Esett már rá valami a babád fejére? Lett belőle baj?
Nekünk ma sajnos igen. Kis-nagyfiam vett le a polcról egy plüsmacit, és a polc lábánál volt négykézláb a 10 hónapos kicsifiam. Ahogy vette le a macit, lehúzott vele együtt véletlenül egy műanyagból kiöntött fenyőt, aminek az ágai mintha jégcsapok lennének, tehát hegyes és sajnos pont a kicsi fejére zuhant kb 110 cm magasból. Ő 2 mp-ig csak nézett rám, (mert ott ültem mellettük) majd ordításba tört ki. Felkaptam, kb 30 mp és sikerült elterelnem a figyelmét, abbahagyta a sírást. Ez 3/4 5kor volt, utána játszott szépen, meg megitta az esti tejet, most alszik, pupillája fényre reagál, hányni nem hányt, de a gyerekorvost felhívtam, mert lett egy púp a feje tetején és sokat büfizett (hányingerre gondoltam), de azt mondta a doki, hogy amíg a kutacson nem érzek változást, meg a szokásos tüneteket nem látom rajta, nem gondolná, hogy baj lehet.
Egyébként könnyű tárgy volt, csak amiatt vagyok teljesen ki, hogy hegyes, tehát egy pontban érte akkora ütés a fejét, hogy még púp is nőtt rá. Amúgy pont ilyen, mint ez:
(nem is tudom miért nem dobtam ki, giccses xar, csak karácsonyra kapta a nagyfiú az egyik rokontól, így feltettem a szekrényre.)
Na szóval most totál idegben vagyok, hogy nehogy baja legyen és jól esne más sztoriját is olvasni, hogy nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy a gyerek fejére esett valami (tehát nem elesett, hanem konkrétan fejbevágódott szegény).
Köszönöm
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Köszönöm! Igyekszem és remélem. Nézegetem 15 percenként a kutacsát, de nem érzékelek változást rajta.
jajj, hiába van már egy 3 évesen, baleset miatt nem voltam még ilyen ideges.
(ne nézz hül*ének, kipróbáltam, hogy mennyire ütött, hát belecsengett a fülem :( )
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Hogy védekezni hogy lehet? Hááát. Én még nem tudom. Tényleg ott ültem mellettük, kb 1 méterre, a sarkokon sarokvédő, az apró dolgok összeszedve, a polcokon, a magasban csak puha - meg ez. Erre tessék. :(
Köszönöm kedves 4! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Jaj, ne aggódj ennyit, ezzel magadnak ártasz. Ha nincs semmi tünete, nem kell félni.
Mikor elkezdtem járni, tesóm pont olyan magas volt, hogy a fejem a könyökével volt egy vonalban, és rendszeresen összeütköztünk. Persze sírtam, ő meg megijedt, de senkinek nem lett baja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ne értsétek félre, de "jó" ilyen történeteket olvasni. Eddig kutacs ok, egyszer sírt fel, de szerintem azért, mert hangosabb voltam egy kicsit. (az éjszakai alváshoz igényli a csendet)
Holnap ilyenkor már azért remélem nyugodtabb leszek és azt is, hogy jó kedvvel fog majd reggel ébredni.
(nem én pontoznom, elnézést, akit valaki lehúzott)
Csodálatos dolog az anyaság, de azért piszok nehéz is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nálunk a legdurvább a sólámpa volt kb. 1,5 méter magasról. Isteni szerencse, hogy nem a fejére esett ahogy lehúzta a vezetékénél fogva, hanem 1-2 centire mellette. El is raktam rögtön az összes sólámpát vagy 2 évre :)
De gurult már le pelenkázóasztalról, franciaágyról, ejtettem bele úgy a kiságyba, hogy a feje odakoppant iszonyat erősen a farácshoz.
Szerencsére soha nem lett baja, nagyon masszívak a kisbabák.
Szerintem nincs baba/gyerek, akivel ne történne hasonló a leggondosabb figyelő szemek ellenére is. Ráadásul mi sem vagyunk gépek, nem tudunk a nap 24 órájában minden másodpercben rájuk figyelni.
Emlékszem épp megtanult járni, mikor nekivágódott a konvektor szélének. Az ajkát ütötte be, ömlött a vér, nagyon csúnya látvány volt, de szerencsére ezek a sérülések látványra durvábbak, mint amilyen a sérülés mértéke valójában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!