Tartottál már gyerekednek pizsi partyt?
Hány évesek és hányan voltak?
Mettől meddig voltak nálatok.?
Bármilyen info jöhet ezzel kapcsolatban
Nem hallottál még olyat hogy a fiad vagy a lányod meghivja a barátait akik ott is alszanak?
Nyilvan kisgyerekekről beszélek.nem 17-18eveswkről
Igen, több alkalommal is, a két nagyobb lányom is voltak már a barátnőiknél (6, 5 évesek), pl. most szombaton a nagyobbik megy az egyik barátnőhöz.
Először tavaly tavasszal tartottunk, akkor volt a nagyobbik lányom 5 éves, 3 ovis társa jött át.
3-4 lány szokott lenni, az őszi szünetben volt, hogy összeszerveztem mindkét lánynak a barátait, akkor voltak itt az enyémekkel együtt 8-an egyszerre.
Nagy a ház, el tudjuk őket úgy szeparálni, hogy nem zavarnak minket, de tudunk rájuk figyelni.
Általában 18-19 óra után jönnek, reggeli után játszanak még és ebéd előtt, a délelőtti órákban visszük haza őket vagy jönnek értük.
Eddig éjfélig bírták legtovább ébren, de akkor is azért, mert takarodót fújtunk.
Kaját mindig megkérdezem a szülőktől, hogy mit szeretnek/ehetnek, akkor úgy készülök. De általában pizza, melegszendvics, spagetti, krumpli, husi szokott lenni, amit mindenki szeret.
Játszanak, társasoznak, mesét néznek.
Sok barátnő a szülinapi bulival kötötte össze tavaly a pizsibulit, a nagyobbik lányomnál szeptemberben én is így csináltam az egyiket, most tavasszal a középsővel is így fogom.
Nem, és nem is fogok.
Örülök neki, hogy munka után végre csak egy gyerekkel kell foglalkoznom, nem 10 másikkal is :D
Ő mehet barátnőzni, aholvá és amikor szeretne, pár órára átjöhet 1-2 barátja, de ennyi a maximum.
4Es!
Köszönöm a kimeritő választ!! :)
5Ös!
Én sem minden héten gondoltam!
De azért 1szer belefér..
Már régóta nyaggat a lányom hogy egyszer pár barátnője nálunk aludhasson. Ugyhogy hamarosan be adom a derekam..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!