Gyerekszáj? Milyen vicces történetek vagy esetleg aranyos sztorik születtek a kicsiktől?
Anyukámmak mondta amint beléptünk hozzá: nem mondom el neked, hogy anyáék nagyon összevesztek.
Ez még vállalható :D
Nálunk még inkább történetek vannak, de gyerekszájas mivel kicsi, inkább azért vicces
Egyik amikor jött a 3. szülinapja és mindig emlegettem neki hogy hu de jo lesz, ő mindig leszögszte, hogy ő márpedig nem akar 3 éves lenni :)
Másik, hogy alapbol mindent velem csinálna, wc-re sem lehet natur kijutni mellőle, de amikor vacsorához készültünk, közben a telomat odaadtam a mászos videoit nézni, nekiállt utasítgatni, hogy "te menj enni" és mutatott a kis asztalára, hogy foglaljak helyet ott és hagyjam békén uraságát :)
De az pl cuki, hogy mivel most tanulgatja a fogalmazást(a nyavajgásrol szoktatnám le, hogy sirás rívás helyett inkább mondja mit akar)így még a mesére is azt mondja, "anya kérek mesét" :)
Legutobb a marslakocska szirupnak vallotta be nagynehezen, hogy nem finom (nem akarta megbántani, az empátia első jele :))igy megbeszélték, hogy akkor a hűtőben marad és csak este jön és elbúcsúzott addig tőle :)
Nálunk még a történetek ill reakcioi nevettetnek meg engem igazán, de leirva nem olyan ill tul hosszu
Hát engem 2x hozott kínos helyzetbe a lányom, mind a 2 eset tavaly ősszel, 4 éves korában történt.
Egyszer egy apuka jött velünk szemben az oviban...sokáig nézte a lányom, majd jó hangosan megkérdezte tőlem: "Anya! Ennek a bácsinak miért ilyen nagy az orra?"
Egyszer meg mentünk az utcán, jött velünk szembe egy testesebb ember, én szokás szerint mondtam a lányomnak, hogy menjen vagy mögém, vagy az öccse babakocsija elé libasorba. Erre ő:"Akkor sem biztos, hogy elférünk, mert a bácsi kövér."
Mindkettő esetben azt hittem elsüllyedek...próbáltam elmagyarázni neki, hogy vannak dolgok, amiket nem kiabálunk bele a nagyvilágba.
Hugomat a lánya a Tescoban hozta kínos helyzetbe. A szomszéd kasszánál egy muszlim pár állt sorba, a nő fekete kendőt viselt, az unokahugom hátulról látta. Jó hangosan mondta hugomnak, hogy "Nézd anya! Itt egy igazi vasorrú bába!" Ekkor 3 éves volt.
Ma a négyévesem megdicsérte a napot, hogy milyen jó idő van, aztán közölte, hogy ma bulizunk. Legyen torta, meg chips, kóla meg minden, mert nagyon nagyon megérdemli az időjárás.. Aztán puszit küldött az égnek.. :) azthittem menten felfalom! :)
Másik, de ez is mai:
Nagyival beszéltünk telefonon, aki pár házzal arrébb lakik, de ma dolgozott.
Gyermekem : Nagyii elmegyünk játszóra?
Nagyi: jajj drágám, ma dolgoztam, fáj picit a derekam..
Gyerek: icipicit csak?
Nagyi:Igen, csak kicsit.
Gyerek: Akkor gyere át, aztán menjünk! képes vagy rá! Megtudod csinálni nagyi! Hajrá nagyi-Hajrá nagyi! Megtudod csinálni!!
Mi tekeredtünk a nevetéstől. :D :D
(Mielőtt belekötne valaki, hogy nagyi viszi a játszóra, veszélyeztetett terhes vagyok, feküdnöm kell mindig..)
Reggelente oviba menet szoktuk hallgatni Sebestyén Balázsékat a reggeli rádiós műsorban. A fiam kifejezetten a Tabu játékot kéri, a műsor többi részénél leveszem a hangerőt. Egyszer viszont elfelejtettem, és a játék után rögtön bekevertek egy kormány által finanszírozott hirdetést.
Az én szuperokos 4 éves nagyfiam pedig meghallotta, és meg is tanulta.
Anyóséknál altattam, anyósom pakolászott a szomszéd szobában, amikor a kisfiam fennhangon kijelentette: Magyarország jobban teljesít!😁
Anyósom felnyerített a szomszéd szobában...én pedig állhattam neki megmagyarázni, hogy nem túl szerencsés, ha ezt a mondatot ismételgeti. (Ja, nem politizálásnak szántam a kommentem)
Nalunk Ujpesten a piac a kerulet kozponti resze, itt tartanak Karacsonyi vasarokat vagy nyari fesztivalt, ahol forralt borozni vagy nyaron froccsozni szoktunk. Gyereknsphoz kozeledve kerdeztem a fiamat (4 ev koruli volt), tok forgalmas setaloutcan, hogy mit csinaljunk gyereknapon? A valasza:
" Menjunk ki a piacra es Te iszol, ahogy szoktal."
Mikor az öcsém kicsi volt, a mesekönyvben amit nézegettek az oviban, hangyák voltak. Megkérdezte tőle az óvónéni, hogy mi lesz a hangyatojásból. Öcsém rávágta, hogy tükörtojás.
Unokahúgom 2-3 évesen monda az apjának, hogy "te vagy a kedvenc apukám". Elcsodálkozott az apja, hogy miért, van másik apukád is?
Egy mai történet a kislányommal: Családi összejövetel volt ma a szüleimnél. A nagymamám ráfeküdt apám ágyára. A kislányom felháborodott ezen, mert tudja, hogy az a papa helye. Rászólt a mamámra, hogy ne oda feküdjön, de ő csak nem akart felkelni, mire a kislányom mondta neki, hogy "te boszorkány". Nem tudom kitől tanulta, de a mamának is nagyon tetszett. :D
Egy kislanyt szoktatott az anyukaja epp az oviba. A fiam akkor volt kozepsos.
Talalkoztunk az anyaval az utcan.
En megkerdeztem tole, mi ujsag. Szeret jarni oviba a lanyod?
O: Nagyon jol elvan!
Fiam: Persze, egesz nap nyekereg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!