltoztatni (sőt, valószínűleg csak kicsit tudunk korrigálni a viselkedésükön), de úgy érzem nem bírom tovább. Minden reggel 4:50-kor kelek, intézem a kicsit, viszem az oviba, utána meló este 5-6-ig (vezető beosztásban dolgozom egy multinál, emelett utolsó félévemet viszem levelezőn egy főiskolán), majd hazamegyek és a lakás egy merő mocsok, a gyerekek akkor még általában nem álltak neki tanulni. Van, hogy este 10-kor derül ki, hogy még van lecke vagy dolgozatot írnak másnap; holott mindig megkérdezem őket, hogy van-e lecke. Ha kérem, hogy akkor álljanak neki, akkor megy a hiszti, pedig leülök melléjük, magyarázok nekik, próbálok segíteni…. A férjem keveset van otthon, mert folyamatos munkarendben dolgozik 3 műszakban, amit tud megtesz, de úgy érzem kevesek vagyunk ehhez. Emelett a diétájuk miatt otthon sütöm a kenyeret is. Eladjuk a felújított lakásunkat is, hogy családi házba költözhessünk, hogy nagyobb tér legyen a gyerekeknek.

Idegileg, szellemileg, fizikailag kezdek kimerülni. Szeretnék mindent megadni ezeknek a gyerekeknek, amilyük eddig nem volt, szeretném, ha úgy indulnának el az életbe, hogy legyen valami alapjuk (erkölcsi, szellemi), de nem tudom mit tehetnék még. Tudom, hogy elveszítették az édesanyjukat, ami hatalmas trauma nekik. Próbáltam beszélgetni erről is velük, de nem igazán nyíltak meg, illetve a nagyobbik mondta, hogy ő már régóta szeretett volna velünk lakni, csak nem mondta. Rengeteg beszélgetésen, lelki-fröccsön, vagyunk túl a viselkedésüket illetően, voltak már büntetésben is. Van, hogy pár napig normális a helyzet, aztán újra vissza. Ugyanez a helyzet a tanulással is, pár 5-ös, megdícsérjük őket, hogy ügyesek, aztán egy rakat egyes, nem tanulás, hanyagság miatt. A héten kérek időpontot gyermekpszichológushoz, de lehet, hogy nekem sem ártana, mert már eljutottam odáig, hogy nem is szeretek hazamenni.

Köszönöm, hogy elolvastad!