Te hogy kezeled, ha a szüleitek mindig beleszólnak valamibe a gyereknevelés kapcsán?

Hát ez ilyen. Nem érdemes felkapni a vizet. A ti gyereketek, mit számít más hogy nevelné, úgyse fogja. Mikor meg már nagyobb lesz, mindenkinek jobb ha elfogadod, hogy mamánál másak a szabályok. Elég 1-2 dolgot megértetni velük. Pl olyat ne mondjanak a gyereknek, hogy ő ne mondja nektek. Nekem 2 éves múlt a nagyobb és 7 hónapos a kicsi. A nagy volt már náluk és nem kaptam beszámolót mit ettek pl, de olyan szempomtból nyugodt vagyok hogy tudom, nem fénnyel etették a gyermekem. Ahogy abból se lesz semmi baja, ha nem rakják le 1x aludni ebés után.

Amúgy nem reagálok sehogy. Bólintok aztán csináljuk ahogy jónak látjuk. Vagy annyit mondok, hogy majd mi tudjuk.

Hidd el első, hálás lenne a szüleinek és megfogadná a tanácsaikat, ha a szülei jó szülők lettek volna.

A környezetemben sokfajta ember van, van, aki szívesen bízza az anyjára a gyerekét, más nem. Akire nem bízzák és nem érdeklődnek a véleménye felől, az rászolgált.

Engem sem érdekel a rokonaim véleménye, tájékozatlanok és erőszakosak, keveset is vagyunk velük, egyedül meg nem hagyom rájuk a gyereket, max éjszakára pár órára.

Olyanokat mondhatsz, hogy te nem úgy szeretnéd csinálni, nem fogsz nekiállni magyarázni, te vagy az anyja, te neveled, ha tanácsra lesz szükséged, majd szólsz stb.

A hangsúlyból érezzék, hogy ezzel lezártad a dolgot és találják meg a helyüket a gyerek körüli hierarchiában.

Nálunk pl én, apa, szakember, orvos, internet, barátok, rokonok.

Ha valamiben nem vagyok biztos, kb így szoktam végigmenni a sorrenden. Szakembert és orvost körültekintően választottam, tehát akármelyikre nem hallgatnék.

Engem inkább ez fogott meg:

"A férjem az anyjától szinte mindent elfogad, ha az enyém mond valamit, arra rögtön harap, hogy ő itt ne dirigáljon. Én meg egyiktől sem akarok tanácsot sem kérni, sem kapni."

Nagyon gyorsan helyretenném a férjem, kb. azt is megbánná, hogy megszületett. Mégis mit képzel, hogy az ő anyja dirigálhat, anyóst meg semmibe veszi? Ehhez nagyon szemét anyósnak kellene lennie, hogy megértsem a férjem ily reakcióját anyámmal szemben.

1: Elmondja 1x - válaszom oké, de én így csinálom. Következőalkalommal Elmondja még egyszer. A válaszom oké. A harmadiknál szólok, hogy most már elég.

2: Elmondja 1x - válaszom oké, de én így csinálom. Erre felháborodva közli, hogy ő felnevelt 2 gyereket. Ő csak segíteni akar, mert tapasztaltabb. Stb.

A különbség, hogy az egyik diszkréten próbálkozik, de ha nem úgy gondolom, akkor feladja. A másik már dühös, mert egyszer ellentmondok.

Vajon kit hallgatunk meg inkább?

Szerintem ilyen mindenkinél van.

Nekem pl. az a halálom h anyósom nagyon édesszájú képes csokit bontani ebéd előtt félórával persze h a gyerekem is rákap rögtön ha meg szóváteszem akkor papol anyós h havonta 1-2-szer belefér amikor ott vagyunk.

A másik h nem tudja elfogadni h az unokája a csirkehúson kívül más húst nem eszik meg egész pici kora óta kiköpi de a zöldségeket tésztaféléket imádja. Anyósom szerint pálcát kéne az asztalra tenni a kezére csapni és majd megenne mást is.

A kisebbik fiával ő igy csinàlt az meg zokogva evett pár falatot még most 30 évesen is sérelmezi.

Ha megyünk a mamához ebédelni a fiam már kérdezi ugye a mama nem csap majd a kezemre...