Akiknél kicsi a korkülönbség, hogyan oldják meg pl a sétálást?
Nálunk 23 hónap a különbség. Nekünk testvérkocsink van (csak a hátsó ülés dönthető vízszintesig), nagyon szeretem, enélkül nem is tudom, mit csinálnék.
Terhesség alatt szerencsére nem lett semmi gond, pedig emelgettem én is a nagyobbat elég sokat. Ezt szerintem nem lehet kiküszöbölni, de egy normál terhességbe simán belefér.
Nekem 22 hónap lesz a két gyerek között. Még kb. 3 hét és itt lesz a hugi a bátyusnak. Én már előre gondolkoztam és vagy 2 hónapja eltettem a babakocsit és gyalog sétálunk, vagy jön a kismotorjával, de inkább sétál. Én így küszöböltem ki a babakocsi témát. De van testvérfellépő is amire ráállhat a nagy, és így tolhatod a babakocsit, de én azt sem szeretnék. Már elértem, hogy elég nagy távot meg tud tenni gyalog, úgyhogy viszonylag könnyen ment a leszokás. Most mostam ki a babakocsit és már azt mondta, hogy az a kistesó, nem azt hogy az övé. Már februárban áttettük az új szobájába, mert a pici kapja az ő babaszobáját. Ott már a nagynak rendes ágya van, és minden gond nélkül ment a szobaváltás is. De szerencsés vagyok, mert egy tündéri okos értelmes nagyfiam van, aki már szobatiszta is. Mert nem akartam kettőt egyszerre pelenkázni, így már 20 hós korától szobatiszta, pár nap alatt leszokott a pelusról, úgyhogy egy szavam se lehet.
Én emelgettem végig, pedig már 10 kg felett van egy kicsivel, de szerencsére semmi probléma nem volt e miatt. Esetleg annyi, hogy most végefelé, ha egy kicsit többet emelem akkor jobban megfájdul a derekam.
Neked mennyi lesz a kettő között? Mert gondolom ezért vagy kíváncsi.
6 hónapos terhes vagyok, a kisfiam 18 hós. Kb. 15-16 hós kora óta, nem használunk babakocsit, kismotorral közlekedünk, vagy boltba gyalog, ott beleül a bevásárlókocsiba, meg felveszem, ha úttest van. De mivel most elkezdett nőni a hasam, és a doki szólt hogy kevesebbet emelgessek (nyílik a külső méhszáj) ha messzebb megyünk, akkor babakocsiba ültetem.
Ha a kistesó meglesz, a nagy már nem fog babakocsizni, hiszen most is a saját kényelmem, kímélésem miatt kell, ő simán közlekedik nélküle. De ha mégis kellene, a kicsit tenném hordozókendőbe, a nagy babakosciba, ha meg játszótérre megyünk majd akkor a nagy úgyis játszik a kicsi elfér a babakocsiba.
Kicsit hosszú lett, bocsi. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!