Tenyleg ketfele anyuka van? Aki hagyja sirni a gyereket majd megnyugszik típus es aki felveszi, csakhogy ne sirjon?

Azért nem mindegy ám, hogy egy babáról beszélünk, vagy egy kétévesről. Babaként mindig azonnal (vagyis ahogy tudtam) reagáltam a jelzéseire, hiszen még nem volt képes saját maga kielégíteni a szükségleteit, legyen szó evésről, ivásról, vagy megnyugtatásról.

Most, 20 hónaposan már nem teljesen így van. Most is reagálok a sírására, amennyiben erre van szükség. Például van olyan, hogy játszik valamivel, de nem sikerül egy mozzanat, ami miatt dühös lesz és sírni kezd. Ott vagyok a közelében, ha arra van szüksége, hogy vigasztaljam, oda tud jönni, de általában másodperceken belül meg is nyugszik magától. Ugyanez van, ha mondjuk megbotlik és elesik, nem rohanok felkapni, csak ha tényleg arra van szüksége, de ha csak kettőt nyikkan, aztán mintha mi se történt volna, akkor miért erősítsem benne azt, hogy most szörnyű dolog történt? Mindig ott vagyok, ha rám van szüksége, de mivel már nagy, önálló "baba", oda tud jönni ő hozzám, ha tényleg rám van szüksége.

Én azt hittem babáról/csecsemőről beszélünk, nem egy 2 éves kisgyerekről.

A 2 éves más.

Ettől függetlenül nem ez a 2 típusú gyerek létezik, amiket írtál: kisangyal vs kisördög. Szóval a rokonságod is kicsit túloz.

De valóban meg kell találni az arany középutat. Az én fiam is volt nyűgös a bevásárlásnál, és kért is csokit, de nem kapott. Mégsem volt hisztis ordítás, mert nem "NEM"-et mondtam a gyereknek, hanem vagy alternatívát kínáltam, pl joghurtot választhatsz magadnak, vagy valami amit vittem magammal (könyv, játékautó, keksz), azt kapta meg. SZóval előre gondolkodtam, hogy mit teszek, ha ilyen szitu lesz.

Tehát nem kell minden nyikkanásra felvenni egy 2 évest, ettől függetlenül el kell tudni kerülni a hisztit, vagy legalábbis minimalizálni.

Egy csecsemőnél még így van: vagy felveszed, vagy bömböl. De egy 2 évesnél azért van 3. alternatíva is...

1-es voltam.