Cumival vagy anélkül? Mit gondoltok erről?
Gyerekkoromban csalócuminak hívták, azt hiszem most játszócumi névre hallgat.
Még terhes vagyok, de igazából nem tudom, hogy van-e értelme. Csak azt látom, hogy sok gyerektől nem lehet elvenni, mert hisztéria a vége, és abban a korban , ahol foga is van már, eldeformálja a fogakat, valamint sokszor a gyerek azzal a szájában beszél, és pösze. Amikor kiveszik a cumit, ugyanúgy pösze. Ezért gondoltam, hogy egyszerűbb nem rászoktatni.





Az első gyerekünk nem cumizott. Vettem neki, de nem igazán tudta, hogym it kell vele csinálni (honnan is tudta volna?!) tehátnem tanítottuk meg a használatára. Gyönyörű szép szabályos fogsora volt, majd amikor elkezdtek kibújni a maradandó fogai..hááát, négy év alatt most kapja a harmadik fogszabályzóját.
A kicsi szintén nem cumizik, neki is vettünk, de ő sem tudta, mit kezdjen vele, így az ő életéből is kimaradt a cumi. A fogacskái? Hát egyem meg a szívét, úgy nőnek, hogy már most tudnék sírni tőle..





Tapasztalatom szerint ezt a kérdést nem feltétlenül mi, Anyukák döntjük el. Ikreim vannak, 9 hónapos lányok. Az első hónapokban mindkettőnek "kínáltam" sétához (tél volt), illetve elalváskor. Aztán az egyikük elhagyta, a másikuk "függővé" vált. Pont ilyen különbözőek minden másban is. A nemcumis csaj vagány, sikongatós hétörödög; a cumis pedig igazi kis királykisasszony, érzékeny, bújós.
Azt szeretném ezzel mondani, hogy talán a gyermek habitusa is befolyásolja, hogy igényli-e vagy sem a cumit. Persze mi döntjük el, hogy odaadjuk vagy sem, de az én tapasztalatom az, hogy ha figyelünk a gyermekünk jelzéseire, tudni fogjuk, hogy kell cselekednünk :-)





szerintem nagyon aranyos a cumival, nem vagyok cumiellenes. Egyébként a doktornő mondta, hogy vegyek neki, mert másfél órát cicizte ki azt a szerencsétlen kis 20 mili tejet, amim volt :S
Én ki szoktam venni a szájából napközben, mert olyan édesen gügyörészik, ha nincs a szájában, élvezet hallgatni. Éjszakára kell neki, és néha megnyugtatja napközben. És ha kimegyünk, akkor igényli, és én is örülök neki, legalább nem szívja be a hideg levegőt, nem fúj be a szájába a szél.
Szóval, ha látom, hogy csak lóg a szájában a cumi, akkor mindíg kiveszem.





Két lányom van, az egyik 2 éves, a másik 5 hónapos.
Amikor az elsőt vártam, még én is a cumi rossz dolognak tartottam.
A nagy nem cumizott, nem érdekelte, ha szájába raktam, kipöckölte az ujjával és azt szopta. Egyszerűen nem tudtunk vele mit csinálni, 1 hónaposan megtalálta az ujját, és csak azt szopta. szinte sebesre.
Megszületett a pici. Vettünk neki is cumi. Nem kellett neki, mint a nagynak. De a nagy látta a cumit és érdekelete. Addig-addig, hogy vettem az ő méretében cumit. Azóta cumizik a nagy, de legalább nem az ujját szopja !
Senki nem hiszi el, hogy másfél éves kora óta cumizik csak. De inkább rágókának használja.
A pici mostanában hogy fogzik, kéri a cumit, jobban mondva, mikor este már 2 órája üvölt, és már nem tudsz vele mit csinálni, mert ha a cicit szopizza, akkor a sok tejtől hányni kezd, ha csak rágcsálja a cicit, akkor kisebesedik, tehát megint előkerültek a cumik. de csak este kell, napközben megvan nélküle. De esténként, már szó szerint sebesre rágta a cicimet.





Szia!
Én nem voltam cumiellenes, de aztán a kislányom eldöntötte: nem hajlandó a szájába venni. VAgyis a szájához emeli, de a szélét rágcsálja:). Az ujját szokta szopizni, de csak amikor éhes vagy álmos, akkor is csak végső esetben. Nap közben nem "szórakoztatja" magát ezzel. Talán nem lesz belőle gond később, hogy leszokjon az ujjszopásról.
Egy 7 hós baba anyukája










Szia!
Még régebben tettem fel ezt a kérdést:
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak_..
de nem kaptam rá kielégítő választ, szóval nem tudom, honnan veszik, hogy a cumi deformálja fogakat.
Egyébként én is adok a gyerekemnek - de szigorúan csak a kiságyban, alváshoz. Mivel ezt szokta meg, nem követeli más helyzetekben. Hozzáteszem, hogy terhességem idején megrögzötten cumiellenes voltam. De a gyerek születésével borulnak az elvek :DDDD





én is cumiellenes voltam, és elhatároztam, hogy nem fogom rászoktatni.
aztán nekünk a gyerekorvos javasolta a cumi bevezetését, annyira sírós, nyugtalan volt a babám.
most 20 hónapos, és cumizik, sokszor napközben is, de nem lóg állandóan a szájában, csak ha fáradtabb, nyűgösebb stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!