Mikor lett a gyerek az élet értelme?

Kérdező, ezen az oldalon és sok esetben a való életben is a gyerek a minden, a gyerek szent és sérthetetlen, mindent a kis pityulinak kell alarendelni. Engem darabokra szoktak szedni és 0%-ra pontozni, ha le merem írni, hogy nekem igen is a férjem a mindenem, ő a legfontosabb, és csak utána jön a gyerek. Mert hát hogy is képzelem, hogy nem a gyerekemnek rendelek alá mindent?! :D azt már meg sem merem említeni, hogy mellette sikeres karrierem is van, saját céggel, amit a férjemmel ketten csinálunk.

A legtöbb itteni vélemény szerint, ha egy nő nem akar gyereket, akkor ott valami nincs rendben, nem normális, meg egyébként is hogy képzeli. Ők ketten a férjével nem számítanak családnak, meg amúgy is, ha nem akarnak gyereket, minek házasodtak össze? Végül is tényleg, a házasság nem két emberről, az ő szerelmükről szól... Az az anya, aki nem akar szoptatni egyenesen máglyára való szar anya, sőt, nem is nő, de persze ha nincs teje, akkor ugyanolyan jó a tapszer is. Ha külön szobában altatod, akkor lelketlen szörnyeteg vagy, ha esetleg pedig néha le is passzolod, maga az ördög. Sokáig lehetne még folytatni. És ezek a szuperanyuk, akik persze biztos nagyon tökéletes kölyköket nevelnek. :D

Olvastam a belinkelt kérdést és a kérdező későbbi hozzászólásait is, meg persze a válaszokat is.

Először is: Nem arról van szó, hogy neki csupán a gyerekek lennének élete értelmei. Időbeosztási problémái vannak, amiket enyhébb formában szinte mindenki átél, akinek ekkora gyerekei vannak. De a gyerek majd megnő, egyre kevésbé kell kísérgetni, és onnantól ez már nem lesz probléma.

Arra a kérdésre nem reagáltam, mert nem akartam belerúgni az egyébként is maga alatt levő anyába. De határozott véleményem az, hogy óriási ostobaságot követtek el, amikor kiköltöztek falura. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy egy buszhoz kötött anya + egy messzire dolgozni járó apa, év közben nagyszülői segítség nélkül hogyan költözhet olyan településre, ahol 4-kor zár az óvoda. Még a normál napok is nehezen szervezhetők, de a kicsik TERMÉSZETESEN sokat betegeskednek és várhatóan ez még 1-2 évig így is marad. Ez mind előre látható volt, ezért voltak ott olcsóbbak az ingatlanárak. Ismeretségi körben is tudok hasonlóról, ettől vagy mástól, de tönkre is ment a házasságuk.

Visszatérve a nyitókérdésedre: szerintem leginkább 5-ös és 6-os ragadta meg jól a lényeget (érthetetlen számomra, miért áll 6-os válasz jelenleg 0%-on, én pl. nyomtam zöld kezecskét).

5-ös egyetlen mondatát korrigálnám: Én a gyereknevelést (ebbe gondolom a mindennapos teendők elvégzését is beleérti) nemigen éreztem munkának. Vagy legföljebb olyan munkának, ami szórakoztató és örömet ad. Igaz, jó esetben a munkahelyi munka is örömet ad az embernek.

6-os vagyok, én sem értem, h miért húztak le annyira, akkora hülyeséget csak nem írtam..., de mindegy is.

Elolvastam a belinkelt kérdést. Az én történetem a következő: anyámék nagyon szigoruan neveltek, nyelvvizsgának, diplomának kellett lennie. Jó munkám volt, szerettem is, de sok utazással járt, rengeteg túlóra és kiszámíthatatlan volt. 2 gyereket szerettünk volna, 2. nak ikrek lettem (spontán). Tehát lett kis korkülönbséggel 3 gyerekem. arról volt szó, h részmunkaidőben folytatom a munkát, az úgy ahogy, (esetleg béábiszittererrel kiegészítve) ment is volna, de ettől is féltem. Most ott tartok, h nem dolgozom. Hiába tanultam, volt jó állásom, amit szerettem, ahol sikeres voltam, de ezt egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni az anyasággal. Nekünk szerencsénk van, mert a férjem is jól keres, így megtehetjük, h én itthon maradok, legalább addig míg az ikrek kicsit nagyobbak nem lesznek. Most jelenleg megy az agyalás, h átképzem magam, más dolgot tanulok stb., de hogy mi lesz a jövőben arról foglmam sincs.

Én őszintén szólva azt nem értem, hogy miért kell "rangsort" állítani. A gyerek, utána a férjem, utána a munkám..vagy fordítva, tökmindegy. Nyilván nem vagyunk egyformák, és mindenkinek szíve joga, hogy eldöntse, számára mi ad értelmet az életének, de valóban furcsa, ha valakinek vagy AZ élete értelme. Én ezt egy egységként tekintem. Az életem értelmének része minden, ami boldoggá tesz, szórakoztat, örömet okoz. Ha valakinek ez csak a gyermeke, az meglehetősen szomorú :(

Én amióta az eszemet tudom, anya akartam lenni. Úgy is érzem, hogy két éve, mióta megszületett a kislányom, teljesebb a boldogságom, mert nagyon vágytam rá. De ettől még őelőtte sem éreztem úgy, hogy nincs értelme élnem....

Mások véleménye és értékelése itt az oldalon nem fogja befolyásolni a véleményemet. Pontozz le, ha neked ettől jobb lesz, legalább megérte már megírni a hozzászólást.

A kérdésben megjelenő gondolatmenetet akkor is elítélem. Azért mert valakinek a gyerekei jelentik az élet értelmét nem kell, hogy ettől ne legyen Teljes az élete, nem kell, hogy ne legyen karrierje, ne legyen felfedező, ne legyen kalandor, ne legyen lázadó, ne legyen békéltető, ne legyen minden, ami csak szeretne lenni. Egyszerűen nem kell feladni magamat, ha valamiben ki tudok teljesedni. Sőt! Számomra gyönyörű, ha valaki ilyen téren is teljességre lel és nem vélekedik úgy, mint a kérdező, hogy számára áldozat és lemondás az, hogy gyerekei születtek és nélkülük lenne igazán csak élete.

Utolsó,

amikor elolvastam a kérdést, ugyanez fogalmazódott meg bennem, aztán ahogy olvasgattam a hozzászólásokat, nekem az körvonalazódott ki, hogy azt nem érti a kérdező, hogy miért ilyen motiválatlanok a nők sokszor, hogy semmi más nem képezi az életük értelmének a részét, csak a gyerek. Aztán lehet, hogy én értem félre, én ennek kapcsán reagáltam :)

Tény, hogy nagyon sokan vannak, akik teljesen céltalanul élnek, és tényleg csak egy gyerek szülése jelenti számukra A célt, és ez igen furcsa egy olyan beállítottságú embernek, aki alapvetően szeret az élet más területein is "kiteljesedni". Hogy konkrétabb legyek: én azt nem értem, hogy tud valaki úgy dolgozni, hogy bemegy reggel nyolcra, csinál valami robotmunkát, és kijön négykor, és ezt csinálja negyven évig. Nekem ez érthetetlen, mert nem ilyen beállítottságú vagyok. Én megbolondulnék.

Viszont tényleg nem kell elítélni azt sem, akinek ennyi az élet. Nem kell egyformán gondolkodnunk!