Nem tudom eldönteni, hogy túlreagálom, vagy igazam van? Babát várok. A baba apjával távkapcsolatban élünk. Ő elvált, van két gyereke. A bíróság szó szerint kisemmizte.

"Ne allitsd valaszut ele, mert szukseged van ra, es lesz is. Hidd el egy gyerekkel nagyon nagyon nagyon nehez egyedul lenni. " : Annak nehéz olyan borzasztóan, aki ezt bebeszéli magának. Én írtam az előtted lévő választ, nekem a legfelszabadítóbb érzés volt, amikor lezárhattam a kapcsolatomat, és nem éreztem nehezebbnek egyedül, mintha egy férfi lenne a sarkamban. Azt vettem észre, többet panaszkodnak azok az anyukák, akiknek ott a férjük, és még azt is el kell látni és nem segít semmit. Ha valaki tragédiaként éli meg, hogy egyedül marad, annak azzá is válik, de a gyerekének sem lesz könnyebb. Én viszont hosszú idő óta először tudtam lélegezni szabadon amikor egyedül maradtam terhesen. Az én kisfiam egy igazán boldog, kiegyensúlyozott gyerek, és én magam is kiegyensúlyozott és boldog vagyok így, és úgy érzem, csak így vagyok képes új, megfelelő párt találni. Mert nyilván azzal, hogy valaki egyedülálló anyává válik még nem állszándékában végleg egyedül is maradni. Jobb egy semmilyen férfi, mint az olyan, aki hiteget, letagad (és ezzel megaláz), akire nem lehet számítani.